beginning

Fent: Times Square

Broadway. Amikor ezt a szót hallod mi jut eszedbe? New York és a színházak. A fények, a musicalok amiket a színházakban játszanak. Világszerte ismertek ezek. És tényleg ott, ha jártál a 42.-ik utca környékén, számtalan színház van, a neonok villognak és az elképzelésed valósnak bizonyul.

De a Broadway többet is jelent. Eltekintve attól hogy számos más városban is vannak utcák amiket Broadwaynek hívnak, magának New York Broadwayének is sok arca van. Mindig is álmodoztam hogy egyszer nekiveselkedek, és az elejétől a végéig (legalábbis Manhattan szigeten levő részét), legyalogolom. Ez egy fél napot venne igénybe, mert ez a szakasza 21 kilométer hosszú. Ugyan erre még nem került sor, de New York-i tartózkodásaink alatt több részét is megismertem. Erről fogok most egy kis beszámolót írni. 

Wall St:

Először azonban egy kis történelem. A Broadway NY legöregebb utcája. Már az európaiak érkezése előtt használták az itteni indiánok, mint egy a szigetet hosszában (Észak-Déli irányban) átszelő ösvényt. Használatát az első holland telepesek persze átvették. Létezését először 1642-ben említették egy korabeli naplóban.

A mostani 79. utcától délre a 10. utcáig kissé ferde, ami nem tipikus NY utcáira. Colombus Circle-től (Broadway és Central Park South, 59. Utca) délre pedig egyirányú utca, a déli irányban. Innen északra azonban kétirányú a forgalom (a legtöbb utca NY-ban egyirányú) és jobbára beleilleszkedik az itteni négyzethálós utca rendszerbe. Manhattan szigetét elhagyván még nincs vége, a Bronxban és tovább is, folytatódik.

Elkezdem leírásom a kezdeténél, Manhattan déli csücskénél. Észak irányban sétálván rögvest, ahol a szép Trinity templom van, jobb oldalon az ismert Wall St. nyílik. Nézz le, meglepően keskeny utca. Utána jön a neves Woolworth épület, majd a Városháza. A kereszt utcáknak itt még neve van, nem száma. A város legrégibb részében jársz. A negyedekről talán már hallottál: A Pénzügyi negyed, Kínai város, Kis Olaszország, Greenvich Village, Soho, Tri Béta, stb. Majd később, a 14. utcánál a Union Square teret kell megkerülni. Ezen a téren sokan megfordulnak. Egyes napokon paraszt piac van, de vannak más elárusítók is. Mindezek jól meg vannak a sakkozókkal, és a téri zenészekkel.

Woolworth épület:

A tér után ajánlom hogy tekints meg két nagyszerű boltot. Az egyik a Paragon Sports, 867 Broadway, a 18. utcánál. New York legjobb sport boltja. A másik az azzal srégen szembelevő üzletet, neve  ABC Carpets and Home (888 Broadway). A legnevezetesebb bútor áruház,  talán az egész világon. Ide mi mindig elmegyünk. Nejem szerelmes bele. Nem csak bútorra van specializálva. Olyan mint egy múzeum. De lehet kis dolgokat is venni, megengedhető áron, amit másutt nem kaphatsz. Egy gyönyörű régi épület 6 emeletét foglalja el. A földszint mindenki kedvence. Egy bábeli kakofónia. Gyönyörű babák Indonéziából, lámpák és csillárok Velencéből, sálak és ékszerek, Indiából. Buddha szobrok porcelánok, amit akarsz minden ár kategóriában a világ minden részéből. Szakértő árusítók, de nem tolakodóak.

ABC Carpets and Home, 6. emelet:

A félemeleten skandináv cuccok, az első emeleten a keleti jellegű bútorok, a másodikon a francia stílusúak, a harmadik az háló és fürdő szobához tartozó dolgokat árulnak. Itt olasz törölközők, francia lepedők, ágy huzat Belgiumból…alles was gut und teuer. Ilyet még nem láttál! És így tovább, míg az utolsó emeleten a szőnyegek vannak. És micsoda szőnyegek! Mamma mia! Emlékszem egyszer erre jártam egyedül egy Húsvét hétfőn, a feleség a földszinten bolyongott. A hatalmas tér üres volt, a sarokban állt egypár segéd, készen arra, hogyha akartad segítsenek kiteregetni az összehengerelt hatalmas perzsa szőnyegek egyikét. Egy túlvilági hangulat. 

