Az alábbi fordítás egy közgazdasági nézet, szerzője Claire Cain Miller, ami a New York Times 2016 Január 17-i vasárnapi kiadásában jelent meg, az Upshot sorozatban.

Amikor a komikus Ricky Gervais viccesen kijelentette, hogy az ő fizetése, az Arany Glóbusz kommentározásáért, annyi, mint a másik kettőé, Tina Feyé és Amy Pohleré együtt, ez a durva humor valószínűleg nagyon sok munkahelyen rezonált.

Fél évszázaddal azután, hogy Kennedy elnök aláírta az Egyenlő Fizetések Törvényét, a nemek közti fizetés különbség nem szűnt meg. A Statisztikai Hivatal szerint, a nők 79 centet keresnek, minden férfi dollárhoz képest.

A statisztika a teljes állásban levők átlagfizetésén alapszik, nem csak ugyanazon munkára, amit férfiak és nők végeznek, de más adatok azt mutatják, hogy a különbség sok foglakozásnál fennáll. Claudia Goldin, harvardi közgazdász szerint az orvosnők 71%-át keresik annak, amit a férfiak, míg a szakácsok a 87%-át.

A különbség semmi közgazdászatilag mérhető fogalommal nem magyarázható – ide tartozna a dolgozók képzettsége és gyakorlata, a választott terület, a munkaidő, vagy az az idő, amit nem dolgoznak. Így azok a tényezők maradnak, amiket nehéz számokkal kifejezni, mint a diszkrimináció vagy a nők elképzelése arról, hogy mi a lehetőség számukra.

Nos, mit lehetne csinálni a különbség megszüntetése érdekében? Akadnak kutatói és politikusi ötletek, mint ahogy vállalatoknak is van, ahol már próbálkoztak a saját körökben a problémával megbirkózni.

Hozzuk nyilvánosságra a fizetéseket. Amikor az alkalmazók a fizetési adatokat nyílttá teszik, a fizetéskülönbség összezsugorodik.

Jake Rosenfeld, egy szociológus a Washington Egyetemen, azt találta, hogy a fizetések átvilágíthatósága azokat felemeli, részben azért mert az alkalmazottaknak adatokat szolgál a fizetésük megtárgyalására. „A nemek közti fizetéskülönbség tudata elég arra, hogy a helyzet változzon” - mondta.

Ez így volt igaz az állami állásoknál, ahol a fizetéseket gyakran nyilvánosságra hozzák. Alexandre Mas, közgazdász Princetonon, tanulmányozta a 2010-ben meghozott kaliforniai törvény kihatását, ami a városok alkalmazottainak fizetését hozta nyilvánosságra. Fizetéscsökkenés lett az eredménye, de csupán a férfiaknál.

A nőket tárgyalásra ösztönözte, miután látták, hogy alacsonyabb a fizetésük, - magyarázta Mas, avagy a városok kiegyenlítették a fizetéseket, a pereskedéseket elkerülendő.

Néhány európai ország megkívánja, hogy a nagyvállalatok a fizetéseket, nemek szerint, nyilvánosságra hozza. Obama elnök 2014 óta megköveteli, hogy a kormánytól munkát kapott vállalatok ezt az információt megadják a Munkaügyi Minisztériumnak. Vannak amerikai vállalatok is akik a fizetéseket szintén ilyen vizsgálat alá vetik, ugyan a legtöbbjük nem hozza nyilvánosságra az eredményt.

Marc Benoit, a Salesforce.com vezérigazgatója a múlt évben úgy nyilatkozott, hogy egy ilyen vizsgálat eredményeként vállalata 3 millió dollárt fordított a nők fizetésére, azért, hogy azokat a férfiakéval egyenlővé tegye. Kimberley Clark és Price Watehouse Coopers bejelentette, hogy vizsgálataik segítették az igazgatókat annak kivizsgálásában, hogy miért van kevesebb nő vezető állásban.

Okíts hogyan….vagy tiltsd be a fizetések megtárgyalását. A Férfiaknak többet fizetnek, részben azért mert többet kérnek.

A Carnegie Mellon Egyetem doktorandusz hallgatói által végzett tanulmány szerint, állásajánlatoknál a férfiaknak 51.5%-a több pénzt kért, míg a nőknek csak 12.5%-a, mondta Linda Babcock, aki közgazdász az egyetemnél. Más kutatásoknál azt találta, hogy amikor a nők fizetésemelést kérnek, átlagosan 30%-al alacsonyabbat kérnek, mint a férfiak.

Mivel a kezdő fizetések határozzák meg a fizetés emelések alapját a jövőbeli emelésekre, és így a jövő fizetéseit, Ms Babcock szerint, azok a nők, akik nem alkudnak, karrierjük során becslések szerint 750 ezer dollárt vesztenek a közép-fizetések kategóriájában, és 2 milliót a nagyfizetésű állások kategóriájában.

De a kutatása azt is kimutatta, hogy ha a nők alkudozni akarnak, azért büntetve lesznek, míg a férfiak jutalmazva lesznek ugyanazon viselkedésért. (Ahogyan azt Jennifer Lawrence színésznő leírta a Lenny-ben. A Sony hacking nyilvánosságra hozta, hogy neki kevesebbet fizettek, mint a férfi szereplőknek, azért mert nem harcolt többért, mert nem akart „nehéznek” avagy „romlottnak” tűnni.)

Az egyik megoldás az lenne, hogy a nőket kioktatnák a tárgyalások mikéntjére. Egy másik (orvoslat) az, hogy akik a fizetéseket a vállalatoknál megszabják, tudatában lennének ennek a jelenségnek és támogatnák a nőket a tárgyalások alatt.

