Elöljáróban kijelentem hogy írásom nem tárgyalja, hogy miért is alacsonyabb a munkabér Magyarországon, mint pl. a szomszédos Ausztriában? És miért magasabb, mint például Bangladesben? Egy ország gazdasági múltja, az ipar fejlettsége, az iskolázottság általános színvonala, az ország kormányzása mind tényezők a piac szabta bérek kialakulásában. Szerintem nem sziniszter globális « gyarmatosítók » összeesküvésének eredménye.

A multik aránylag új világjelenség. Hatásuk minden országban érezhető. A fejlett világban az ipar egyes ágainak (főleg a nagy tömegű gyártásnak) drasztikus csökkenését, sok esetben annak a végét jelentették. A fejlődő országokban új, addig nem létező munka alkalom nyílt, és egy lényeges kulturális változás indult el. Hogyan értékeljük ezt a folyamatot? Szerintem az eredmény az egész világ szempontjából pozitív, azaz én a « jók » táborába tartozom. Bőven akadnak, és nemcsak ezen a bloggon, akik ezt vitatják és a « rosszakhoz » csatlakoznak.  

Nem vitás hogy nem kell messzire menni hogy a "rosszra" példákat tudjunk felhozni. A ruhagyár összeomlása Bangladesben, az itt-ott még mindig felbukkanó gyerekmunka, a környezetvédelem gyakori semmibe vétele, és sorolhatnám, mind intő példa arra hogy a külföldön gyártás kötelezettséggel jár, és hogy végül is mindenütt a multi felelős, ha máshol nem a közvéleményben.  

Másrészről meg emlékszem amikor a Közgáz 101 tárgyban (Torontóban) tanultuk hogyan gazdagítja a kereskedelem az abban résztvevőket. Azt hiszem nem nehéz megérteni hogy az eredeti önellátó társadalmakban a kereskedés kezdete egy, az emberiség javára váló folyamatot indított el.  Lehet hogy a globalizmussal is így van…

A multik a munkaigényes gyártást olyan országokba igyekszenek áttelepíteni ahol a munkabér alacsonyabb, de mégis hasonló minőségű produktumot lesznek képesek ott előállítani. Mivel az így gyártott áruk, mondjuk egy autó, kevesebbe kerül, alacsonyabb áron mehet a piacra, így többen tudják megvenni. A vevőknek marad pénz mást is venni. És persze a multi (egy bizonyos számon felül) minden eladott terméken profitál, így ez nekik is jó. Itt van a hajtó erő.  

Az elhatározás hogy a gyárat hova telepítsék egy analízis eredménye. Minél messzebb annál drágább lehet a szállítás, nehezebb az igazgatás és ellenőrzés de esetleg annál olcsóbb a munkabér. A távoli ország munkaerejének iskolázottsága is számításba jön. Egyes termék gyártásához magasabb képzettség kell, máshoz kevesebb. A távoli országokban létező adók, politikai stabilitás, stb. szintén mind tényezők.    
Szóval eldöntetik hogy Hugó Boss ruhatermékéit többek között Romániában és Indonéziában, Mercedes egyes típusát Magyarországon és Brazíliában (is), Toyota autókat az USA-ban és Kanadában (is) gyártanak, mert az így a legkedvezőbb az anyavállalat számításai szerint.    

A fejlett világban az állam próbálja ezt a folyamatot lassítani, elkerülni a munkanélküliség növekedését. Ez nem könnyű feladat. Marad az, hogy előre látván a tendenciát a munkaerőt átképzi, és ha kell  a csapást minimalizálja segéllyel. Azt az ipart igyekszik meghonosítani, ami magasabb iskolázottságot igényel, pl. gyógyszerkutatás, vagy komputer programozás. Ezeket az iparagákat érdemes támogatnia. De persze az átalakulás sehol sem fájdalom vagy zökkenés mentes. És pénzébe kerül, ami adókból jön.  

A gyártmánnyal kapcsolatos kutatás, igazgatás vitathatatlanul legtöbbször az anyaországban történik, nem a gyártó országokban. Elismerten ezek jól fizetett és keresett állások. Beszéljünk arról a gyakori vádról, miszerint a multik kirabolják a gyártó országokat, “zsákkal viszik ki a pénzt”. A multik a gyáraikban dolgozóaknak munkáért fizetést adnak, plusz sok esetben biztosítást is fizetnek. Ezen felül fizetnek az állam szervezeteinek vállalati adót, helyi adót és sorolhatnám. Igaz hogy az elején néha egy időre ezen adókra könnyítéseket kaphattak, azért hogy odatelepüljenek, de mégis fizetést, biztosítást és adót fizetnek, pénzt ami azelőtt ott nem volt. Mi ez ha nem előny a gyártó ország részére? A gyártmányok eladása és az adók, stb. fizetése után persze marad profit. Ebből a vállalatok fizetnek nyereség részesedést, esetleg osztalékot a részvényeseknek. Költenek fejlesztésre, karbantartásra, jó esetben bővítésre is. Ha a cég sikeres lesz, az a részvénytulajdonosokat gazdagítja. Jobb cégeknél ezek egy része saját alkalmazottjaik. Ha egy részvényes a részvényét eladja (azaz pénzét kiveszi), valaki más azt a részvényt megveszi. Ez egy pénzcsere, ami nem érinti se a vállalatot se a gyártó országot. Ha persze a gyártás veszteséges, a részvények ára lemegy és magával viszi a multi értéket.   

Záróul, és tudom nem mondok ezzel semmi újat, minden országnak igyekezni kell, hogy saját iparcikke, vagy más, a világpiacon versenyképes áruja legyen, mert ez jobb mint mások termékeit gyártani. Támogatni kell a pénz otthoni befektetését és azokat akik vállalkozó szelleműek. De ettől függetlenül, a multik odatelepedése szerintem adott esetben nem rossz, hanem jó hír. Hasonlóan a turizmushoz, pénzt hoz be az országba. Itt az ideje ezt beismerni.