beginning

A Morális Alapok Teóriája, (The Theory of Moral Foundations), egy aránylag új szociális lélektani teória. Megfogalmazói, Jonathan Haidt és Richard Shweder, egyetemi tanárok/kutatók. Haidt szociális pszichológus, jelenleg a New York Egyetemen, (NYU), míg Shweder kulturális antropológus, a Chicago Egyetemen.

A teóriát Haidt 2012-ben megjelent könyve, a Righteous Mind, Why Good People Are Divided by Politics and Religion (magyarul: Az Igaz Elme, Miért Osztja Meg a Politika és a Vallás a Jó Embereket) tette népszerűvé, a laikusok között. Nem tudom magyarra le lett-e fordítva, de a teória érdekes. Már Haidt előző könyve, a Happiness Hypothesis (Boldogság Hipotézis) is népszerű volt. Könyvei és elméletei eredményeként Haidt a Foreign Policy és a Prospect folyóiratok listájára került „a világon élő jelentős 100 gondolkozók” kategóriájában.

A teória az emberek érvelését magyarázza és annak kialakulását. Alkalmazása a viselkedési közgazdaságban, és újabban a politikai pártok választási taktikájának kialakításában lehet fontos.

A szerzők hat morális alapról beszélnek:

1/ Gondoskodás/ártalom,

2/ Méltányosság/csalás,

3/ Szabadság/elnyomás,

4/ Hűség/árulás,

5/ Tekintély/felfordulás és

6/ Sérthetetlenség (pl. ide a vallás tartozik)/degenerálódás.

A kutatók a különböző kulturális csoportoknak a fent felsorolt alapokhoz való viszonyaival kezdtek foglalkozni, de nemsokára átváltottak jelen politikai versengés magyarázatára. Illetve elméletük alkalmazhatóságára.

Mindannyian tudjuk, pl. hogy az egyén vs. a közösség, a családon belüli hatalom, a másság elfogadása… változó a föld népei között, de egy országon belül a konzervatív vs. liberálisan gondolkozóak között is. Gondoljunk csak a végtelen vitákra, ami a melegek házasságához, avagy az abortuszhoz fűződik.

A mai nyugati gondolkodás egyén centrikus. Tied az a csirke? Az a leány nagykorú? De ha más kultúrát vizsgálsz, rájössz, hogy ami ott fontos az sokszor nem az egyén, hanem a csoport, vagy egy vallás. A családot, rendet, idősebbeket, hierarchiát magasztalják.

Az elmélethez tartozik az egyéni döntések hozatalának elemzése. E szerint nem racionálisan döntünk, hanem úgy ahogy szocializálódtunk. Ezt az étkezéshez lehet hasonlítani. Anyánk főztjét megszoktuk, esetünkben magyaros volt. Kínában, kínai. A koszt (általában) ízlett, és innentől fogva ehhez hasonlítunk mindent. De azt kijelenteni, hogy a magyar koszt „jobb” mint egy másik, az értelmetlen. Mégis sokunk így gondolkozik. A moralitással is így vagyunk. Ami környezetünk moralitása (család, ország, vallás) az marad leginkább bennünk.

Szóval az elmélet szerint egy morális kérdésnél sokszor nagyon hamar döntünk. Tudatunk alatt, kapásból, a saját ízlésünknek megfelelően. Az okokat csupán ezután sorakoztatjuk fel, döntésünket támogatandó. Tehát okfejtésünk nem úgy működik, mint egy bíróé vagy tanáré, akik pártatlanul tárgyalnak egy esetet, hanem mint egy ügyvédé vagy a kormány sajtótájékoztatójáé, akik egy megtörtént esetet állítanak be egy adott fénybe.

Úgyszintén képtelenek vagyunk megérteni, miért nem úgy látja a dolgokat vitapartnerünk, mint mi. Pedig nekünk a kérdés és arra a válasz világos. Azaz nem vagyunk képesek megérteni, ha valakinek a paprikás csirke nem ízlik.

