beginning

Nem régen láttam egy dokumentumfilmet a Húsvét Szigetekről, jobban mondva arról, hogy hogyan is szállíthatták ezeket a nagy szobrokat ott a kőbányából a tenger parti helyükre.

Szigetek mindig is kis romantikát idéznek fel bennem. Gondolj csak a Margit Szigetre, a Hajógyári szigetre és a Szentendrei szigetre, amik mellett a hajó Tahiba menőben elmegy. A mi  kis országunknak is van egypár szigetje. Európa rendelkezik egy jó csomóval és a világ számtalannal.

Szóval következzen egy kis sziget pornó. Azon szigetek listája, nem fontossági sorrendben, ahová el szeretnék jutni, ugyan valószínűleg nem fogok: Madagaszkár, Sri Lanka, Tahiti, Zanzibár, Galápagos, a Húsvét szigetek, Faroe sziget és Izland. Na, legyen ennyi elég.

Persze jómagam is jártam egypár szigeten, amikre kellemesen emlékszem vissza. A Mt. St. Michel, a Cité, a szigetek a Gárda tóban és Capri, Kuba, Martha’s Vineyard, Nantucket, Bock sziget Massachuset államban, Alcatraz Kaliforniában és Tasmania tartozik ide. Végül Vancouver Sziget British Columbia, Prince Edward szigete és persze New Foundland, az utóbbi kettő provinciák itt Kanadában ahol jártam. Hong Kong és Manhattan is szigetek. Most az év elején a Fülöp szigeteken jártam, az ezerből kettőt láttam.

Befejezésül bemutatok két, már jóval régebben régebben látogatott szigetet, kissé részletesebben:

1/ Hiddensee, Német ország.

Itt kelet német barangolásaim alatt jártam, 1966-ban. Nyáron, egyedül. Rostockban élő barátom ajánlotta nagyon melegen. A sziget a nagyobb Rügen szigethez van egész közel. Rügen maga pedig Stralsund városhoz van közel. Először Rügenbe kell elmenni hajóval, majd onnan kis komppal át lehet menni Hiddensee-be.

Ha jól emlékszem, már akkor is természetvédelmi terület volt, gépjármű csak a hatóságok kezében és (talán) a helybélieknek volt megengedve. A sziget 17 km hosszú és min 250 méter max 2.5 km méter széles, a Baltik tengerben. Svédország északra, nincsen messze. A tengeri klíma gyönyörű füves mezőket és jóddal teli levegőt eredményez. Építkezni nemigen szabad. Régi paraszt házakkal találkozol és egypár fogadóval. Én egy parasztház padlásán aludtam fillérekért és a napot sétálással töltöttem. Na meg a változó tengerpart, az ott élő madarak és a hullámok bámulásával. Magyarul, semmit tevéssel.

2/ Grand Manan sziget, New Brunswick megye, Kanada.

A hetvenes évek végén egy nyaralás alkalmával jártunk itt. A sziget az Atlanti óceánhoz tartozó Fundy öbölben található, ami két kanadai megyét választ el: New Brunswick-ot és Nova Skócia-t. A Black Harbor nevezetű faluból (NB), mégy egy komppal. Kb. egy óra az út. Az úton majdnem biztos látsz bálnákat és delfineket. Ebben az öbölben van a legmagasabb apály dagály különbség, néha 16 méterről beszélünk!

A kevés turista általában csak egy napra látogat, és este visszamegy. Mi a kocsinkat is vittük (négy biciklivel is megtűzdelve). Gyerekestől három napra jöttünk. Ahogy a komp a szigetet közelíti, a zord nyugati oldalát látod, ami egy folyamatos 100m magas fekete sziklafal, és mint egy hatalmas bálna emelkedik ki a tengerből. Később, ahogy közelebb érsz a falon egy megtörést látsz, ahol egy kis öböl mutatkozik. Az út végén a hajó megkerüli a sziget északi csücskét és a kellemesebb lankás, addig nem látott keleti oldalán köt ki.

