Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

beginning

blogavatar

Ami csak eszembe jut.

Utolsó kommentek

Feedek

Fent és lent

Az Upstairs Downstairs egy híres angol TV sorozat, remélem magyar olvasóknak is ismeretes. Ha nem, hát röviden a sorozat az angol felső osztály és azok számtalan szolgáinak életét és sorsát mutatja be nagyon élethűen és szórakoztatóan.

Ugyan az angolok ebben nagyon elől jártak, ezek az állapotok szerte Európában és kis hazánkban is létezetek. Talán az olvasók nem fogják vitatni, hogy a negyven évig tartó ránk tukmált esetlen, fületlen-farkatlan kommunista kísérlet után, ma Magyarországon ugyan ott vagyunk, mint a második világháború előtt. Ámbátor a felső pénzes osztályban ma megtalálhatjuk a volt kommunista felső osztály fiait és leányait. Mondjuk az ügyesebbeket.

Szóval volt egy kis átrendeződés, de nem kiegyenlítődés. Nem így igaz? Mindenki tiszteletére, aki azt az időt nagyszerűnek tartotta emelem poharamat. Egészségetekre!

Most pedig azt a házat szeretném bemutatni ahol én nőttem fel Pasaréten, az 50-es években, a kommunista kísérlet kellős közepén. Ugyan családunkból osztályidegen lett, és őket vagyonuktól rendesen megfosztották, mégis a házunkban létezett egy fura upstairs downstairs.

Kép az Upstairs-Downstairs angol sorozatból:

Ez időben a nagyapám építette nagy házban „fent” is igen sokan laktak. Nagyapám és nagyanyám, ők aránylag hamar meghaltak. Egy, már özvegy leánya, három közel húszon éves gyerekével és második leánya, anyám apámmal és jómagammal. Én akkoriban kicsi voltam, 1950-re lettem hét éves. Úgyszintén velünk maradt a régi szakácsuk, Ida néni, aki öreglány volt, nagyon vallásos. Volt egy szobája és ingyen főzött a fentieknek. 

Egy idő múlva, az 50-es évek elején ennek tetejébe a Széchenyi család is beköltözött. Felülre. Ők a híres gróf Széchenyi egyenes leszármazottjai voltak, két én korom béli gyerekkel. A beköltözés ellenértékében a Széchenyiek elvállalták, hogy (együtt a nagyapámtól maradt kis pénzzel), a „felsőházat” leválasztják. Eredményeként három önálló lakás lett, plusz még két lakás konyha és fürdőszoba nélkül. Itt bérlők laktak. Ezek szobájukban egy villany főzőlapon főztek. A háznak maradt két közös WC-je azt használták. Lavórban vagy isten tudja hogyan mosakodtak. A három leválasztott lakásnak lett konyhája, fürdőszobája.

Lent semmi változás nem történt. Ezek félig pincelakások voltak következésképpen igen sötétek és nedvesek. Az ottani lakóknak volt egy közös fürdő szobája és egy különálló WC-jük. Itt, azaz lent” a házmesterék laktak. A családfő, nevezett Pittel, már régóta az építkezés vállalkozó nagyapám egyik művezetője volt. Volt családja, feleség és két gyerek. Nagyobbak, mint én, egy fiú és egy leány. 

Úgyszintén miután az építkezési vállalat a magas adók és az államosítás miatt tönkrement, a ház alagsorában levő iroda egy lakássá lett átrendezve, ohne fürdőszoba, ahova egy gyerekes család költözött be. Ezek rendesen szaporodtak, a gyerekek sorra évente születtek. Az idősebb családfő, állítólag valamikor idegen légiós volt. Úgy emlékszem nem dolgozott, talán valami rokkant jövedelmen éltek, ugyan a rokkantság jeleit nem mutatta. Legtöbbször a Fasor és utcánk sarkán található kocsmában tartózkodott. Kocsma túl jó szó, lebuj jobban illő.

Láthatjátok a ház per kapita négyzetmétere igen szűkös volt fent is lent is, akkoriban ez persze normális volt. 