Vitathatóan Haidt azt tartja, hogy a liberálisan gondolkodók a hat morális alap közül csak az első háromra koncentrálnak érveléseikben, ami a gondoskodás/méltányosság/szabadság, míg a konzervatív gondolkodásúak mind a hatra egyenlő arányban.

Vizsgáljuk meg a jelen US politikát. Rád hagyom az elmélet magyar vonatkozását elképzelni, te ehhez jobban értesz. Szóval az USA-ban két nagy párt és ág van a liberálisabb Demokrata és a konzervatívabb Republikánus. Sok konzervatív a feminizmust, a szegényeknek nyújtott ingyenes szolgáltatásokat, gyanúsan nézi, mert ezekben a felelősség és a család veszélyeztetését látják. Hit, hazaszeretet, bátorság, tisztaság, jog és rend, ami a republikánusok szívéhez közel áll. Mind a hat alap szerepel ezek között, míg a demokraták, Haidt szerint, csupán a gondoskodásra és az egyenlőtlenség elleni harcra fókuszolnak. Mármost ez az üzenet meglepő, Haidt, aki magát liberálisnak vallja, azt sugalmazza, hogy a republikánusok diétája változatosabb!

A liberális gondolkodásúak képtelenek megérteni a konzervatívokat. Szerintük az igazság/logika az ő oldalukon áll. A liberálisok nehezen értik meg miért szavaz annyi kisember a konzervatívokra, bocsi a republikánusokra, ezúton pl. a gazdagok alacsony adóztatására? Ez nincsen az érdekükben… gondolja a liberális, bocsi a demokrata. A konzervatív értékrend azonos sok kisemberével, Haidt szerint. Ezek az emberek a morális érdekükben szavaznak úgy, ahogy.

Haidt egy érdekes hasonlatot hoz fel. Képzeld el az elefántot és a rajta ülő hajtót, aki a hegyes bottal az elefántot „irányítja”, bökdösi. Ez egész addig működik, amíg az elefánt is így akarja. Ha nem, bökdösheted. A vezető a mi intelligenciánk, az elefánt a megszokásaink, saját kultúránk.

Választási hadjáratban sok erőfeszítést tesznek másokat logikusan „meggyőzni”. Haidt szerint valószínű, hogy ez nem eredményes. Liberálisoknak például ehelyett inkább azokat a „gombokat kellene nyomkodni” amik a renddel és az egyén felelősségével kapcsolatosak, beleértve a hagyományok tiszteletét.

PS.

1/ Ez a videó J. Haidt egy előadása, angolul. 20 perc. A linken be lehet állítani feliratokat, magyarra is. Kattints a kép alatt a jobb oldalon a Subtitle-ra. Itt van egy nagy választék. Válassz magyart, azaz Hungarian-t, és feliratokkal nézheted, és így megérted.

2/ Ezen a web oldalon, saját beállítottságodat tesztelheted, angolul, egy regisztráció után.

3/ A Moral Foundation weboldala, több információval, itt található.

Minden évben, május végén a New York Times közli a 200 legmagasabb vezérigazgatói fizetést. Érdekes olvasmány. Az első helyezett évi jövedelme 96,6 millió dollár évente a kétszázadiké évi 12,2 millió. Posztom végén megadom a linket ahol az egész táblázatot és cikket elolvashatod/megnézheted.

A vezérigazgatók évi jövedelem emelkedése sok esetben lehet egy nagyon nagy szám. Ennek oka általában az, hogy ebben az évben, az illető vezérigazgató az „option”-jait pénzre váltotta be. Az option egy részvény bonusz, amit a vállalat ad alkalmazottainak jó munkáért, vagy szerződés szerint, a fizetésük mellett, és azt az illető vagy megtartja, és csak később váltja készpénzre, avagy persze ha akarja, rögtön pénzre válthatja.