A sziget mérete, kb. 34 km hosszú és max. 18 km széles. Van egy út a sziget hosszában, egypár fogadó és néhány kiadó szoba. A lakosság nem több mint 2500. Az első telepesek 1750-ben jöttek. Halászatból élnek. A szigetlakók nagyon hasonlítanak egymásra, a múltban sok összeházasodás kellet hogy legyen. Ide senki sem jön letelepedni, innen a fiatalok jobbára elmennek.

Sétáltunk és bicikliztünk. Van áfonya, egypár világító torony, senki sem látogatta romantikus tengerpart. A levegő isteni, a víz hideg. Találkoztunk egy magányos japánnal, akinek a feladata a Japánba irányuló hal szállítmányok ellenőrzése volt. Hogy a halak a japán szabványoknak megfelelően legyenek mindvégig kezelve. Egy évig kellett a szigeten tartózkodnia.

Elmentünk egy kis úton a sziget nyugati, zord részébe, az érkezéskor látható kis öbölbe is. Itt a kristály tiszta vízből tengeri hínárt gyűjtenek a helybéliek, és a szűkös homokos parton teregetik ki, hogy a csomagolás előtt kiszárítsák. Ez a világ sok helyén keresett eledel, magas jód tartalommal.

PS

Videó Hiddenseeről:

http://www.youtube.com/watch?v=bBC9RFRa4us

Videó Grand Mananról:

https://www.youtube.com/watch?v=K3zd71I43go

A képen, ami az avatarom, éppen síelni indulunk. A Svábhegyre az ötvenes években. A Perfekta bakelit kamerámmal készült. Barátom készítette.

Budai gyerek voltam, és mi Budán, legalább is sokan közülünk, szerettünk szánkózni, síelni. Persze ott volt a Svábhegy nem messze. Oda síelni mentünk. A Normafához, az Egyetemire és a Harang Völgybe. A Csőn sosem mertem lejönni. Ez az Egyetemit köti össze a Harang Völggyel. Egy rövid, de keskeny és meredek rész, a Mátyás Király útnál kezdődött. Ki tudja meg van-e, vagy ezt is beépítették?

A Gugger hegy még közelebb volt. Ott szánkóztunk. A Csacsi Réten. Veszélyes volt, mert jeges tudott lenni és a pálya (egy meredek utca) végénél egy vízpumpa volt, amit illett kikerülni.

Persze korcsolyáztam is. A Városmajorban és a sulink udvarán, amit a pedellus, Imre bácsi, ha hideg volt, hát felöntött. Kurblis korival. A Műjégre, a Ligetbe csak ritkán mentem. Ott sok „menő” volt, akiknek volt rendes cipős korcsolyájuk. És a belépés drága volt, 7 forint!

Telente gyerekkoromban, (50-es évek) még hosszú szénszünetek is voltak. Mindez kézre játszott.

Anyám szó szerint gyakran kitessékelt a lakásból, régi, háború előtti síléceket adván és mondta: menjetek már fel a hegyre síelni! Jót fog tenni a friss levegő! Már amikor volt hó. Mentünk, gyerekek egymagunk, a villamossal a Fogashoz. Avval a végállomásig.

Ha sok volt a hó nemsokára fel lehetett kötni a síléceket. Elmentünk az Úttörő Vasút mellett a Kis Normáig, ami a kedvenc lejtőnk volt. Amolyan kezdő. A Nagy Norma nekem akkoriban túl nehéz volt.

A Kis Normának volt egy folytatása is, az már nehezebb és jegesebb volt. Ezekben az időkben sí felvonó nem létezett. Regélték, hogy a Kékesen volt egy, de hát oda télen sosem jutottam el. Lesiklás után gyalog mentünk fel a lejtő kezdetére, síléceinkel a vállunkon. Jó testedzés volt.