Megemlítem, hogy a háznak volt központi fűtése. Kis gyerekkoromban néha lementem nézni, ahogy az öntöttvas kazánba a házmester a kokszot lapátolta. Látványos volt. A kokszot nem volt könnyű beszerezni. De ősz végére, nagy nehezen el lett intézve. Jött a szállítmány, eleinte lovas kocsival és félmeztelen emberek nagy kosarakban a kokszot a hátukon a kazánházba lehurcolták. A volt házmester halálától a kazán etetését annak a veje vette át.

Telente a fűtés nem kezdődött csak du négy fele, amikor a házmester (vagy a veje) munkájából haza jött. Úgyhogy reggel mindig hideg volt a házban.

Városi gáz szolgáltatta a meleg vizet. Ezeket a sokszor eldugulódó masinákat, amit autó-gejzírnek hívtak, csak a hétvégén használtuk, mert a gáz ára túl drága volt. A konyhákban szintén városi gáz volt. Az alagsorban volt egy mosókonyha ahova havonta egyszer profik jöttek mosni. Ehhez a vizet nagy kondérokban melegítették. A tiszta ruhát a padlásra kellet felvinni. Négy emelet, nehéz munka volt.

56-ban, október végén a Széchenyiek csapot papot otthagytak és külföldre távoztak. A kommunizmusból nem csak nekik volt elegük. Apám és anyám is vitatkozott menjünk vagy sem? De ők már 53 évesek voltak, én (egyetlen gyerek) 13, szóval úgy döntöttek, hogy maradunk. 

A fenti üresedésre lentről a házmesterék felköltöztek. A házmester helyére, lent, egy ÁVOs sofőr költözött be, a feleségével. Nem sokkal 56 múltán az ÁVOs sofőr valahogy megtudta hogy az egyik fenti lakásban lakó unokatesim főkönyvelő élettársa lebukott. Ez egy komcsi volt, aki kegyvesztett lett 56 után. A jó isten tudja talán a vállalatánál a munkástanácsba belépett. „Bűnét” mi nem tudtuk. Egy szó, mint száz a sofőr elérte, hogy unokatesómat és élettársát a fenti lakásukból kitegyék. Ők maguk költöztek ide be, szép pasaréti lakás volt. 

Láthatod, hogy akik „fent” laktak nagyon kezdtek megváltozni. Mint ahogy ez a változás a mi kis országunkban is elkezdődött. Ekkor még csak kicsiben. Az ÁVOs üresedésére lent egy másik sok kis gyerekes család költözött be. Ez volt a szituáció távozásomig, ugyan persze válásokkal megspékelve, de jobbára békés egymás mellett élés elemeit tisztelve. 

Ha ma (két évente hazalátogatok) arra járok, mindezen emlékek feljönnek. Benézek az udvarra, néha be is megyek. Ma már idegenek laknak itt jobbára, kivéve a sok gyerekeseket, akik az ÁVOs helyére költöztek be.

A kocsma sincs ott, helyén benzinkút van. De sokan azt mondhatják alapjában a helyzet nem változott.

Tovább

Új ízek

Új ízekről írok. Remélem elég merész vagy ahhoz, hogy alkalom adtán új dolgokat próbálj ki. A mai fealadat, készíts két új ételt. Olasz eredetűek, így a magyar ízlésnek újak lesznek. Hústalanok, nem drágák és egészségesek. Az is bonusz, hogy elkészítésük nem kíván különösebb szakértelmet.

Az első fogás egy saláta: narancs - cikória - dió gremolata. Én remélem, hogy a cikória kapható jobb helyeken. A második: spagetti, fokhagymás, ajókás, pirított zsemlemorzsákkal. 

Az olaszok az összevágott petrezselyem, reszelt citromhéj és reszelt fokhagyma keverékét gremolatának hívják. Szokásos ragura tenni tálalás előtt. Ez esetben salátára tesszük. 

Az ajóka (más néven szardella) használata az olasz konyhában gyakori. 

Bevallom úgy az ajókát, mind a cikóriát a google digitális szótárában találtam, a magyar nevüket nem tudtam. Angolul: anchovy és belgian endive.

A receptek négy személyre íródtak.

1/ Narancs-cikória-dió gremolata

Hozzávalók: Negyed csésze dió, egy gerezd fokhagyma, 2 cikória bimbó, 2 narancs (lehetőség szerint magtalan fajta, és ha van vörös, csupán a szín kedvéért), egy citrom, kis petrezselyem, kis olíva olaj (jobb fajta, salátának való), só, és bors.

