beginning

MIT, a Massachuset Institute of Technology közismert rövidítése. Az USA leghíresebb műszaki egyeteme. De, míg Harvardról mindenki tud, sok ember Európában semmit sem hallott az „emájtíí”-ról. Pedig testvér egyetemek. Mindketten egymás mellett, a Charles River (Károly folyó) bal partján, Cambridge városában vannak. Ami ugyan külön város, de szervesen Bostonhoz tartozik úgy, mint Buda Pesthez.

  Idősebbik fiam szerencsés volt. Az Ottawa Egyetem elvégeztével, ösztöndíjat nyert ide. Öt évet itt töltött. Kanadába vissza nem jött, most San Franciscóban él. Nagydoktorátust szerzett szerves kémiából. Öt éven keresztül, évente kétszer lehajtottunk Bostonba, egy 8 órás út, őt meglátogatni.

Az MIT diploma sok ajtót kinyit. Az állás lehetőségek jóval jobbak, fejvadászok próbálják a végzősöket elcsábítani.

  Fiam 2002-ben kapta doktorátusát. Elmentünk a diploma osztásra, amit itt „commencement”-nek hívnak. Május végén volt, egy szép tavaszi napon. Ezen a napon kapja minden hallgató, aki abban az évben végez, mérnököket/doktoráltakat beléértve. Eltart órákig, nevüket szólítják egyenként, a szülők büszkén nézik csemetéiket, akik fekete palástban és a furcsa fejfedővel itt felsorakoznak. Az egyetem elnöke mindenkivel kezet ráz és átadja a diplomát.

Előtte ünnepség, beszéd. Abban évben a világbank elnöke beszélt, James Wolfenshon, ausztrál származású közgazdász/jogász. Megjegyzem a végzők több mint fele színes volt. Főképpen ázsiai származású. Ők műszaki dolgokban nagyon jók. A diákok tíz százaléka nem amerikai, hanem külföldi ösztöndíjas, mint a mi fiunk.

Az első évben a doktorátusért tanuló ösztöndíjasok feladata a gólyák (freshmen) segítése tanulmányaikban. A második évtől egy professzor mellé rendelik őket. Az elkövetkező négy éven keresztül azokat fogják kutatásaikban segíteni. Ezért kapják az ösztöndíjat, ami megélhetésüket biztosítja. Lesz pénzük enni és egy lakást, harmad/negyed magukkal, a városban bérelni. Másra nem futja. Mindezért dolgozniuk kell, napi 10-12 órát, beleértve a hétvége egyik napját is és persze nincsen nyári vakáció. Magyarul, látástól vakulásig a tudománynak élnek.

  MIT és hasonló nagynevű egyetemek köztudottan csak a legrátermettebbeket veszik fel. Van felvételi vizsga, megnézik a fiatalok eddigi iskolai/egyetemi eredményét és magán tevékenységeit. Ajánlás kell az iskolából/egyetemről két professzortól. MIT kb. 10 jelentkező közül csak egyet vesz fel. Fiam esetében segített, hogy megyei ifjúsági sakkbajnok volt, nyaranta az ottawai egyetemen a kémia professzorának segített kutatásaiban és hogy sakkot tanított és matematikából korrepetált, itt Ottawában, más fiatalokat. MIT előszeretetben részesíti azokat, akiket itt „nerd”-ként csúfolnak. A „stréber” vagy „könyvmoly” nem megfelelő fordítása ennek a szónak, de jobbakat nem tudok.

 És mégis, legalábbis a mérnöki karon köztudott hogy az első év végén a hallgatóknak 11 tárgyból egy B+ átlagot kell elérniük. Ha nem, eltanácsolják őket. Elképzelheted az embertelen igyekvést, mert senki sem akar ezek közé tartozni. Az első év után a helyzet valamelyest normalizálódik, de a kemény és állandó tanulás szükségessége nem változik. Ez nem egy olyan egyetem ahol sok időd marad randizni, bulizni, részegeskedni. Sajnos öngyilkosság is előfordult, mert nagy ritkán egy fiatal úgy érezi, hogy saját (és szülei) elvárásának nem felel meg.