Síelésből kimerülve a Zugligeti villamos (81-es, később 58-as) végállomásához jöttünk le, a Harangvölgyön keresztül. Néha előtte még elmentünk az Anna kápolnához is, és onnan le a Disznófőn keresztül. Avagy, ritkán, a Farkastorkon a Farkasréti villamoshoz.

A sílécünk a maiakhoz összehasonlítva nagyon primitív volt. Szüleink háború előtti léceit használtuk. Túl nagy volt, nem volt jó kantnija (éle), így a jégen nem ért semmit. A kötés szíj és rúgó kombináció volt. Sícipőnk se volt, csak normál bakancs, és így tovább. A mai lécekkel ezekhez képest álom sízni.

Családunkban az unokabátyám és később unokanővérem magyar sí bajnokok voltak. Az Előrében síeltek, a Disznófőnél volt a klubház. A Kékesre is vitték őket! Úgy tűnt mindenkinek nagyszerűen síelnek, ők kaptak menő felszerelést. De nem tudtak normális lejtőn gyakorolni. Híre volt, hogy a magyar csapat, nem mert a Hahnenkamm-on lejönni, amikor egyszer arra a versenyre (Kitzbühelbe) kivitték őket.

Szóval itt voltam a hongkongi reptéren. Már átmentem a hercehurcán, bejelentkeztem, megvizsgáltak többször is.

Fárasztó nap, tudtam előre. Kb. 11 kor beültem a taxiba, búcsút mondva nejemnek, aki még egy hétig maradt, fiam kérésére, mert nem volt egy hétig szobaleány, nem volt ki vigyázzon az unokáinkra. Kifizette az jegy megváltoztatásának költségeit.

A taxival fél óra a belvárosban levő IFC centerig, ahonnan a reptéri gyorsvasút indul. Itt be lehet a repülődre jelentkezni, leadhatod a csomagodat. Fél óra az ultramodern nagysebességű vonattal a repülőtér, 12 US dollár. Amikor a vonat a föld alól kijön, a kikötő mellet vágtat, ezernyi konténer és daru mellett.

Egy szó, mint száz, kb. egy óra volt mire mindezen keresztülmentem. Megéheztem, és volt 2 óra a gépem indulásáig. Felmentem az indulás csarnok, (egyike a sokak közül) fél emeletére ahol az éttermek voltak, a lenti sok luxus vámmentes üzletek közül.

Volt választék, kínai, olasz, steak ház, pizza. Nos, legyen a kínai. Mivel egyedül voltam, gondoltam megyek a bárhoz enni, de már jött a pincérnő, leültetett. Adta az étlapot, volt választék bőven.

Nagyon szeretem a kínai előételeket, úgyhogy rendeltem azokból hármat. Ezek a nokedlihez hasonló, gőzölt, néha olajban sütött finomságok. Isteniek.

Körülnéztem. Mellettem egy idősebb kínai (vagy japán) pár, amott, egyedül, mint én, egy amerikai egyetemistának kinéző valaki, itt meg 2 fiatal kínai nő, az étlapot tanulmányozta. A nagy ablakokon látni lehetett a várakozó gépeket, a szolgálati személyzet sürgés-forgását.

Szemben velem a konyhába láttam, minden rendelés frissen készül. Várni kell.

Megérkezett a rendelésem. Kis bambusz fedeles kosárkákban, amiben gőzölik…nem csalódtam, nagyszerűek voltak. Minden kosárkában, 4 finomság, összesen 12, több, mint amit normálisan eszem, de egyszer élünk…mind megettem.

Az ízeik, az összeállítás utánozhatatlan. Egyiknek amolyan káposztás palacsintaszerű burka volt, a másikban finoman ízesített fejtett bab. A rafinéria, a fűszerezés, megfizethetetlen. Kis tálakon szószokkal jönnek, némelyik csípős, vigyázat.