Friss cikóriák:
Feladat

Egy serpenyőben, közepes lángon, pár percig pirítsad a diókat, majd lehűlés után durvára törd össze.

A narancsot hámozd meg. Ha van borotvaéles késed, hámozás után még a fehér külső réteget is le vághatod, mint az alma héját. Ha nincsen, tisztítsd meg a fehér rétegtől, már amennyire lehet. Tengelyével keresztbe vágd szeletekre, kb. 3 mm vastagon.

Kb. 1 mm-t vágj le a cikóriák végéről, ez nem kell. Ezután vágd a bimbókat éles késsel, hosszában először félbe, majd negyedre, végül is 8.-ára.

A kész saláta:

Feladat

A petrezselymet aprítsd fel, úgy, hogy egy fél csészére való legyen.

Reszeld egy porcelánedénybe a fokhagyma gerezdet, és a citrom külső héját, úgy, hogy kb. egy teáskanál legyen mindegyikből. Öntsd ide az összevágott petrezselymet és diót, sózd, borsozd, tegyél bele kis olíva olajt és keverd össze. Ez a gremolata.

Egy nagyobb salátás tálban keverd össze a narancsokat, a cikóriát, a gremolata felét és az olíva olajt.

Tálaláskor csavarj mindegyik adagra egy kis citromlevet és szórd meg mindenki salátáját a maradék gremolátával.

2/ Spagetti, fokhagymás ajókás pirított zsemlemorzsákkal

Hozzávalók: Oliva olaj (kb. fél csésze, normál minőség nem saláta olaj), 12 ajóka (szardella) apró darabokra vágva, 6 fokhagyma gerezd összevágva, ízlés szerint vörös cseresznye paprika darabok, egy csésze állott zsemle (vagy bagette) darabos morzsája, fél kiló spagetti, két tojás sárgája, kis paprika szósz, fél csésze összevágott petrezselyem, egy csésze reszelt parmezán sajt (nem fontos) és citromszeletek.

A friss ajóka, vagy szardella:

Feladat

Kis forró olíva olajban párold a fokhagymát, kb. egy percig, majd add hozzá az ajókákat és a szárított paprika darabkákat, keverd tovább még egy percig. Az ajóka darabok majdhogy bele fognak olvadni a forró olajba. Ezután add hozzá a morzsákat (durvább morzsa kell, nem a finom, mint a rántott hús készítéséhez) és pirítsd kb. 3 percet, amíg világos barnára válik. Borsozd meg, só nem kell, az ajóka nagyon sós.

Főzd a spagettit, bő sós vízben, az előírt ideig. A végén önts le a vizet, de őrizz meg kb. fél csészényit.

Egy nagyobb edényben keverd össze a tojás sárgáját, ízlés szerint egy kis erős paprika szósszal, majd hígítsd fel a spagetti félretett vizének egy részével. Ürítsd ide a főtt, meleg spagettit és keverd el úgy, hogy a tojás keverék a spagettit egyenlően beborítsa. Ha kell, adj hozzá a csészéből több levet. De ez az étel szósz nélküli, ne maradjon víz a spagetti alatt.

Add hozzá a már elkészített pirított morzsákat és az összevágott petrezselymet. Keverd jól össze. Tálalj. A tálalt spagettire csepegtess egy kis olíva olajt és (ha akarod) szórj rá reszelt parmezán sajtot. Díszítsd citromszeletekkel.

PS

Mellékelem a spagetti elkészítésének videóját, angolul. Ne zavarjon ha nem érted, amit látsz az elég.

https://www.youtube.com/watch?v=Dk6AHzf0SBg

Tovább

A belsőségekről.

Nyugalom, nem politikáról írok, hanem az evésről. A belsőségekről. Tudod, máj, vese, vér, tüdő… Én szeretem ezeket. 

Szóval az úgy kezdődött, hogy még nagyon kicsi voltam, de már a nagyok asztalánál ülhettem. az 50-es években. A tyúklevesnél, néha volt vasárnap, a fejet is belefőzték, és a nagyok mindig kérdezték, ki akarja a pipi fejéből az agyat (két bab nagyságú dolog) megenni? És én jelentkeztem. Nekem adták, mert én egyetlen gyerek voltam és akkoriban válogatós… Fogpiszkálóval ettem, nagyon ízlett. 