  A tandíj (ezeken az egyetemeken mindenütt) rendkívül magas. Évi 40 ezer dollár tandíjról beszélünk. Ehhez jön a megélhetés, a legtöbb hallgató nem helybeli, szállás és könyvek, stb. ami még egy évi 40 ezer dollár. Szóval egy mérnöki diploma, ami négy év, 320 ezer dolcsiba kerül itt. Nem aprópénz. Ha családod bizonyítottan nem tudja fizetni, van alacsony kamatlábú kölcsön, és a kisebbségeknek és a rászorultaknak ingyenes segély is. Az itteni családok érthetően a gyerekek óvodás kora óta gyűjtenek az egyetemi oktatás magas költségeire.

Végül is egy néhány további adat/ismertető az MIT-ról:

1861-ben létesült, válaszaként az US-ban lezajló ipari forradalomra. (Harvard-ot 1638-ban alapították). A mérnökök oktatására, tudományokra, közgazdaságtanra van specializálva és építészet kara is világhíres. Orvosi, jogi kara, és irodalom/szépművészet nincsen, ugyan 1950-ben megnyílt a Humanitás Kar és a Sloan Igazgatás kar, (MBA).

Mint Harvard, és sok más a legjobb egyetemek közül, MIT magán egyetem. Évente körülbelül 1100 diák diplomázik alapfokon. Ezekhez kell adni a kb. évi 1500 kisdoktoráltat (Master degree, ez plusz két év) és 500 nagydoktoráltat (PhD, ez plusz öt év). MIT tőkéje, amit egyetem esetében „endowment”-nek hívnak, 11 milliárd dollár. Az egyetem színei: bordó és szürke.

 Az itt végzett híres emberek nagyon számosak. Csupán a ma is élő ismertebbek közül az egynéhányat engedtessék felsorolnom: Kofi Annan, (az ENSZ volt fő titkára), Bern Bernake (FED volt elnöke), Buzz Aldrin, (űrhajós), Benjamin Netanyahu, EM Pei, (építész), Paul Krugman, (közgazdász).

A felvilágosult Noam Chomsky, MIT nyelvész professzor és világhíres filozófus, itt tanít. 81 Nobel díjas végzett falai között.

Ott ültem az ablak mellett. Este 6 fele. Ahonnan jöttünk még csak délután 3 volt. Vagy öt órán át repültünk San Franciscóból.

Chicagó éjszaka:

December 30.-a volt, egy felhőtlen este. Nem havazott, minden rendben volt hál istennek. Ablakom mellől tisztán láttam a nagyvárost. Gépünk, United Airline 636, éppen Chicagóba kezdett leereszkedni. Ott egy kisebb gépre kellett átszállnunk, ami Ottawába fog vinni, egy óra múlva. Az az út még két óra és haza érünk

 Chicago, a Michigan tó, éjszaka:

Egyre közelebb lett a város. Imponáló volt a sok utcalámpa, tisztán látni lehetett a behemót város hálózatos utcáit, a házak- és az autók fényeit. A fő utcák világosabbak. Lám ott egy bevásárló központ lehet. Most a gép a tó felé kifordul, ott minden sötét, ugyan volt egypár fény, gondolom hajók. A gép élesen bedőlt, fordult vissza. Látod a belváros felhőkarcolóit, a repteret messziről, ahova le fogunk szállni.

United Airlines, tájékoztató:

Szíjazd be magadat - mondják - vissza az üléseddel. Nézek ki az ablakon, már a fákat is látni. Kis rázkódás, touch down. Felbőg a motor, ellen áramot ad, hogy jobban lassuljon. Nagy reptereken, mint O’Hare, 10 percig is eltart, amíg a megfelelő helyre eltaxizol és kiszállhatsz. Közben látod a sötét égen, ahogyan a többi landolni készülő gép egymás mögött a levegőben felsorakozik. Mindegyik egy kis közeledő fénypont. A landolás párhuzamosan történik, két gép egymás mellett, így többet tudnak fogadni (és indítani). Több kifutópálya is van, csúcsforgalomban kb. minden 14 másodpercben leszáll egy gép. Felszállás hasonló gyakran.

