beginning

Az alábbi cikk a New York Times 2016. július 31-i számában jelent meg a Vélemény rovatban. A szerző Ruth Margalit, egy New Yorkban élő izraeli író.

{A fordító megjegyzése: Ha esetleg valaki a mai magyarországi és az itt leírt izraeli állapotok között valami hasonlatosságot lát, az csupán véletlen.}

Az idei tavasz során kiadott jelentésében a Freedom House (Szabadság Ház), egy amerikai érdekképviseleti csoport, ami a demokráciáért küzd, leminősítette az izraeli sajtószabadságot a „szabad”-ról, „részlegesen szabad”-ra. Annak, aki az izraeli hír média sorát az elmúlt másfél évben követte, ez aligha jött meglepetésként. A Freedom House főképpen a megfizetett vezércikkek korlátlan terjedésre fókuszált, és az Israel Hayom-ra (Izrael Ma), egy ingyenes napilapra, ami az amerikai kaszinó mágnás, Sheldon Adelson tulajdona, és ami, sokak szerint, a miniszterelnök, Benjamin Netanyahu nézeteit hirdeti.

Az Israel Hayom elfogultsága jól dokumentált. A 2013-ban az izraeli televízióban közzétett vizsgálat nyilvánosságra hozta, hogy jó pár cikk vázlatát, amit a lap riporterei írtak, a miniszterelnök kritikáját eltüntetendő a főszerkesztő rendszeresen megváltoztatta. Maga az, hogy az újságok nem pártsemlegesek persze nem lenne újdonság. De az Israel Hayom lényegében nem konzervatív, avagy jobboldali. Oldalvállalás helyett, az újság azt harsogja, ami a miniszterelnök érdekében áll, legyen az akármi. Naftali Bennett, egy ultra jobbos miniszter azt mondta: „Az Israel Hayom olyan, mint a Pravda - egyetlen ember szócsöve”.

Ha már arról van szó, a Freedom House vizsgálat megfeledkezett néhány ténylegesen aggasztó változásról. Netanyahu úr igyekvése, hogy az ország lapjait és a rádió/TV hullámait/csatornáit kontrolálja, jócskán túlmegy az Israel Hayom esetén. Az elmúlt 18 hónapban a miniszterelnöki elfoglaltságán kívül ő volt a kommunikációs miniszter, (plusz a külügyminiszter, a gazdasági miniszter és a vidéki kooperációs miniszter). Ebben a szerepben ő és tanácsadói hatalmukat arcátlanul kihasználták arra, hogy hízelgő sajtót kapjanak olyanoktól, akiket ők maguk valamikor „radikálisan elfogult”-nak nevezetek.

Netanyahu úr és minisztereinek a sajtó szabadságát fojtogató igyekvései a nagyobb kép egy részének tekinthetők, Izrael demokratikus rendszere támadásának, beleértve a Legfelső Bíróságot és a kormányon kívül álló szervezeteket. A hivatalos kormány álláspontjával meg nem egyező vélemények rendszeresen gyanúsnak minősülnek. Nahum Barnea, egy kiváló rovatvezető tavaly mindezt úgy magyarázta, hogy Netanyahu úrnak a hírszolgáltatókkal kapcsolatos „rögeszméje” a „rajta uralkodó félelem és paranoia” miatt van.

A negyedszeri megválasztása utáni napon Netanyahu úr egy látszólag kis, de szokatlan lépést tett: Elbocsájtotta a kommunikáció minisztérium főigazgatóját és helyette egy olyan embert iktatott be, aki köztudottan valamikor saját személyzeti főnöke volt. Az ez elleni esetleges tiltakozás meg lett előzve, mivel Netanyahu úr előzőleg aláíratta a koalíció tagjaival a „kommunikáció paragrafust”, miszerint ők a jövőben automatikusan támogatni fogják a kommunikációs miniszter döntéseit, más szóval, az ő saját döntéseit.

Az új főigazgató kinevezése óta a minisztérium egy sor döntést hozott, amik nagyon segítették a Bezeq-et, ami a legnagyobb telekommunikációs vállalat Izraelben. A Bezeq úgyszintén vezetője a Walla Híreknek, az ország egyik a legnépszerűbb hírportáljának, amelyben Shaul Elovitchnak, Netanyahu úr szoros szövetségesének többségi részesedése van.

Nem telt sok időbe, míg a portál hírei a Netanyahu kormányt illetően határozottan pozitívvá váltak. A liberális újság, a Haaretz szerint a portál főnöke direktívát adott, hogy a Netanyahu feleségéről, Sara-ról, és annak „divatossá válásáról” fecsegjen, és hogy a miniszterelnökről írt véleményrovatok címeit moderálják, és hogy a rossz híreket, mint például a szegénységről szóló jelentést a főoldalról levegyék.

Mit tudunk csinálni? - panaszkodott nekem a Walla csoport egyik riportere. „Ez egy kombinált fenyegetés, az ország leghatalmasabb politikusától és az egyik leghatalmasabb kereskedelmi vállalatától.