Elég az hozzá, jól laktam. Goodbye Hongkong.

A Fülöp Szigetekre látogattunk el az idén, Új Év után. Három napot Manilában töltöttünk, a menyem nővérénél, majd még délebbre repültünk egy nyaraló komplexumba, Cebu mellé, öt napra.

Menyem egy nagy, tehetős fülöp szigeti családból származik. A család Ausztráliába emigrált, amikor ő tinédzser volt, de azóta egypáran, így legidősebb nővére is, visszaköltözött. Menyem fiammal már többször járt Kanadában és Magyarországon is. Budapesten volt az esküvőjük. Szóval nekünk illett a Fülöp Szigetekre ellátogatni. Hongkongból kevesebb, mint két óra repülővel, déli irányban. Következésképpen, míg januárban HK-ban kellemes 18-20 fok van, Manilában trópusi 30.

Látogatásunk nagy szám volt, a Fülöp szigeti népek nagyon vendégszeretőek. Az egész rokonság kijött a reptérre minket üdvözölni, majd innen két fekete Hundai furgonnal behajtottunk a sógornőék házába, ami Manila jobb részében volt. Egy „gated community”-ban, azaz a negyed kerítéssel körül van véve, mint egy katonai támaszpont, elválasztva a várostól. Bemenésnél, az biztonsági személyzet a kocsit alaposan megvizsgálja, hasonlóan, mint anno kelet-nyugat Berlin között. Itt az megvizsgálandó, hogy fegyvert, bombát be ne vigyél és, hogy ha nem itt laksz, kit látogatsz?

Ezek utána egy jó módú negyedben találod magadat, alá Pasarét. A sógornőék földszintes háza, japán stílusban épült. Nagy, nyitott terek, csodás kis nyugodt udvar, bambusszal határolva. Mindketten dolgoznak, valami ausztrál céget képviselnek, ausztrál fizetéssel, ami itt nagyon nagy pénz. Ketten vannak, van egy 5 éves kisleány. A személyzetük 3 szobalány, egy sofőr, aki kertészkedik is és grillezni is tud. Az első szobaleány a gyerek után néz, a második takarít, a harmadik a szakács. Kb. száz dolcsit kapnak ezek havonta, ami itt az átlag fizetés. A sofőr kivételével, a házban laknak és kapnak élelmet is. Ez az „upstairs-downstairs”, az urak és a szolgák világa, még mindig virágzik itt a Fülöp Szigeteken, ahol az emberek 80%-a napi két dollárból él.

Manila maga másfél milliós, de az azt körülvevő külvárosokkal együtt, közel 23 millió ember él itt. Nagyon sűrűen. Ugyan egypár HÉV szerű helybeli vonatot látni, nem láttam se városi buszt se villamos járatot. A helybéliek, és ez igaz az egész Fülöp szigetekre, kis furgonok segítségével jutnak el céljukhoz. Ezeket „Jeepney”-nek hívják, mert a kezdetük az amerikaiak által hátrahagyott jeepek voltak. Ez a fő közlekedési eszköz. A furgonok kis magán vállalkozások, sokszor rikító színekkel vannak befestve. Jobbára csak a helybéliek tudják a menetirányt. Gyakran tömve vannak kuncsaftokkal, ott inted le, ahol tudod, és ott áll meg ahol akarod. Mindez fillérekért, a díjat a bent ülők, kézről kézre adják előre a vezető tulajhoz. Turistának minden, csak nem való.