 Chicago O'Hare:

Kiszállás után gyaloglás, míg a nagy elektromos táblán megkerestük honnan indul az Ottawába menő gép. Az E szárnyba kellet átgyalogolni. Volt idő, de sörre vagy enni, nem. Chicago O’Hare az egyik kedvenc repülőterem, nemrég még renoválták is. Csak megyünk a kivilágított széles hosszú, kanyargó épületben, tökéletes tisztaság. Jobbra, balra várótermek, gyorséttermek, bárok, üzletek, WC-k, információs asztalok. Tele emberekkel, gyerekes családokkal, utazó katonákkal. Úgy tűnik, az egész világ utazik. De üzletember nem igen volt, az ünnepek miatt. Végre megtaláltuk az E szárnyat, ahonnan Kanadába indulnak a gépek. Itt nincsen se vám se útlevél ellenőrzés, majd az lesz ott, ahol megérkeztél. De van vámmentes bolt, vettem is egy palack konyakot. Fele áron, mint Kanadában. Fizetsz, a gépbe belépéskor kapod kézbe.

 Légifelvétel, Chicago O'Hare:

* * *

Gyerekkoromban egypárszor ismerősök elvittek az évente egyszeri „Repülőnapra”. Ha jól emlékszem a Mátyásföldi reptéren tartották, máskor a Budaörsin. Láttam „lököst” is, ruszki léglökésest. Akkoriban a hangsebességen túl szabad volt repülni…jött-ment a gép…huss…és utána jött a hang!

Már két éve a Vegytervben dolgoztam, a Lajossal voltunk Debrecenben kiszálláson és már nem emlékszem mi okból kifolyólag, de repülővel jöttünk haza Budapestre. Szóval akkor és ott elvesztettem az ártatlanságomat. Repültem!

  CP Air, kanadai járat, ma már nem létezik:

Ezután nem kellett sokáig várni, mert egy nagy elhatározás eredményeként, elmentünk Magyarországról, és 5 hónappal ezután, feleségemmel Rómában beszálltuk egy fényes Canadian Pacific (CP Air) gépbe. 1969 októberében. Irány Montreal, majd Toronto. Új ruhákban voltunk, új élet elé néztünk. Az út jó benyomást keltett bennem. Egyenruhás stewardeszek. Akkoriban még volt menü, három választékkal. Italok ingyen. És életemben először, ettem brokkolit. Nem vicc, az volt az egyik garnírung.

 Egy reptéri club, gyakori repülőknek: Telt múlt az idő, és úgy történt, hogy állásommal kapcsolatosan sokat kellett utaznom. „Gyakori repülő” lett belőlem. Eleinte csak a tartományban utaztam Torontóból (Ontario, óriási terület), ahol akkoriban cégünk vidéki kórházakat épített. Majd állást változtattam és az új cég egész Kanada területén dolgozott. Minden két héten, 3 napra elrepültem.

Ilyen embereknek a repülőtárság kedvezményeket ad. Azért hogy ne már más társasággal repüljél. A reptereken van külön hely, a klub, ahol a magadfajta frequent flyer  visszavonulhat. Megpihenhetsz gépedre váróban. Ingyen étel-ital, és újságok vannak itt, néhányban még le is zuhanyozhatsz. Elsőként szállhatsz be a gépbe. Az utjaid után pontokat adnak, amiket ingyen magán utakra be tudsz váltani. És persze ha van hely az első osztályon, olykor megjutalmazhatnak, és ott utazhatsz. Ott francia pezsgőt mérnek. A koszt is jobb.

Szovjet léglökéses gép az 50-es évekből:

Jól hangzik, de az ilyen munka fárasztó. És sokat vagy a családodtól távol. Télen, de máskor is előfordulhat, sok a késés. Vagy ami rosszabb, nem repülnek, műszaki ok miatt vagy mit tudom én miért. Ott kell valami hotelben aludni, reggel korán kelni, remélni, hogy aznap elszabadulsz. 

Mindez elmúlt, nyugdíjba mentem. Maradt az évi egyszer-kétszeri utazásaink, ami itt nem nagy szám. A „gyakori repülő”-nek járó kiváltságokat elvesztettem. Beszállásnál és másutt, várom a soromat.