Még zsenge gyermek voltam, de emlékszem arra is, hogy telente egyszer kaptunk falun készített disznótorost, véres és májas hurkát, kocsonyát. Valaki hozta fel vonattal vidékről, Bőnyrétalapról. Osztán a későbbiekben az átkosban lehetett mirelit resztelt májat, szalontüdőt és vesevelőt venni a Közértben… ezek mind kedvenceim lettek. És mondja valaki, hogy nem mondok jót néha arról a korról! Éttermekben, nagy ritkán, ha mentünk, ilyesmit rendeltem, mert azt tanácsolta bölcs anyukám: Fiam azt rendelj, amit otthon nem kapsz

Később diákéveimben Lengyelben autóstoppoztam, és bemutattak a flacskinak. Magyarul pacal leves. Majorannás. Életre szóló szerelem lett az eredménye. 

Teltek, múltak az idők. Franciában utaztunk és sokszor volt a “ris de veau” az étlapon. Hiányos volt a francia tudásom, gondoltam az rizses borjú…. unalmasnak hangzott, csak az út végén rendeltem, egyszer. Uraim és hölgyeim nem rizses hús, hanem borjú bríz!!! Nagyon finom! Hogy mijaza bríz? Olyasmi, mint a velő, de nem olyan gejl. Valami mirigy. Magyarországon nem divatos. Még a Nagycsarnokban sem árulták, amikor legutóbb megkérdeztem. Talán manapság igen. Én nagyon jó ételeket tudok a brízből készíteni. De nem dicsekedem. 

Pacal caeni módra:

Hogy a franciáknál maradjak, van, egy pacal ételük, amit úgy hívnak, hogy “Tripe a la mode de Caen”. Pacal caeni módra. Isteni. No de ehetsz pacalt mozgóárustól Firenzében is, császárzsemlébe adják egy nagy kondérból. A pacal kaják sokfajták, világszerte népszerűek. 

Salzburgba egyszer késő este érkeztünk. Az éttermek már be voltak csukva. Szóval egy divatos bor bárba mentünk, tele volt emberekkel. Csak a magas bár széken kaptunk (szerencsével) helyet, kérdezzük, van valami kaja? Mondja csak Beuschel van. Kérdem mi az? Mondja, mi nem fogjuk szeretni…..amerikaiaknak nézett...”tüdő van benne és szív”. Mondom neki téved, csak hozza! Isteni volt.  

Itt Kanadában elájulnának, ha csirkefejet találnának a levesben. Oh my! No
Észak Amerikában, nagyon ritkán vannak belsőségek az étlapon. OK, New York az kivétel. De másutt? Ha volt is, ma már nincsen. De Pesten is, hol kapsz vesét? Sehol. Szalontüdőt is csak egypár helyen, áldja meg őket az a jó Isten. Az idén a Rosenstein Étteremben ettem, a Keleti PU-hoz közel, ahol minden kedden van. Csütörtökön meg van pacal. OK pacal gyakran van éttermekben, de vesevelő? Az hova tűnt???

Szalontüdő:

Az angol szó a belsőségre: “offal”. Nem bizalomgerjesztő szó. Ezek itt élelemben gazdag országok.  A belsőségeket (meg a disznó fület/farkat/körmöt) gondolom mindig a kutyákhoz dobták. Kanadában sokan még a májat se szeretik. A többivel meg a világ végére kergetheted őket. Tisztelet a kivételnek. Amikor kijöttünk még a borjúmáj is fillérekbe került. Persze megdrágult azóta, de még ma sem vészes. Tüdőt és velőt nem árulnak. A pacal, a bríz (itt sweetbread-nek hívják), az van, az utóbbi drága. Libamáj az persze méregdrága. Hallom sokja Magyarországból származik. Borjúvese a mészárosnál néha kapható. Vannak itt angolok, azok szeretik.

Befejezem egy történettel. Torontóban régen volt egy zsidó étterem, már bezárt. A College és Spadina kereszteződéséhez közel. Bagel volt a neve. Anno, mint fiatal mérnök, ha arra volt dolgom, ebédre gyakran beugrottam. Mikor először beültem látom, hogy van szalontüdő. Rendeltem. A nagydarab pincérnő odaállt hozzám és végig nézett. Tudod fiam mit rendeltél, kérdezte? Mondom, bizony tudom. Ez nem volt neki elég, faggatott honnan való vagyok? Mondtam. No, akkor megnyugodott és hozta. Én meg ettem. Könnyes szemmel.