Példám tárgya, Mr.  Leslie Moonves a CBS vezérigazgatója, NYT lista második helyezettje. Évi jövedelme 2015-ben, 54,352,801  dollár volt:

Hogy a linkben levő részletes táblázatot megértsed, az alábbiakban példaképpen megmagyarázom a második helyezett vezérigazgató adatait. Ez Leslie Moonves volt, a CBS, (egy hatalmas amerikai média multi) vezérigazgatója. A második helyezett évi jövedelme 56, 4 millió dollár volt.

Moonves úr évi alapfizetése 3,500,000 US dollár. Nem aprópénz. De ez semmi. Add ehhez a  készpénz bónuszt amit ebben az évben kapott, nem kevesebb mint 19 millió dollárt (cash bonus). Úgy tűnik ez elég lenne, de ne felejtsük el, az ilyen állással „perk” –ek is járnak, (magyarul „velejárók”???), mint például, kocsi, sofőr, klubtagságok, stb. Ezek évi értéke, Moonves úr esetében potom 1,152,883 dollár volt.

Karikatúra a vezérigazgatók fizetésének emelkedéséről:

A felsoroltak összesen évi 23,662,883 dollár jövedelmet eredményeznek, summás összeg. De mivel feltételezhetően Moonves úr olyan kiválóan végezte munkáját, így még részvényeket is kapott, mégpedig 25,499,919 értékben külön jutalomként, és 7,199,999 dollár értékben, mint option-t, amit feljebb már megmagyaráztam. Egy szó, mint száz, az elmúlt évben Moonves úr 54,352,801 dollárral lett gazdagabb. Ha valaki egész életében ennek az egy tizedét megkeresi, szerencsés embernek mondhatja magát.

Ha érdekel, a táblázat szerint ez a jövedelem 4%-al volt több, annál amit Moonves úr a megelőző évben kapott. Maga a vállalat (CBS) évi jövedelme, aminek ő az élén áll, csupán 1%-al emelkedett, a részvényeinek értéke meg éppenséggel 14% kevesebb volt, mint az előző évben, 2014-ben.

A karikatúra (a New Yorkerből) felírása: "Csak így tovább a jó munkával, legyen az akármi, akárki is vagy."

A link a cikkhez:

http://www.nytimes.com/interactive/2016/05/29/business/how-much-ceos-made-last-year.html

A wiki link a CBS-hez:

https://en.wikipedia.org/wiki/CBS_Corporation

 Most májusban 2 hetet töltöttünk Portugáliában, összesen egy hetet Lisszabonban.

Ugyan a népessége a várost nagy Budapest elé helyezi, gyanúm, hogy ez a külterületek befoglalása miatt van. Maga a város kisebbnek tűnik, és valóban azt csupán fél milliósnak említi a wiki.

Kilátás Alfamából:

Földrajzilag a Tagus folyó (tölcsér) torkolatánál fekszik, az Atlanti Óceán csupán pár kilométerre van. A folyó itt több kilométer széles.  Két híd szeli át. Európa leghosszabb hídja az egyik, a 17.2 km-es, Vasco de Gama híd, ami 1998-ban készült el.

A Vasco de Gama híd:

Maga a város meglepően dombos. Hét domb is található. Következésképpen a kilátás a városra sok helyről nagyszerű. A város nézéséhez tartozik a számtalan, fárasztó, fel le mászás… sokja lépcsőkön….hegyi túra kedvelők előnyben. Ha ezt nem szereted, vegyél egy egész napra szóló villamos bérletet 6 EU-ért, és használd a romantikus villamost és kábel húzta villamosok hálózatát.

Kilátás a Bairro Alto-ról:

A város történelme hasonlóan Budapestéhez, a romaiakhoz is visszavezethető, de voltak itt a mórok, a törökök helyett, plusz add hozzá a spanyolokat az osztrákok helyett, ugyan ők rövidebb ideig uralkodtak itt, csak 1580-1640 között.