Szerencsés vagyok, jártam Buenos Airesben. Igaz, van már vagy 10 éve annak, hogy oda ellátogattunk. A télből, Torontóból, 11 óra állandó déli irányú repülés után Buenos Airesben, nyárban, landoltunk. Az órát nem kellett átállítani. Először pár napot egy, a római partnak megfelelő nyaraló-külvárosban töltöttünk. Ezután négy napra betelepedtünk a nagyvárosba.  Nincsen jobb szó: nagyváros. Buenos Aires 3 milliós.

Plaza Mayo, bal sarokban, nejem és (jobbra) a vezetőnk: 

Előzőleg az első napra az interneten egy idegenvezetőt béreltünk. A hotel lobbijában várt. Egy fiatal történelem szakos egyetemista leány volt, aki nyáron így dolgozott. Egy bérelt kocsival és egy sofőrrel, 6 órán keresztül velünk volt. A nap végére bemutatta a város legérdekesebb részeit és elmagyarázta mi a „dörgés”, azaz hogy biztonság szempontjából mire kell vigyázni. Pl. csak a „rádiós” taxikba szabad beszállni.

A Falklandon elesett katonák emlékműve:

Megmutatta a Plaza Mayo-t ahol, hosszú éveken keresztül vártak a kétségbe esett anyák valami kis hírre az eltűnt gyermekeikről. Itt van ugyanis az elnöki palota és a nagy katedrális is. Megnéztük a Plaza Republica-t és a közelében levő Operát. A belvárost, a diplomata negyedet, az ismeretlen katona sírját és a Falklandi Háború emlékművét, meg a nagy parkokat.

Recoleta temető, egy kripta emlékműje:

 A következő naptól kezdve sajátmagunk jártuk be a város érdekesebb negyedeit, "barrios", ahogy itt ezeket hívják. Az alábbi ezek rövid leírása.

Recoleta, negyed, Buenos Aires: 

Recoleta, egy jobb központi városrész ahol a hotelunk volt. Innen sok helyre gyalog tudtunk elsétálni, az árnyas fákkal szegélyezett körutakon és kisebb utcákon. Többek között a híres temetőbe. Itt vagy 6400 mauzóleum van. Mint egy szűken épített városban, térkép nélkül elveszhetsz. Ezt persze a bejáratnál ingyen kapsz, és saját lábadon bejárhatod a hírességek sírját. Legnevezetesebb ezek közül Éva Peron-é, aki itt az Evita néven közismert.

La Biela Kávéház: 

Innen, ha egyszer erre jársz ajánlom sétálj el a közelben levő híres Buenos Aires-i nagy kávéházak egyikébe, a La Biela-ba. 1850-ben nyílt meg. Ugyan belül gyönyörű, ülj le egy asztalhoz kint, a nagy gumifa árnyékába. Rendelj egy italt a tökéletesen fehérbe öltözött pincérek egyikétől. Nyújtsd ki a lábad, érezd magadat a múlt században. Nagyapád korában, valahol Budapesten, amikor a kávéházi élet divatos volt. Buenos Airesben még mindig az. Érdemes a Café Tortoni-be is el látogatni. Itt megnézheted Argentína nagy írójának, Jorge Luis Borges (1899-1986) asztalát.

Buenos Airesben a régi világ szokásaival számtalanszor találkozol. A jövedelem különbség lényeges, vannak, akik nagyon jól élnek, mások nem, de azokat a belvárosban nemigen látod.

Palermo, profi kutya sétáltató :

Palermo városrész talán a legromantikusabb, ugyan sokan San Telmo-t tartják annak Arra majd később kitérek. Palermoban óriási parkok vannak, ahol napközben profik sétáltatják a jobb emberek kutyáit. Sok a bohém, és a művészetet kedvelő ember, akik itt laknak. Tele van hangulattal, jó, nem drága éttermekkel, ízléses butikokkal, borozókkal. Palermónak több része is van, Palermo Hollywood, az argentin filmgyártás centruma, Palermo Soho, ahol sok az étterem, a bár és ahol az éjszakai élet zajlik.

La Boca negyed: 

La Boca városrészbe érdemes elmenni. Itt van a Boca Junior klub hatalmas foci stadionja. Ez a klub az argentin megfelelője a Ferencvárosnak. Az eredetileg olasz emigráns városrész Buenos Aires egyik legrégibb települése.