Tovább

Az első nap Bangkokban

Egy hetet töltöttünk Thaiföldön, abból négy napot Bangkokban és hármat az északra eső Chiang Maiban. Oda vonattal mentünk. Bangkok ultramodern reptere (Helmut Jahn, német/amerikai építész) méltó a közel 10 milliós városhoz. Megérkezés után egy olyan buszra ültünk, ami a pályaudvarra vitt. Itt megvettem a vonatjegyeket.

 Bangkok, repülőtér:                                                             

Dolgunk végeztével taxiba ültünk, hogy a rezervált hotelünkbe menjünk.

Mutatom a fiatal sofőrnek a papírt, amire a címet előre felírtam. Bólintott és elindult. Észrevettem, hogy a taxi óra nem megy. Megkértem indítsa el. Hümmögött, hogy nagy a forgalom vagy valami, és csak nem akarta az órát bekapcsolni. Rámordultam, hogy ha nem indítja el, akkor kiszállunk és panaszt teszek. El is kezdtem az ülése hátuljára ragasztott taxi és vezető adatokat egy papírra írni, fenyegetésként. Ez hatott, elindította az órát és végre nyugodtan ülhettünk. Köztünk maradjon, gázos lett volna kiszállni. Nem éppen egy bizalomgerjesztő negyedben voltunk.

A Chao Phraya folyó Bangkok "Dunája" és az Arun Vat templom:


Húsz perc múlva megérkeztünk a hotelunkhoz. Illetve a kis zsákutcához, aminek végén a hotel volt, a Chao Phraya folyó partján. A taxis nem akart az utcánkba behajtani, azt mondta nehéz ott bent megfordulni. Erről a butik hotelról a New York Timesben olvastam. Jobban mondva a NYT a híres étterméről irt, de megemlítette, hogy van vagy 6 szobájuk is. A régi városban volt amit Rattanakisin negyednek hívnak a folyó mellett. Egész közel ahhoz a templomhoz (Wat Pho) ahol a híres óriás arany fekvő Buddha látható. 

Bejelentkezés és kipakolás után egy kis felfedező gyalog útra mentünk. Hotelunk egy folyóparti kereskedő ház átalakításának eredményeként született. Az első emeleten volt az étterem, egy nagy teraszon. Szuper volt a kilátás a forgalmas folyóra, ami durván Duna szélességű. A túloldalon egy gyönyörű buddhista templom volt, az Arun Wat. A hotelunk és az étterem erről kapta a nevét. A második emeleten volt egy divatos bár. Este a kilátás a fénybe árasztott templommal, a számtalan kivilágított séta és vacsorázó hajókkal, csodás látványt nyújtott. 

 ​Az arany Buddha: Az utcánk, egy kis echte thai utca volt. Ha rossznyelvű vagy sikátornak is nevezheted. Tele régi földszintes faházakkal, amik elölről nyitva voltak, a levegőt beengedendő, hogy a nagy hőségben legyen huzat. Ahogy sétáltál láttad hogyan élnek helybeliek. Aránylag tiszta volt minden. A főzés sokszor a ház előtt zajlott le, a járdán. Gondolom így kevesebb meleg és füst megy be az amúgy is rekkenő hőségben a lakótérbe. Ide kihozzák a háziállatokat is. Kis alul nyitott drót ketrecek alatt csipegetnek a tyúkok, külön a kakasok, a teknősbékák. Benézve látod, ahogy nagymama a díványon szunyókál, nagypapa valamit néz a TV-n, míg az unokák ki be rohangálnak. Kisétáltunk a fő utcára is, az tele volt helybeliekkel, olcsó étel árusokkal, kis éttermekkel és boltokkal. Nemsokára elértünk a hajóállomásra, ami előtt egy szabályos kis piac volt.  