Tipikus lisszanoni házak:

Megemlítem még a nagy lisszaboni földrengést, ami 1755-ben történt Mindenszentek napján, reggel. Ez a város jó részét lerombolta. A földrengést tűz és az alacsonyabb részeken komoly szökőár követte. A becslések nem pontosak, de 100 ezer halott is lehetett, és így a világ egyik legtöbb áldozatát követelő természetes katasztrófája közé tartozik.

Ez a földrengés utáni templom rom ma egy múzeum:

Most pedig szeretném bemutatni Lisszabon fontosabb negyedeit:

1/ Bairro Alto

A magas negyed egy dombon van és nagyon divatos, tele kis utcákkal, bárokkal, éttermekkel. Este, sok a turista és a fiatal.

Alfama, a Szent Vincent templom:

2/ Chiado

Az előbbi negyed mellett van. Még mindig dombos, szélesebb utakkal, butikokkal, áruházakkal, kávéházakkal, színházakkal, (itt van az operaház is), múzeumokkal, szóval nagyon divatos negyed.

Kis tér, kilátás, Bairro Alto:

3/ Baixa

Így hívják a laposan fekvő centrumot, amit az 1755 utáni földrengés és szökőár után teljesen ujjá építettek.

A Rossio tér, IV Pedro szobrával, Baixa:

4/ Alfama:

Talán a legromantikusabb városrész. Lisszabon „vára”, a mindenünnen látható Castelo de Sao Jorge, itt van egy dombtetőn. Nagyon dombos, meredek, tele kis, sikátorszerű utcácskákkal, amiken a régi (mint az 50-es évekbeli pesti sárga) villamosok csilingelnek, és épphogy elférnek. Van számos régi templom, nekem a Szent Vincent tetszett a legjobban. A templomok előtt nem ritka a gyönyörű kilátással rendelkező előtér, a velejáró kakofóniával: turisták tömege, az azoknak ezt-azt árulni igyekvő afrikaiak és a turistákat ide-oda szállító (Ázsiában szokásos) háromkerekű motoros taxisok.

Döcög a villamos, Alfama:

Tudni illik, ez a negyed volt az, amelyik a legkisebb kárt szenvedte a földrengésben, és olyan maradt amilyen Lisszabon volt a földrengés előtt. A turisták és művészlelkek imádják. Este kis bárokban megy a portugál fado. A fado, Portugália borongós nemzeti sanzon műfaja, tele van érzelmekkel. Egy látogatás egy fado bárba, sajnálom, de azt muszáj megtenni, ha a jól felkészült turista címre törekedsz. A dizőz énekének tárgya a szegények, a leányok vágya kedveseik után, akik sokszor távol vannak, messzi tengereken, és esetleg visszajönnek…..esetleg nem. Az énekest minimum két gitáros kíséri, egy hagyományos portugál gitár, a többi klasszikus spanyol gitár. Ha nem is érted, sírni akarsz, főleg egypár pohár jó portugál vörös bor után.

Kattints az alábbi videó linkre, egy 4 perces fado dalt hallgatni:

https://www.youtube.com/watch?v=lh9YHtZzHfk

5/ Estrela

A negyed a város nyugati részén van, és a legismertebb épülete a Bazilika. A Portugál Parlament és a miniszterelnök hivatalos rezidenciája is ebben a negyedben található. A centrumból vagy 20 perc a döcögő villamossal, nincs más tennivaló, nézd a várost, az utasokat.

Bazilika, Estrela:

6/ Mouraria

Közel a centrumhoz, ugyan tele újabb épületekkel, ez a várhoz közel fekvő negyed, ahol mindig is, még ma is a kisebbségek laknak. Manapság afrikaiak, régebben arabok majd zsidók.

Rua Augusta:

7/ Alcantara

A folyóhoz közel, a negyednek a múltban sok arca volt. Az arisztokraták kedvenc lakóhelyéből az ipari műhelyek otthona lett. Legutóbb egy dzsentrifikción ment keresztül és a régi kereskedelmi épületek divatos lakóépületekké lettek átalakítva. Nem egy ismert szórakozóhely, bár is található itt.