Bár, St. Thelmoban: 

Utoljára említem, de elsőként érdemes meglátogatni a San Telmo negyedet. És kétszer kell oda elmenni, egyszer nappal a nagy bolhapiacot és az antik üzleteket megtekintendő, és késő este, hogy az egyik tangó bárban egy előadást megnézzél.

Utca táncosok: 

Az előadás nem olcsó, előre foglalni kell. A mi bárunk egy kis romantikus téren volt, macskakő, gázlámpák, nagy élet. A műsorban szóló táncosok, híres énekesek szerepelnek, megspékelve fiatal profi táncosokkal. Láthatod (úgy tűnik) Argentína legszebb nőit. És feleséged a legfessebb latin férfiakat. A párok egymás karjaiba simulnak. Tangót táncolnak. Estélyi ruhában, szmokingban. A tangó zenéje nagyon érzéki, a férfiak, fekete hajuk lesminkolva, vezetnek. A büszke senoríták meztelen válluk, tökéletes lábuk….simulnak, hajladoznak... a levegőben elemi az erotika. A műsor végén a leányok és fiuk szétszélednek és a közönséget táncra kérik. Ha szerencsés napod van, egy gyönyörű argentin leányt vihetsz táncba.

 A Július 9.-e sugár út

Megemlítem, hogy a tangót, az argentin táncot, a városban nappal is látod táncolni. Úgy tűnik mindenhol. A tereken, a metró megállóban, szól a zene, táncol a profi pár. Csak nézed és a végén pár pesót fizetsz nekik. Úgyszintén vehetsz leckéket vagy csak elmehetsz a sok helybeli tangó klub egyikébe, táncolni. Ezeket a milongának hívják, argentin specialitás. Az itteniek élnek halnak a tangóért.

Calle Florida: 

Befejezésül egy történet. Egy étterembe volt rezervációnk. Tudnivaló, ha valahova gyalog lehet elmenni, mondjuk 30 percen alul, mi nem taxizunk. Szóval olyan este tízkor, mert az argentinok a spanyolokhoz hasonlóan nagyon későn esznek, kiléptünk hotelunkból. A fényes nagykörútra. Rögvest egy sereg egész fiatal gyerek a cipődet akarja megtisztítani. De nem kellett. Követnek és dollárt kunyerálnak, de ez is megszűnik egy idő múlva.

Nemsokára észreveszed, hogy az utcára kitett szemetet sokan turkálják. Néha egész családok. Megint egy idő múlva rájössz, hogy ezek az üvegeket és a fémet/plasztikot választják külön. Ezért, gondolom, pénzt kapnak. Szépen, profi módra dolgoznak, rendetlenséget nem hagynak. Itt nincs szükség különböző színű szemetes bödönre, mint nálunk Kanadában, a szegények így elintézik.

Jó ülni az árnyékban: 

Nosza, egy mellékutcába kell most mennünk. Ugyan nem a legjobban kivilágított, de biztonságos. Az elegáns bérházak előtt a házmesterek ülnek kis székeken, és a nyári melegben, az utcán keresztül pletykálnak. Egész nap az ajtókat nyitogatták és a kilincsek bronzát fényesítették, most kikapcsolódnak. És ezután egy bal kanyar, majd egy kis tér. Megérkeztünk.

 Caltrava gyaloghíd, Buenos Aires

Beléptünk az étterembe, Ovideo-nak hívták. Dugig tele, volt egypár család kis gyerekekkel is. Csillárok, fehér terítő, sürgő forgó pincérek zöld kötényben. Egy nagy asztalon a legjobb hideg-meleg antipasti (előételek) választéka. Itt aztán dúl a jólét. Az argentin konyha, a grillezett marhahús, a vörösborok fenomenálisak. 

Jól eszel, iszol és a végén, mert már késő van, egy taxiba szállsz. És a taxiban elbeszélgetsz a vezetővel, aki (történetesen tud angolul) egy tanár, de mondja, a fizetéséből nehezen tudja családját eltartani, és nyáron taxivezető. Hirtelen a rádióján egy csodálatos zene szól…olyan Verdis…megkérded mi az? Az argentin himnusz, mondja sofőrünk. Éjfél van, a himnuszt játsszák Argentínában.