A királyi palota kertjében:


Tudvalevő, hogy Bangkokban sok a vízi út. A Chao Phraya folyó és a csatornák miatt a város kicsit Velencére is emlékeztet. A folyó lenne a Grand Canal megfelelője. Ellentétben Velencével a vaporettók itt nagyon olcsók. Csak ne aggódj, szállj rá egyre. Visz ahova visz. Bámuld a kilátást, a nagyvárost, a hidakat, az érdekes építészetet és a rengeteg fura alakú templomot. Nem lehet megunni. Jön majd a kalauz, táskáját (tele aprópénzzel) tüntetően csörgetve jelzi, hogy aki még nem fizetett, fizessen. Potom pénzért utazhatsz, amíg kedved tartja. A hajó sok helyen megáll.  A dokkolásban segítő személyzet vad sípolással kommunikál egymással. Szállj ki akárhol, ha érdekes sétáljál egy kicsit, ha nem hát szállj fel a következő hajóra, vagy indulj vissza mást felfedezendő. 

Utca étterem:

A vaporettókon kívül van más közlekedési mód is. A magas vasút (Sky Train) egy lábakon álló “földfeletti”. Guszta utazni rajta és légkondicionált. Van földalatti is. Felejtsd el a taxikat, mert állandó forgalom dugókba fogsz ütközni. De nagyon ajánlom a motorbiciklis taxikat, amit tuk-tuknak hívnak. Mi este béreltünk egyet. Mondtuk vigyen el minket a kínai városrészbe, ahol vacsorázni akartunk. Megegyeztünk az árban. Beültünk. Kapaszkodni kell, mert a tuk-tukosok vadul hajtanak, a forgalomba ki be cikáznak. Határozottan a Vidám Parki járatokra emlékeztet, szóval kár majrézni, inkább élvezzed.

Bangkok éjszaka:

A kínai negyed nappal egy nagy piac, estére egy része olcsó kajáló negyeddé válik. Több száz helyen lehet enni. Tele van helybeliekkel és turistákkal. A hosszú asztalok sokszor az utcák közepén vannak, a kuncsaftok egymás mellett ülnek és esznek. Szokás szerint a helybeliek whisky-t hoznak magukkal és az asztal alulról nagyokat slukkolnak. Nem csoda, hogy a hangulat emelkedett. Mi sört rendeltünk. Körülnéztünk mit esznek a szomszédságunkban és mutattuk a pincérnek, amit akarunk. Van angol menü is mindenütt.

Evés után béreltünk egy másik tuk-tukot. Megmagyaráztuk, hogy meg akarjuk nézni a piros lámpás negyedet. Nem szálltunk ki pedig nagyon érdekes. Utána mondtuk vigyen haza. A késő esti utcákon már alig volt forgalom. A vezető teljes sebességgel hajtott a fákkal szegélyezett széles sugárutakon. A fülledt nyári levegő felborzolta hajamat. És a sötét, misztikus, távol keleti város lassan belopta magát a szívembe.

PS

Kattints ide, mellékelek egy 10 perces ízelítő videót Bangkokról.

Tovább

Hogyan nyomja el Netanyahu a szabad izraeli sajtót?

Az alábbi cikk a New York Times 2016. július 31-i számában jelent meg a Vélemény rovatban. A szerző Ruth Margalit, egy New Yorkban élő izraeli író.

{A fordító megjegyzése: Ha esetleg valaki a mai magyarországi és az itt leírt izraeli állapotok között valami hasonlatosságot lát, az csupán véletlen.}

Az idei tavasz során kiadott jelentésében a Freedom House (Szabadság Ház), egy amerikai érdekképviseleti csoport, ami a demokráciáért küzd, leminősítette az izraeli sajtószabadságot a „szabad”-ról, „részlegesen szabad”-ra. Annak, aki az izraeli hír média sorát az elmúlt másfél évben követte, ez aligha jött meglepetésként. A Freedom House főképpen a megfizetett vezércikkek korlátlan terjedésre fókuszált, és az Israel Hayom-ra (Izrael Ma), egy ingyenes napilapra, ami az amerikai kaszinó mágnás, Sheldon Adelson tulajdona, és ami, sokak szerint, a miniszterelnök, Benjamin Netanyahu nézeteit hirdeti.