Az Orient vasút állomás, Caltrava alkotása:

8/ Belém

A Tagus folyó melletti Belémbe villamossal (és HÉV-vel is) lehet jönni. A földrengés után a királyi család ide költözött, a palotájuk ma a portugál elnök hivatalos lakhelye. Belém előtte is fontos volt. Kikötőjéből indultak útjaikra és ide jöttek vissza a portugál felfedezők. Leghíresebb ezek között, Vasco de Gama, az első európai, aki Indiába hajóval eljutott.

Belém, a Felfedezők Emlékműve:

A 15. században készült Belém torony, a kikötő védelmére volt hivatva, ez és a szintén ez időkben épült Szent Jeremiás monostor, annak kerengője, az ahhoz tartozó Mária templom a fő látnivalók. Egy szó mint száz, mindez azt jelenti, hogy a lelkiismeretesebb turistának ide illik legalább egy fél napra ellátogatnia.

Nem szabad megfelejtkezni a cukrászdáról, ahol (hírek szerint) a legjobb tojás pudingokat készítik egész Portugáliában.

Belém, a Torony:

9/ Parque das Nacioes

A zöld, parkokkal teli, elegáns negyed az 1998-as világkiállítás után lett mai képére kialakítva.

Senki sem siet, ez nem New York:

PS

Írásomat megspékelem Lisszabonban készült képekkel, jórészüket saját magam készítettem.

Melegen ajánlom, ha teheted, látogass el, Lisszabon egy aránylag nem drága, kulturált város, sok látnivalóval, kellemes klímával és tonnányi romantikával. Na és, el ne felejtsem: jó borral és ételekkel. Mi más kell?

Otthon, az 50-es években volt egy rádiónk, a fehérvári vadász tölténygyár készítette. Volt három nyomógomb rajta, hosszú/közép és rövid hullám. Szüleim mindig komoly zenét hallgattak és nekem nem igen volt ebbe beleszólásom. De a mellettünk lakó unokatestvéremnek, akinek tudnivaló a férje főkönyvelő volt, volt lemezjátszójuk jó lemezekkel. Ima Sumak, a gitáros Les Paul és Mary Ford köztük voltak, úgyszintén Louis Armstrong és így tovább. A Rózsavölgyinél vették. Sokszor átmehettem hallgatni, unokatesóm még néha kis vermutot is adott, el ne mondjátok senkinek.

Szüleim mindent megtettek, hogy a komoly zenét megkedveltessék velem, anyám olykor elvitt könnyebb operákba, kevés sikerrel.

Ugyan valamit hathatott, mert már akkor kedvenc műsorom a “Szív küldi szívnek szívesen” program volt, ami ugyan minden nap volt de (azt hiszem) a pénteki programja komoly zenére volt specializálva. Ezeket már a magam csinálta detektoros rádión hallgattam, fülhallgatón. Itt sokszor játszották kedvencemet, a Bánk Bánból való áriát, “Hazám, hazám, te mindenem…” Bele is borzongtam.

Aztán jött a tini kor. Mint mások is, vad rock and roll imádó lettem. Az 50-es évek végén a R & R még új volt. Ma is emlékszem, amikor egy nyáron, Balatonföldváron sétálván, az egyik üdülőből (magnóról) a Red River Rock-t először meghallottam. Óriási hatása volt rám, a híres Johnny and the Hurricanes banda játszotta. Ah, a sípok a gitár, a vonatszerű üteme a doboknak….