Rák különlegesség, Ovideo, Buenos Aires: 

A hotelünkhöz érkeztünk, megállunk. A hotel portás már nem szolgálatos, de valaki kinyitja nekünk az ajtót…megismerem, azon kisfiúk egyike, aki cipőnket akarta tisztítani pár órája. Már rég ágyban lenne a helye. Szóval jár neki egypár peso. Mi megyünk aludni, de az élet nem áll meg Buenos Airesben.

Az alábbi képen, ami az avatarom is, éppen síelni indulunk. Az ötvenes években. A Perfekta bakelit kamerámmal készült. Barátom készítette.

Budai gyerek voltam és mi Budán, legalább is sokan közülünk, szerettünk szánkózni, síelni. Persze nem messze, ott volt a Svábhegy. Oda jártunk síelni. A Normafához, az Egyetemire és a Harang Völgybe. A Csőn sosem mertem lejönni. Ez az Egyetemit köti össze a Harang Völggyel. Egy rövid, de keskeny és meredek rész, ami a Mátyás Király útnál kezdődött. Ki tudja meg van-e, vagy ezt is beépítették?

A Normafa, télen:

A Gugger hegy még közelebb volt. Ott szánkóztunk. A Csacsi Réten. Veszélyes volt, mert jeges tudott lenni és a pálya (egy meredek utca) végénél egy vízpumpa volt, amit illett kikerülni.

Persze korcsolyáztam is. A Városmajorban és a sulink udvarán, amit a pedellus, Imre bácsi, ha hideg volt, hát felöntött. Kurblis korival. A Műjégre, a Ligetbe csak ritkán mentem. Ott sok „menő” volt, akiknek volt rendes cipős korcsolyájuk. És a belépés drága volt, 7 forint!

Telente gyerekkoromban, (50-es évek) még hosszú szénszünetek is voltak. Mindez kézre játszott. 

Anyám szó szerint gyakran kitessékelt a lakásból, régi, háború előtti síléceket adván és mondta: menjetek már fel a hegyre síelni! Jót fog tenni a friss levegő! Már amikor volt hó. Mentünk, gyerekek egymagunk, a villamossal a Fogashoz. Avval a végállomásig.

Ha sok volt a hó nemsokára fel lehetett kötni a síléceket. Elmentünk az Úttörő Vasút mellett a Kis Normáig, ami a kedvenc lejtőnk volt. Amolyan kezdő. A Nagy Norma nekem akkoriban túl nehéz volt.

A Kis Normának volt egy folytatása is, az már nehezebb és jegesebb volt. Ezekben az időkben sí felvonó nem létezett. Regélték, hogy a Kékesen volt egy, de hát oda télen sosem jutottam el. Lesiklás után gyalog mentünk fel a lejtő kezdetére, síléceinkkel a vállunkon. Jó testedzés volt.

A Kis Norma: 

Síelésből kimerülve a Zugligeti villamos (81-es, később 58-as) végállomásához jöttünk le, a Harangvölgyön keresztül. Néha előtte még elmentünk az Anna kápolnához is, és onnan le a Disznófőn keresztül. Avagy, ritkán, a Farkastorkon a Farkasréti villamoshoz.

A Harangvölgy, nyáron:

A sílécünk a maiakhoz összehasonlítva nagyon primitív volt. Szüleink háború előtti léceit használtuk. Túl nagy volt, nem volt jó kantnija (éle), így a jégen nem ért semmit. A kötés szíj és rúgó kombináció volt. Sícipőnk se volt, csak normál bakancs, és így tovább. A mai lécekkel ezekhez képest álom sízni.

Az Anna Kápolna:

Családunkban az unokabátyám és később unokanővérem magyar sí bajnokok voltak. Az Előrében síeltek, a Disznófőnél volt a klubház. A Kékesre is vitték őket! Úgy tűnt mindenkinek nagyszerűen síelnek, ők kaptak menő felszerelést.

A Disznófő Kút:

De nem tudtak normális lejtőn gyakorolni. Híre volt, hogy a magyar csapat, nem mert a Hahnenkamm-on lejönni, amikor egyszer arra a versenyre (Kitzbühelbe) kivitték őket.

