A képen, ami az avatarom, éppen síelni indulunk. A Svábhegyre az ötvenes években. A Perfekta bakelit kamerámmal készült. Barátom készítette.

Budai gyerek voltam, és mi Budán, legalább is sokan közülünk, szerettünk szánkózni, síelni. Persze ott volt a Svábhegy nem messze. Oda síelni mentünk. A Normafához, az Egyetemire és a Harang Völgybe. A Csőn sosem mertem lejönni. Ez az Egyetemit köti össze a Harang Völggyel. Egy rövid, de keskeny és meredek rész, a Mátyás Király útnál kezdődött. Ki tudja meg van-e, vagy ezt is beépítették?

A Gugger hegy még közelebb volt. Ott szánkóztunk. A Csacsi Réten. Veszélyes volt, mert jeges tudott lenni és a pálya (egy meredek utca) végénél egy vízpumpa volt, amit illett kikerülni.

Persze korcsolyáztam is. A Városmajorban és a sulink udvarán, amit a pedellus, Imre bácsi, ha hideg volt, hát felöntött. Kurblis korival. A Műjégre, a Ligetbe csak ritkán mentem. Ott sok „menő” volt, akiknek volt rendes cipős korcsolyájuk. És a belépés drága volt, 7 forint!

Telente gyerekkoromban, (50-es évek) még hosszú szénszünetek is voltak. Mindez kézre játszott.

Anyám szó szerint gyakran kitessékelt a lakásból, régi, háború előtti síléceket adván és mondta: menjetek már fel a hegyre síelni! Jót fog tenni a friss levegő! Már amikor volt hó. Mentünk, gyerekek egymagunk, a villamossal a Fogashoz. Avval a végállomásig.

Ha sok volt a hó nemsokára fel lehetett kötni a síléceket. Elmentünk az Úttörő Vasút mellett a Kis Normáig, ami a kedvenc lejtőnk volt. Amolyan kezdő. A Nagy Norma nekem akkoriban túl nehéz volt.

A Kis Normának volt egy folytatása is, az már nehezebb és jegesebb volt. Ezekben az időkben sí felvonó nem létezett. Regélték, hogy a Kékesen volt egy, de hát oda télen sosem jutottam el. Lesiklás után gyalog mentünk fel a lejtő kezdetére, síléceinkel a vállunkon. Jó testedzés volt.

Síelésből kimerülve a Zugligeti villamos (81-es, később 58-as) végállomásához jöttünk le, a Harangvölgyön keresztül. Néha előtte még elmentünk az Anna kápolnához is, és onnan le a Disznófőn keresztül. Avagy, ritkán, a Farkastorkon a Farkasréti villamoshoz.

A sílécünk a maiakhoz összehasonlítva nagyon primitív volt. Szüleink háború előtti léceit használtuk. Túl nagy volt, nem volt jó kantnija (éle), így a jégen nem ért semmit. A kötés szíj és rúgó kombináció volt. Sícipőnk se volt, csak normál bakancs, és így tovább. A mai lécekkel ezekhez képest álom sízni.

Családunkban az unokabátyám és később unokanővérem magyar sí bajnokok voltak. Az Előrében síeltek, a Disznófőnél volt a klubház. A Kékesre is vitték őket! Úgy tűnt mindenkinek nagyszerűen síelnek, ők kaptak menő felszerelést. De nem tudtak normális lejtőn gyakorolni. Híre volt, hogy a magyar csapat, nem mert a Hahnenkamm-on lejönni, amikor egyszer arra a versenyre (Kitzbühelbe) kivitték őket.