Városnézések közben, amit a fekete légkondicionált Hundai -al tettünk, csupán bepillantás lehetett nyerni arról, hogy hogyan él a „80%”. Látod, hogy az utakat szegélyező boltok egyre szegényesebbek lesznek. De amikor a mellékutcákba pillantasz be, utcáknak ugyan nem lehet ezeket nevezni, mert 3-4 méter szélesek maximum, és csak motorbiciklivel vagy gyalog járhatóak, bádog viskókat látsz, megszámlálhatatlan mennyiségben. Nem is tudom, mi történne, ha egy ilyen sikátorba csak úgy besétálnál. Az ehhez kellő merészség szerintem ahhoz hasonlítható, mintha egy szafarin hirtelen elhatároznád, hogy most leszállsz a jeepedről, és innentől kezdve egyedül és gyalog mész tovább a vadonban. Menthetetlenül eltévedhetsz, tetejébe találkozhatsz egy éhes oroszlánnal?

Ezekben a negyedekben sokszor nincsen ivóvíz, nincsen csatornázás, a jóisten tudja, hol mosakodnak. Mondták, hogy üríteni sokszor a közeli patakokhoz, folyókhoz mennek. Láttam is egy párat, nyílt szennycsatornának néznek ki, tele legyekkel a trópusi melegben. Na, van képed most róla, menjünk vissza az úri osztályhoz.

Elhatározódott, hogy tiszteletünkre este, nagy grillezés lesz. Nosza, a három férfi, a házi úr, a fiam és én, beültünk a sofőrös Hundai-ba, és kimentünk, a kerítésen kívül, 5 percre levő, vásárló központba. A grillezendőket megvásárolni. A vásárló központ, nagyon flancos és légkondicionált. Tele volt „jobb” emberekkel, és gyerekeikkel. A bejáratnál, megint csak őrök mérnek végig. Ha nem ide tartozol (pofára és öltözékre megy), ide be nem lépsz.

Elmentünk az élelmiszer áruházba, ami az alagsorban volt. Volt ott minden. A háziúr elkezdett húst, halat, bort vásárolni, mint egy részeg tengerész. Meg is említettem, nekem túl nagy mennyiségnek tűnt. Mondta ne aggódjak, ha nem esszük meg, a személyzet megeszi vagy hazaviszik. A vásárlás befejeztével, a dobozokba tett élelmiszert, az áruház alkalmazottja vitte fel a Hundai-hoz, mikőzben mi kényelmesen megnéztük a vásárló központ más nevezetességeit.

Este volt nagy vacsora, parázson sült marha, disznó, bárány és rák. Kérdeztek a magyar ételekről, ugyan már jártak MO-n, az esküvőn. Megígértem, hogy utolsó nap készítek egy gulyást. Nejem meg egy almás pitét készített. Mindkettő nagy siker volt.

OK, most már gondolom, kérdezed, jó jó, de mit láttatok Manilából? Elmentünk a régi negyedbe, amit anno a spanyolok építettek. Szép restaurált korabeli épületek, macskaköves utcák. Van itt két gyönyörű templom, szombat lévén, esküvők zajlottak, egyik a másik után. A templomok előtt koldusok.

Elmentünk egy múzeumba is, ahol a Fülöp Szigetek történelme volt bemutatva, vagy hatvan életképben. A Fülöp Szigeteket a spanyolok fedezték fel, 1571-ben, ugyan előtte még a kínaiak és a brunei szultán is próbálkozott itt, több kevesebb sikerrel. Az 1700-as évek közepétől az angolok jelentek meg és a spanyolokra nehéz idők jártak. A tehertől megszabadulandó, 1898-ban, a spanyolok eladták gyarmatukat (Guam és Puerto Ricoval együtt) 20 millió dollárért, Treaty of Paris, az amerikaiaknak. Ekkor lett Kuba független.

Na, ezek után a második világháborúban a japánok rohanták le, míg aztán, véres csatákban, mint tudjuk, a japánokat az amerikaiak végül is leverték. Ennyi a történelmük egy dióhéjban, legalábbis ami bennem maradt.

A városban van egy nagy amerikai katonai temető. Ezt is megnéztük. Az összes elesett katona, vagy 10 ezer, neve fel van vésve egy emlékműre. A csend, a keresztek, nagyon szép látvány.