A Zugligeti villamos végállomás. Ma már nem működik:

Kiskoromban néha szerencsés voltam. Olykor egy "nagy", ez lehetett szülő vagy ismerős, bevitt a városba. Budáról, az 5-ös busszal mentünk.

Legjobban ilyenkor az Úttörő Áruházba szerettem menni. Ez lenyűgözött. Az épületben volt egy átrium, arra ráláttál, az emeleti gangokról. Itt, ha jól emlékszem az első emelet magasságában, egy nagy játékvasút futott körbe, plusz nagy ritkán a tetőről felfüggesztett repülőgépet is beindították, és az olyankor körözött.

Mi jobbára nem vásároltunk semmit. Pénzünk ebben az időben sosem volt. Ha apámmal voltam, utána elmentünk a Rákóczi út és a Petőfi Sándor utca sarkán levő nagy Keravill boltba, ami a legnagyobb rádió bolt volt Budapesten, (most talán ez a Jégbüfé).

Ezt a boltot ő is szerette. Itt csodáltuk a pult mögött felsorakozott Orion és Vadásztölténygyár által készített rádiókat. A TV még abban az időben, 50-es évek eleje, elképzelhetetlen luxus volt. De mindig volt egypár ember, aki rádiót vásárolt, és sok kibic, mint mi, akik csak néztünk. Az eladó a készülék demonstrációja közben, rövidhullámon, mindig „véletlenül” rátévedt a Szabad Európára. Ezt (gondolom) a kuncsaft úgy kérés nélkül akarta, mármint annak demonstrálását, hogy az új készüléke, ezt majd fogni tudja.

Ha szerencsém volt, hát elmentünk a Mézes Mackóba is. Aszpikos lazac volt a kedvencem. Meg francia saláta. A Corvint én sosem szerettem, másra meg nem emlékszem.

Már érettségiző korban lehettem, amikor a Luxus Áruház megnyílt a Vörösmarty téren. Az nagy csoda volt, képzeld, olasz cuccokat is árultak. Mamma mia!

Fiatal koromban, a 60-as években, kétszer is utaztam 70 dolláros turista útlevéllel, de ez olyan kevés pénz volt, hogy áruházakba nem is mentem. Minek fájjon a szívem?

Kanadába érkezvén, 1969-ben, bizony nagyot néztem a torontói áruházak láttán. Csodálkoztam az árubőségen, a kiszolgáláson. Ha valami nem tetszett, hát hetek múlva is kérdés nélkül kicserélték a cuccot, vagy visszavették, és pénzedet visszafizették! Az Eaton’s volt a legnagyobb, egy nagy kanadai áruház lánc, azóta már becsukott, meg ennek a versenytársa, a Simpsons, szintén nem létezik, azt a Hudson Bay vette meg.

Későbbi utazásaink során azonban, nagyvárosokban, mindig elmegyünk egypár nevezetes áruházba. Leírok egypár várost, ahol vannak olyan áruházak, amiket szerintem érdemes meglátogatni.

Párizs

Itt kettőt ismerek, a Galerié Lafayette, ami az Operához van közel, és a Printemps, ez szintén az elegáns 9. kerületben van.

Ezekbe az áruházakba már csak az épület megtekintése miatt is érdemes elmenni. Mindkettő Art Nouvueau stílusban épült. A Lafayette acél és üveg dómja világhíres, a Printemps szintén rendelkezik hasonlóval, a nevezetes ólomüveg dómmal. Itt van az áruház étterme, a Brasserie Printemps.

London

Londonban három áruházra szeretném a figyelmet felhívni. Az alacsonyabban árazottól a drágább szerint sorolva, ezek: Selfridges, Harrod’s és Harvey Nichols. Selfridges az Oxford utcán, London egyik első áruháza volt. Első Európában, amelyik az árukat úgy helyezte el, hogy azokat a vásárló meg is foghassa. Úgyszintén, az amerikai alapítója, maga Selfridges úr, kezdte el azt a ma már bevett gyakorlatot, hogy az áruház földszintjén, a belépésnél, az illatszerek és ékszerek/bijouk legyenek elhelyezve.