A Walla Hírek nem áll egyedül. A megfélemlítés atmoszférája befészkelődött az ország sok, majdhogynem mindegyik hírszerkesztő irodájába. Egy forrás az Israel Hayom-nál, állását féltvén, így névtelenséget kérvén, azt mondta nekem, hogy a miniszterelnök „mindenkit pórázon tart – mindenkit – nemcsak minket. Más vállalatokkal nem tudjuk mi a céljuk, de ott vannak ugyanúgy.”

A rádió híreknél Netanyahu bizalmasait hatalmi pozícióba ültette, ott, ahol tudta, ahol meg nem, a pénzügyi támogatásuk jövőjét fenyegette. Mindhárom izraeli fő TV hírszolgáltató csatorna, a 2 Csatorna, a 10 Csatorna és az Izraeli Rádió/Televízió Társaság – manapság mind a maga módján a felaprózódás, a felbomlás, avagy az átszervezés veszélye előtt áll. A kormány hivatalos álláspontja minderről az, hogy a kommunikációs iparnak több nyílt versenyre van szüksége. De úgy tűnik a mérce kettős: Más dolgokban, mint például a földgázipar, a miniszterelnök utál fellépni a monopóliumok ellen. Mint Ilana Dayan, a 2 Csatorna nyomozó riportere mondta: „Van úgy, hogy a szabad verseny az antidemokraták menhelye”.

Míg az újságírók sajnálkoznak ezeken az állapotokon, jó néhány izraeli Netanyahu úr küzdelmét támogatja a sajtó kontrolálását illetően, és azt egy megkésett korrigáló akciónak tekinti, ami szükséges az évek óta elterjedt liberális, baloldalra hajló sajtó ellen. „Netanyahu támogatói ugyan belefáradtak, de őnála is jobban megvetik a régi liberális elitet.”- mint Amit Segal, a 2 Csatorna riportere közölte velem. Ez az ellentét már két évtizede fortyogott. 1999-ben, beszédében érintve a hír médiát és annak reakcióját az ő esetleges újra választására, Netanyahu úr emlékezetesen így fogalmazott a médiáról: „F-é-l-n-e-k.”

„Netanyahu valamikor ráébredt, hogy a médiával folytatott küzdelmei a támogatói között őt nagyon népszerűvé teszik.” - mondta Ms Dayan. „Mivel az alaptámogatóit így ellátta, az eredmény fenomenális siker lett”

Ha Netanyahu úr erőfeszítései tényleg a média kontrolálására irányulnak, és a liberális előítélet módosítására, ezeknek az akcióknak az eredményességét nehéz észrevenni. Az ő és megbízottjainak beavatkozása a vezércikkekbe nem segítette az ideológus jobb oldalt, se nem adott hangot a társadalom marginalizált, konzervatív szektorainak. Netanyahu úr részéről személyes a tét. „Minden alkalommal, amikor azt látod, hogy Bibi valakit kinevez a médiában, az vagy Sara-t, vagy az ő saját magánügyét szolgál segíteni,” – mondá nekem így Segal úr, a miniszterelnök becenevét használván.

Ugyan a legolvasottabb napilap, a Yediot Ahronot, és annak tulajdonosa, évek óta határozottan anti-Netanyahu irányzatot vett, a balra hajlásról beszélők üresnek hangzanak akkor, amikor a legtöbb izraeli a híreket az Israel Hayom-ból, vagy a Walla Hírek-ből szerzi, és amikor az egyedül megmaradt liberális bástya – a Haaretz – a fennmaradásáért küszködik. És mégis, Netanyahu úr magát a bosszúálló médiák áldozataként mutatja be.

Az egyedüli jó hír mindebben az, hogy a hírirodák függetlenségüket fenntartandó, ellenállnak. Nyomozó TV programok, mint az „Uvda” (Tény) és „Hamakor” (A Forrás) továbbra is a kormány-korrupcióval foglalkoznak, és azt sugározzák főidőben. „A sajtó ellenes támadás ellenére, az izraeli média megmaradt nagyon kritikusnak, nagyon agresszívnek, bőven van chutzpah. Mindez alapvető reakció, ami a DNS-ünk része.” – mondta nekem Ms Dayan, aki az Uvda-n műsorvezetője.

Az éve elején Amir Tibon, a Walla Hírek külügyes rovatvezetője egy kritikus cikket írt Netanyahu válaszáról a legutóbbi palesztin erőszakoskodásra, a következő főcímmel: „Netanyahu nyugalom ígéreteit pompom helyettesítette”. Nem sokkal azután, hogy a cikket kiadták, Tibon úr azt írta, hogy a miniszterelnök „kísérleteket tett a kritikát elhallgattatni.” Történetesen a cikk fennmaradt. A „Netanyahu” szó azonban eltűnt a főcímből.

PS 

Köszönet barátomnak, aki a fordításom magyarságát átfésülte.

Az cikk itt található angolul.