PS

Itt van egy youtube video, 4 perc, Maniláról:

https://www.youtube.com/watch?v=7HfR7iiyNs8

Az idén családi összejövetlen voltam Karácsonykor, Hongkongban. A kisebbik fiamnál. Azon a manapság ritka alkalmak egyike volt ez, amikor mindkét fiam egy fedő alatt volt. Idősebb fiam, aki San Franciskóban él mint legényember, végül is rászánta magát, hogy öccsét meglátogatja.

Ha Karácsony közelében utazol, készülj kb. 50%-al többet fizetni a repülőjegyre, mint máskor. Na, mindegy. Volt pezsgő, halevés szenteste, unokáink nyüzsögtek a karácsonyfánál, és bontogatták az ajándékaikat. Bele is fáradtak, egypárat másnap reggelre kellett hagyni. Mi felnőttek, vacsora után, jobbfajta konyakokat és viszkiket bontogattunk/kóstolgattunk.

A következő nap, 25.-e, a Karácsony napja. Ugyan ez ünnep Hongkongban, de mivel a kínaiak többsége nem keresztény, a boltok nyitva vannak. Míg ilyenkor az észak amerikai és az európai városokban csend uralkodik, itt éppen az ellenkezője. A helybéliek, kedvenc foglakozásukat űzik, pénzüket költik. Jézus születése helyett, az aranyborjút ünneplik.

Lementünk a városba, ezúttal egy, a Causeway Bay (Times Square vásárló központ) negyedbe. Ebédre, egy mongol, grill étterembe. Az étterem, csupán Hongkongban tapasztalsz ilyet, egy magas épület 10. emeletén volt. Minden asztalba egy gázgrill volt beépítve, elszívó berendezéssel együtt, és magad grillezted az előre előkészített finom nyers húsokat/zöldségeket, avagy, ha nem akartad, pincéri segítséggel. Ez a mongol cousine nem rossz.

Már kora délután volt, amikor ebéd után lementünk a vásárlókkal teli utcákba, nyüzsögni. Idősb fiam egy órát akart venni magának, fellelkesedve a Hongkongban található nagy választékon és azon, hogy nincsen adó (VAT).

Először egy használt, minőségi órákat áruló boltba mentünk. Gyönyörű Omegák, stb., és főleg Rolexek nagy választéka volt a vitrinekben, az üveg alatt. Nagyszerűen felújítva és karbantartva. De hamarosan fiam elhatározta, hogy mégis új órát vesz, úgyhogy ettől kezdve, az azokat áruló boltokat kezdtük látogatni. Ilyenekből, csak ebben a negyedben, volt egy tucatnyi.

Bevallom, én is kedvelem a márkás órákat. Régebben volt egy Longines-em, de idővel az aranyozás lekopott róla. Most egy Tissot órám van, ami nem nagy szám a márkás órák között. Élveztem az óra keresést.

Órákról beszélünk, amik 2000 dollártól felfelé voltak árazva…nos, a csillagokig. Kisebbik fiam, aki Hongkongban él, nagy szakértőnek bizonyult. Ő is és felesége is, jobb órát viselnek. Mondta, ebben az ár kategóriában, legalább is itt HK-ban, alkudozni szokás.

Idősb fiamnak végül is egy IWC Schaffhausen óra tetszett meg. Az alkudozás elkezdődött, igen komolyan. A segítség az okos telefonunkról jött, ahol meg googeleztük az ilyen órák legalacsonyabb árát, míg az eladó, egy rafinált kínai hölgy, csak hajtogatta, hogy az internetes órák nem megbízhatóak, ők pedig garantálják, stb.

Végül is fiam elért egy 15% árengedményt, ami a 0% HK-i adóval, kedvező árnak tűnt. A fém óraszíj be lett állítva, garancia papírok, kitöltve, a svájci óragyártás egy újabb áldozatot ejtett, azon a karácsonyi délutánon.