Teltek múltak az idők, már egyetemre jártam, amikor egy szombat este a barátommal céltalanul bolyongtunk, unatkoztunk. Valahogy a Károlyi Kerthez értünk ahol a Magyar Filharmóniának voltak abban az időben nyári szabadtéri előadásai. Éppen szünet volt, és elhatároztuk, hogy belógunk. Vártunk, amíg majdnem mindenki visszaült, lám voltak üres helyek. Elől, a legjobbak. Uzsgyi, besétáltunk és leültünk. Nem volt jegyellenőrzés a szünet miatt. Kialudtak a fények, jött a karmester. Nem volt messzebb, mint 4 méter. Mindenki rendesen volt felöltözve, rajtunk kívűl....csend. És elkezdődött a zene, talán  egy Csajkovszkij szimfónia. Nagy hatással volt rám. Ott és akkor (amit szüleim nem tudtak elérni) megszerettem a klasszikus zenét.

Egy életre.

Tizenéves koromban, a 60 - as években, emlékszem, valaki egy nyitott piros Skoda Felíciát hajtott naponta egy meghatározott időben a Malinovszkíj fasoron (ma Szilágyi Erzsébet fasor). Az arra járók nagy áhítatára. Állítólag festőművész volt. Úgyszintén Tabányinak, egy akkor népszerű tánc zenekar énekes/harmónikás vezetőjének is volt egy sportkocsija. Egy fehér sport Merci! Itt-ott látható volt, parkolva, ő maga a kávéházban egy csinibabával. Volt akkoriban parkoló hely bőven, csinibaba is, ha ilyen kocsival jártál.

Skoda Felicia:

Akkoriban a legtöbb ember, köztük jómagam, álmodni sem mert autó vásárlásról, nemhogy sportkocsiról. Úgy két évente egy Amerikában élő rokon meglátogatott minket. Szokása volt, hogy egy új VW-t vett Frankfurtban, azzal járt európai utazása alkalmával, aztán átvitte Amerikába. Mivel a jogsit megszereztem, ezt tudtam vezetni Budapesten, mint ingyenes sofőrje, mert az illető látta sóvárgásomat, és jó szívű volt. 

 Alfa Romeo, cockpit:

Így, és későbbi autóstoppolásaim alatt amikor sokban ültem, megszerettem a VW-t és azt vettünk sokáig, itt Kanadában, új hazánkban. Utána jöttek más praktikus autók, Hondák és Toyoták. Csak most legutóbb vettünk egy drágább kocsit, egy Volvot. Van ereje is bőven, 300 lóerő, de posztom tárgya, a sport kocsi, az más. 

Sportkocsit hajtani csak ritkán volt alkalmam. Az elsőre emlékszem, egy Alfa Rómeó Spider volt, a 70-es évek elején. Akkoriban barátkoztunk egy gyerektelen Romániából származó mérnök házaspárral. A férfi vett egy új Alfát. Ezzel jöttek egyszer vacsora meghívásra hozzánk, és még evés előtt felajánlotta, akarom-e vezetni? Hát hogyne akartam! Mellém ült, én meg kezdtem vezetni, úgy mint a VW-t. Különösebben nem voltam elragadtatva, ámbátor nyár volt és a tető le volt eresztve, ami kool. Rövidesen megbök a román, aszongya, pörgessem már fel a motort. OK, addig nem akartam, mert talán félti az új kocsiját? Szóval kezdtem 2000 helyett 4000-nél váltani. Csodák csodájára az autó életre kelt. A precíziós kormány, a rugók, a motor ereje/hangja mind megjött, ami azelőtt nem volt érzékelhető. Az olasz vitalitás ordított a kocsiról, és a kis út, ami unalmasnak indult, nagy élmény lett. 

Fiam Porsche 911-je:

Hosszú évek teltek, nagyobbik fiam, hogy hogysem sportkocsi kedvelő lett. Egy BMW M3-al kezdődött, amit újonnan vett. Mesélte, hogy egy vasárnap, amikor még morfondírozott megvegye-e az M3-t, vagy sem, BMW kiküldött a lakására valakit egy M3-vel. Mint kiderült egy ex autó versenyzőt. Azt mondta neki, hogy el akarja vinni egy kis túrára “kocsikázni”. Elhajtottak Newark egy (vasárnap) elhagyatott ipari negyedébe, és a kiküldött vezető, mesélte a fiam, “ bemutatta” mire képes ez a kocsi.  150–re gyorsított egy utca blokkon, 80-al vette a kanyart, fiam az életéért aggódott. De volt eredmény, a kocsit megvette. 