Az Israel Hayom elfogultsága jól dokumentált. A 2013-ban az izraeli televízióban közzétett vizsgálat nyilvánosságra hozta, hogy jó pár cikk vázlatát, amit a lap riporterei írtak, a miniszterelnök kritikáját eltüntetendő a főszerkesztő rendszeresen megváltoztatta. Maga az, hogy az újságok nem pártsemlegesek persze nem lenne újdonság. De az Israel Hayom lényegében nem konzervatív, avagy jobboldali. Oldalvállalás helyett, az újság azt harsogja, ami a miniszterelnök érdekében áll, legyen az akármi. Naftali Bennett, egy ultra jobbos miniszter azt mondta: „Az Israel Hayom olyan, mint a Pravda - egyetlen ember szócsöve”.

Ha már arról van szó, a Freedom House vizsgálat megfeledkezett néhány ténylegesen aggasztó változásról. Netanyahu úr igyekvése, hogy az ország lapjait és a rádió/TV hullámait/csatornáit kontrolálja, jócskán túlmegy az Israel Hayom esetén. Az elmúlt 18 hónapban a miniszterelnöki elfoglaltságán kívül ő volt a kommunikációs miniszter, (plusz a külügyminiszter, a gazdasági miniszter és a vidéki kooperációs miniszter). Ebben a szerepben ő és tanácsadói hatalmukat arcátlanul kihasználták arra, hogy hízelgő sajtót kapjanak olyanoktól, akiket ők maguk valamikor „radikálisan elfogult”-nak nevezetek.

Netanyahu úr és minisztereinek a sajtó szabadságát fojtogató igyekvései a nagyobb kép egy részének tekinthetők, Izrael demokratikus rendszere támadásának, beleértve a Legfelső Bíróságot és a kormányon kívül álló szervezeteket. A hivatalos kormány álláspontjával meg nem egyező vélemények rendszeresen gyanúsnak minősülnek. Nahum Barnea, egy kiváló rovatvezető tavaly mindezt úgy magyarázta, hogy Netanyahu úrnak a hírszolgáltatókkal kapcsolatos „rögeszméje” a „rajta uralkodó félelem és paranoia” miatt van.

A negyedszeri megválasztása utáni napon Netanyahu úr egy látszólag kis, de szokatlan lépést tett: Elbocsájtotta a kommunikáció minisztérium főigazgatóját és helyette egy olyan embert iktatott be, aki köztudottan valamikor saját személyzeti főnöke volt. Az ez elleni esetleges tiltakozás meg lett előzve, mivel Netanyahu úr előzőleg aláíratta a koalíció tagjaival a „kommunikáció paragrafust”, miszerint ők a jövőben automatikusan támogatni fogják a kommunikációs miniszter döntéseit, más szóval, az ő saját döntéseit.

Az új főigazgató kinevezése óta a minisztérium egy sor döntést hozott, amik nagyon segítették a Bezeq-et, ami a legnagyobb telekommunikációs vállalat Izraelben. A Bezeq úgyszintén vezetője a Walla Híreknek, az ország egyik a legnépszerűbb hírportáljának, amelyben Shaul Elovitchnak, Netanyahu úr szoros szövetségesének többségi részesedése van.

Nem telt sok időbe, míg a portál hírei a Netanyahu kormányt illetően határozottan pozitívvá váltak. A liberális újság, a Haaretz szerint a portál főnöke direktívát adott, hogy a Netanyahu feleségéről, Sara-ról, és annak „divatossá válásáról” fecsegjen, és hogy a miniszterelnökről írt véleményrovatok címeit moderálják, és hogy a rossz híreket, mint például a szegénységről szóló jelentést a főoldalról levegyék.

Mit tudunk csinálni? - panaszkodott nekem a Walla csoport egyik riportere. „Ez egy kombinált fenyegetés, az ország leghatalmasabb politikusától és az egyik leghatalmasabb kereskedelmi vállalatától.

A Walla Hírek nem áll egyedül. A megfélemlítés atmoszférája befészkelődött az ország sok, majdhogynem mindegyik hírszerkesztő irodájába. Egy forrás az Israel Hayom-nál, állását féltvén, így névtelenséget kérvén, azt mondta nekem, hogy a miniszterelnök „mindenkit pórázon tart – mindenkit – nemcsak minket. Más vállalatokkal nem tudjuk mi a céljuk, de ott vannak ugyanúgy.”