New York 

Nos, New York verhetetlen. Híres áruházai tele vannak vásárlókkal, akik az ország minden részéről és a világ minden tájáról ide jönnek, pénzüket költeni. Megint csak közép ártól felfele menve megemlítek négyet: a Macy-t, Bloomingdale’s-t, Saks Fifth Avenue-t és a Barneys-t. Innen még megy felfele, de mi oda nem megyünk. Egypár úgy tűnik kizárólag milliomosoknak lett csinálva, példa erre Bergdorf Goodman. Ajánlom, menj el a Saksba, és pedig a női cipő osztályra. Ámuld a nők tömegét, ahogy a középen levő porondon a cipőket próbálják, sokszor az eladóra sem várván. Egy elemi őrület. 

Saks Fifth Avenue, New York:

San Francisco

Kettőt említek, ugyan a második csupán egy afféle lakásberendezés üzlet, de említésre méltó. Ugyan a svéd emigráns Nordstrom első boltját Seattle-ben nyitotta, a ma már közismert Nordstrom áruház hálózat egy nagyszerű példánya itt található, a belvárost is átszelő Market utcán.

Nordstrom, San Francisco, Market St.:

A lakást díszítő áruház neve: Gump’s. Amikor fiamat Karácsonykor látogatjuk, ide mindig elmegyünk. A vázák, evőeszközök, porcelánok (sok Herendi) egyedül állók. Mintha egy múzeumban járnál, de minden pénztárcára van megfelelő áruja. A kiszolgálás tökéletes.

Gump’s, San Francisco, Post St.:

Tokió 

Itt 2014 júniusban jártunk. A japán áruházak nemigen ismertek a világon. Ugyan újabban Uniqlo hálózat kezdi áruházait nyitni, itt Észak Amerikában. Leszerződtette Dojkovicsot, a tenisz hírességet, ezt hirdetendő. Uniqlo egy ruha kereskedő hálózat, mint GAP, egyszerű, olcsó, ízléses ruházatai kezdenek népszerűek, lenni.

 Isetan, Shinjuku, Tokió, Food Hall:

Hotelunkhoz közel volt az egyik legnagyobb japán áruházlánc „zászlóhajós” boltja. Az Isetan hálózat (Shinjuku–ban levő) mega áruháza. Elképesztő. Hadd említsem most csak az alagsorban levő étel csarnokot, (Food Hall), ahol elvitelre vásárolhatsz. A lehető legjobb élelmiszereket és előrekészített ételeket. Persze az amerikai áruházaktól eltekintve a londoni és párizsi áruházakban is vannak ilyen osztályok, és azok is hihetetlenül gazdagok és látványosak. De talán csak Harrod élelmiszer alagsora jön az Isetan-hoz közel.

Miről van szó? Egy közel focipálya méretű területen vannak az élelmiszerek és italok. Van minden, ami szem szájnak ingere. Van zöldség, halas, hentes, és cukrászda rész. Sok helyen már minden előre el van készítve, hogy könnyen el lehessen vinni és otthon elfogyasztani. A legízlésesebben csomagolják.

A helyről egy óráig nem tudtam kijönni, annyira el voltam ámulva. És nem csak japán cuccot árulnak. A Franciaországban képzett cukrászok krémesei fenomenálisak. Olaszban tanult mesterek dolgoznak a háttérben, az antipasti választék komoly. Német receptű virsliket vehetsz.

Elmentem a bor osztályra. Kérdezték honnan való vagyok? Mondtam félig Kanada, félig MO. Volt kanadai és magyar boruk is. Megkérdeztem hol árulják a saki-t (japán rizsbor)? Bárcsak ne kérdeztem volna! Az ellenkező oldalon volt. Elkísértek. Egy szakember kezébe adtak. Kérdezte, édes vagy száraz saki-t szeretek, hidegen vagy melegen szeretem inni?

Bemutatott (megkóstoltatott) egy jó párat, a több ezer választékból. Jó hangulatom lett. Vettem is egy üveggel. Úgy becsomagolták mintha ékszer lett volna. Hazavittem a hotelbe. Nem tartott sokáig.

PS
Mellékelek egy 4 perces Food Hall videót, Isetan fő áruházáról, Tokióból:

(Az árakat 100-al oszd el, hogy dollárban kapjad).