A Porsche 911 fékje. Fenomenális: 

Ezután két évre rá vett egy használt (négy éves) Porsche 911 Turbót. Az M3 eladásra került, mondtam neki, megveszem. De mielőtt nyélbe ütöttük volna az üzletet, eladta valakinek ott New Jerseyben. Kanadaiaknak körülményes használt kocsit venni az USA-ból, a procedúra nagyon bürokratikus, de azért sajnáltam. Fiam Kaliforniába költözött, és ott később lett egy második autója is, egy KIA. De azt hamar megunta, leváltotta egy másik sportkocsival. Megint vett egy BMW M3-t, ezúttal egy használtat, de leengedhető tetővel.

A Volvo S60, T6 kocsi műszerfala:

A Porsche biztosítója nem engedte, hogy azt más mint ő vezesse. Kivitt minket többször is a Porschével. Ugyan van hátul is ülés, az nagyon kényelmetlen, oda csak egy kisgyerek fér be. Fekete kocsi, kívül belül. Csak a keramikus fékek sárgák, és a biztonsági öv. Az narancs színű. Irtó kool. A kerekek agresszívan szélesek. A csomagtartó nagyon kicsi. Ahogy benn ülsz, az érzés más mint egy normál autóban. 500 lovacska kis hangot ad. A kocsi pár másodperc alatt képes 100 km/órára felgyorsulni, az érzés hasonló ahhoz amit egy felszállásra startoló repülőgépen tapasztalsz.

Na de a BMW M3 is nevezetes kocsi. Ez az, amit fiam egy karácsonyi látogatásunkkor nekünk kölcsön adott. Egy kis Csendes Óceán menti túránkra mentünk feleségemmel. Szintén fekete, 2006-ban gyártották, volt benne már vagy 100 ezer kilométer.... és.... 333 lóerő. Automata volt. Ezen kocsik automatája, (a Porsche is automata volt), a DCT dupla kuplungos szisztéma. Nem hidraulikus mint a legtöbb automata sebváltó. Ugyanaz a szisztéma mint a GP verseny autókban. A sebváltó csak egy joystick, elektromosan közvetíti milyen módon akarod hajtani, és a váltás valahol történik. Automatikusan, ha úgy állítod be, vagy a kormánynál levő két billentyű pöccintésére, ha félautomatikusra állítottad. Kuplungozni nem kell. Ha félautomatikusan hülyeséget csinálsz, pl. hatosból 2-be akarsz leváltani, hát nem csinálja, felül ír téged, mert a motort védi. 

 A Csendes Oceán partján, fiam BMW M3-jével:

Az M3 vezetése nagy élmény volt. Hallod a motor zúgását. Erejét nem tartja titokban, a váltások 4000 körül történnek. Érzed hogy a kocsi tapad az úthoz. Köszönhető ez a széles és sebességprofilos autógumiknak, a kemény rugózásnak, a csillapítás minőségének, és azok beállításának. A hátsó kerekek úgy a Porschén mint az M3-n még szélesebbek mint elől levőek. Míg túl gyorsan hajtani nem ajánlatos, mert a rendőrök elkaphatnak és a büntetés komoly, a kanyarokban hajthatsz jóval gyorsabban mint az ajánlott, és a kocsi, mintha nem is lenne kanyar, nem dől sehova. Az ülésedbe ragadsz, az élvezet nem megvetendő. Állítólag, ha túl gyorsan mégy egy kanyarba és a kicsúszás veszélye fenn áll, a stabilitás kontroll átveszi az irányítást és a fékek és a gáz úgy lesz irányítva, hogy nem csúszhatsz ki. 

Ugyan ezt én nem próbáltam ki.