A rádió híreknél Netanyahu bizalmasait hatalmi pozícióba ültette, ott, ahol tudta, ahol meg nem, a pénzügyi támogatásuk jövőjét fenyegette. Mindhárom izraeli fő TV hírszolgáltató csatorna, a 2 Csatorna, a 10 Csatorna és az Izraeli Rádió/Televízió Társaság – manapság mind a maga módján a felaprózódás, a felbomlás, avagy az átszervezés veszélye előtt áll. A kormány hivatalos álláspontja minderről az, hogy a kommunikációs iparnak több nyílt versenyre van szüksége. De úgy tűnik a mérce kettős: Más dolgokban, mint például a földgázipar, a miniszterelnök utál fellépni a monopóliumok ellen. Mint Ilana Dayan, a 2 Csatorna nyomozó riportere mondta: „Van úgy, hogy a szabad verseny az antidemokraták menhelye”.

Míg az újságírók sajnálkoznak ezeken az állapotokon, jó néhány izraeli Netanyahu úr küzdelmét támogatja a sajtó kontrolálását illetően, és azt egy megkésett korrigáló akciónak tekinti, ami szükséges az évek óta elterjedt liberális, baloldalra hajló sajtó ellen. „Netanyahu támogatói ugyan belefáradtak, de őnála is jobban megvetik a régi liberális elitet.”- mint Amit Segal, a 2 Csatorna riportere közölte velem. Ez az ellentét már két évtizede fortyogott. 1999-ben, beszédében érintve a hír médiát és annak reakcióját az ő esetleges újra választására, Netanyahu úr emlékezetesen így fogalmazott a médiáról: „F-é-l-n-e-k.”

„Netanyahu valamikor ráébredt, hogy a médiával folytatott küzdelmei a támogatói között őt nagyon népszerűvé teszik.” - mondta Ms Dayan. „Mivel az alaptámogatóit így ellátta, az eredmény fenomenális siker lett”

Ha Netanyahu úr erőfeszítései tényleg a média kontrolálására irányulnak, és a liberális előítélet módosítására, ezeknek az akcióknak az eredményességét nehéz észrevenni. Az ő és megbízottjainak beavatkozása a vezércikkekbe nem segítette az ideológus jobb oldalt, se nem adott hangot a társadalom marginalizált, konzervatív szektorainak. Netanyahu úr részéről személyes a tét. „Minden alkalommal, amikor azt látod, hogy Bibi valakit kinevez a médiában, az vagy Sara-t, vagy az ő saját magánügyét szolgál segíteni,” – mondá nekem így Segal úr, a miniszterelnök becenevét használván.

Ugyan a legolvasottabb napilap, a Yediot Ahronot, és annak tulajdonosa, évek óta határozottan anti-Netanyahu irányzatot vett, a balra hajlásról beszélők üresnek hangzanak akkor, amikor a legtöbb izraeli a híreket az Israel Hayom-ból, vagy a Walla Hírek-ből szerzi, és amikor az egyedül megmaradt liberális bástya – a Haaretz – a fennmaradásáért küszködik. És mégis, Netanyahu úr magát a bosszúálló médiák áldozataként mutatja be.

Az egyedüli jó hír mindebben az, hogy a hírirodák függetlenségüket fenntartandó, ellenállnak. Nyomozó TV programok, mint az „Uvda” (Tény) és „Hamakor” (A Forrás) továbbra is a kormány-korrupcióval foglalkoznak, és azt sugározzák főidőben. „A sajtó ellenes támadás ellenére, az izraeli média megmaradt nagyon kritikusnak, nagyon agresszívnek, bőven van chutzpah. Mindez alapvető reakció, ami a DNS-ünk része.” – mondta nekem Ms Dayan, aki az Uvda-n műsorvezetője.

Az éve elején Amir Tibon, a Walla Hírek külügyes rovatvezetője egy kritikus cikket írt Netanyahu válaszáról a legutóbbi palesztin erőszakoskodásra, a következő főcímmel: „Netanyahu nyugalom ígéreteit pompom helyettesítette”. Nem sokkal azután, hogy a cikket kiadták, Tibon úr azt írta, hogy a miniszterelnök „kísérleteket tett a kritikát elhallgattatni.” Történetesen a cikk fennmaradt. A „Netanyahu” szó azonban eltűnt a főcímből.

PS 

Köszönet barátomnak, aki a fordításom magyarságát átfésülte.

Az cikk itt található angolul.                                        

Tovább