Még egy másik lehetőség az lenne, hogy teljesen betiltanánk a fizetések tárgyalását. Ez az, amit Ellen Pao tett, amikor a Reddit vezérigazgatója volt. A vállalat meghatározott fizetés skálát létesített, ami a pozícióra és a gyakorlatra volt alapozva és az állásokért folyamodóknak, a továbbiakban csak nem tárgyalható ajánlatotokat adott.

„A vállalat felelősségévé tettük, hogy egy becsületes ajánlatott adjanak, nem a kérelmezőévé, hogy egy ilyenben velünk megegyezzenek” - jelentette ki Ms. Pao a Hollywood Riporter lapnak.

Ne vedd figyelembe az elmúlt fizetéseket. Amennyiben a nők milliókat veszítenek karrierjük során, mert az ajánlatok, amiket kapnak olyan fizetésen alapulnak, ami már eleve alacsony, e folyamat megállításának egyik módja az, hogy ezeket nem vesszük figyelembe.

A Google azt mondta, hogy így cselekszik, és úgy szabja meg a fizetést, amennyit neki az az állás megér.

A szövetségi kormány Személyzeti Hivatalának alkalmazó ügynökei augusztustól nem vehetik figyelembe az korábbi fizetéseket, amikor az újakat meghatározzák. A helyettes igazgató, Beth Cobert elmagyarázta, hogy az eddigi gyakorlat különösen azokat a nőket sújtotta akik (fizetés nélküli) szabadságot vettek ki gyermekeik nevelése céljából. A nők úgyszintén gyakrabban dolgoztak alacsony fizetésű állami, vagy non profit szektorokban.

„Ha nem kérdezősködsz a korábbi fizetésről, amikor embereket veszel fel, az le fogja csökkenteni a múlt diszkriminációjának a hatását”.- mondta Ms. Babcock. „Azt gondolom, hogy ez a gyakorlat a leghatásosabb, amit a vállalat megtehet.”

Könnyíts meg az anyák dolgát. A kutatás azt mutatja, hogy az iskola el végeztével, az első állásnál, a fizetések még alig különböznek. A nemek közti különbség kiszélesedik egy pár év múlva, amikor a nők elkezdenek gyerekeket szülni.

Olykor a fizetésük lemarad, mert megszakítják munkájukat akkor, amikor a gyerekeik még nagyon fiatalok. Kevesebb órát dolgoznak, avagy több időt töltenek távol munkahelyüktől, mint a férfiak, a gyerekeik okozta krízisek miatt. Van olyan, hogy az alkalmazó ezt előre sejti, még akkor is, ha ez be nem következik.

Azok az intézkedések, amik elősegítik a nőket a munkájuk megtartásában, mint például az „affordable child care”, a fizetett beteg szabadság és a gyermek szabadság, közgazdászok szerint azt eredményezik, hogy az anyák gyakrabban jönnek vissza dolgozni, több órát képesek dolgozni, és magasabb lesz a fizetésük.

„Ha egy pénztáros teherbe esik, ott ahol nincsen gyerekszabadság, ott fel kell mondania és később újra az állásért kell folyamodnia, ami nem ugyanaz, mint egy állás megpályázása - mondta Philip Cohen, aki szociológus a Maryland Egyetemen. „Amit a rendelkezések el tudnának érni az az, hogy a nők a karrierjüknél maradhatnának.”

Létesíts több flexibilis munkahelyet. Harvard Ms Golddin-ja úgy találta, hogy a fizetés különbség azoknál a foglalkozásoknál a legnagyobb ahol a legkevesebb a rugalmasság a munka helyében és annak idejében, mint például a pénzügyi és az egészségügyi szektorokban. A különbség kisebb, amikor az emberek saját maguk szabhatják meg munkaidejüket, mint például a legtöbb IT munkában és ott ahol az emberek könnyen helyettesíthetik egymást, mint ahogy a gyógyszerészeknél szokásos. Ennek eredményeként a nők nincsenek annyira megbüntetve, azért mert kevesebb időt dolgoztak.

A vállalatoknak meg kellene fontolni a jelenlét és a túlóra fontosságát, és meg kellene változtatniuk, ahogyan jelenleg működnek. A gyógyszertárakban az elektronikus egészségügyi adattár megkönnyítette azt, hogy a más és más patikus könnyen szolgálhat ki ugyanazt a klienst.

Változtasd meg a törvényt. A szövetségi törvények az előbb említettek egyikét sem követelik meg, ezért a törvényhozók más taktikával próbálkoznak.

A legerősebb egyenlő bér törvényt ebben a hónapban iktatták be, Kaliforniában. Ez kimondja, hogy férfiak és nők ugyanúgy kell, hogy fizetve legyenek, hasonló munkakörben, nem pedig pontosan ugyanabban a munkakörben, ugyanazon a munkahelyen, mint ahogy a lazábban fogalmazott szövetségi Egyenlő Fizetések Törvénye követeli meg. A kaliforniai törvény úgyszintén megtiltja azt, hogy megbüntessék azokat az alkalmazottakat, akik a fizetésüket vitatni akarják.

A javasolt szövetségi Igazságos Fizetés Törvény megkövetelné a vállalatoktól, hogy a fizetéseket jelentsék, anyagi támogatást adna fizetés megtárgyalás-gyakorlatokra és megkönnyítené a „class action” perek indítását, de ez a törvény fent akadt a Kongresszusban.

PS

Köszönet barátomnak, aki a fordításom magyarságát átfésülte.

Az eredeti cikk itt található.