Tovább sétálva az utcán a egy vásárló utca lesz, a legjobb üzletekkel megspékelve. A 23. utcánál láthatod a hires háromszög alakú Flatiron épületet, egyike a NY ikonoknak. A stílusa beaux art, 22 emeletes, az 1900-as évek elején épült, a chicagói építész iskola egy remekműve. Itt van a Madison Square tér, itt keresztezi (V alakban) Broadway az 5. Avenue-t és a 22. utcát. Most közel jársz az Empire State Building-hez is. Az kissé északabbra van, az 5th Ave-n.

A Flatiron épület:

Menjünk tovább. Nemsokára a már előbb említett 42. utcához érünk ahol a színházak tömege koncentrálódik. Ezután hamarosan jön a Times Square. Ezt pár éve egy sétáló környezetnek nyilvánították. Time Square-nél több utca kereszteződik, Broadway diagonálisan, majd  a 7. Avenue és a 46. utca. (Az avenue-k É-D-re mennek, utcák K-Ny irányba). Time Square-n van a legnagyobb tömeg. Ide mindenki el akar jönni. Megcsodálni a faltól falig érő neon csodákat, és ahol New York az új évet üdvözli. Tovább menvén a Mid Town negyedbe érsz. A város üzleti szívébe, felhőkarcolók tömege közé. Hivatalnokok, sárga taxik, a lüktető város, mindenkinek valahova sietnie kell, így tűnik.

Colombus körönd:

Hamarosan eljutsz a Colombus Circle-hez, ami a Central Park D-Ny csücskét érinti. Egy szobor van a közepén és egy új csoda felhőkarcolót építettek mellé. A legjobb címek egyike. Mint említettem innen északra a Broadway két irányúvá válik és a közepén egy füves parkos elválasztó szigetet is kap. Innentől kezdve sok bérházat is találsz és lassan a Lower West Side-ra érünk, ami manapság egy nagyon keresett szomszédság. De ne felejtkezzünk el a Lincoln Center-ről, a 65. utcánál, amit 1960-as években nyitottak és ami ezt az egész városnegyedet átformálta.

Lincoln Center:

A régi szegény és nem biztonságosból, a mai keresetté vált. Magába foglalja a Metropolitan Opera, a Zeneakadémia és a Balett színház épületeit, hogy csak a legfontosabbakat említsem 
De mi tovább, mindig északra sétálunk és hamarosan kedvenc negyedembe érünk. Az Upper West Side. A Broadway széles járdája, az azokat szegélyző fák sok sétálót és biciklizőt vonzanak. A boltok nem túl drágák, az egész környék nagyon barátságos. Egyszer beültünk itt egy kis cukrászdába. Ittunk egy kávét, rendeltünk egy torta szeletet. Olyan jó volt hogy odamentem a tulajhoz megdicsérni. Kérdeztem helybélileg csinálták a tortát? Nem, mondja Rómában sütötték. Kérdezem New York állam Rómájában? (Van egy ilyen nevű kisváros). Nem aszongya Róma Olaszországban!!! Hogyan lehetséges ez kérdeztem?! Mondta egypár cukrászda szerződésben van a leghíresebb olasz cukrászdával (Rómából) és minden nap repülővel érkeznek onnan ide frissen a torták, pl. az amit mi ettünk!

Kérdem én hol máshol lehetséges ez? Csak New Yorkban! 

Zabar Delicatessen:

De menjünk tovább. Közel van egy másik hely amit be akarok mutatni, a Zabár, (2245 Broadway, a 80. utca sarkánál). Zabár egy New Yorki fogalom. Egy ételáruház/konyha kellékek emporium. A földszinten, a sarkon, egy önkiszolgáló étkezde van. A nap minden időszakában óriási a tömeg. Jók az árak, a minőség magas, minden a helyszínen készült. Használd könyöködet, mert a New York-iak nem éppen udvariasak. Tolakodó agresszivitás az alaptermészetük. Amit vettél azt az ablaknál levő pultnál vagy a kevés asztalnál elfogyaszthatod. Elviheted haza, vagy kinn, a Broadway egyik padján eheted meg. Reggeli, ebéd, vacsora mind vehető, isteni a konyha. Jók az árak.

A sarkon levő étkezde mellet van a nagy élelmiszer bolt, az emeleten meg a "vas és edény" bolt, lábasok, kések, stb. Az élelmiszerbolt tele, ami szem szájnak ingere. Lazac Skóciából, szardínia Franciaországból, és libamáj konzerv Magyarországból. Svájci csoki, a legjobb sajtok, friss péksütemények…Képtelen vagyok a választékot leírni, magamfajta ember, aki a hasát szereti, órákig el tud ilyen helyen bolyongani. Na de van egy feleség, aki innen kirángat.

A Columbia Egyetem:

Menjünk tovább. Hamarosan a Columbia egyetemhez érünk. Ivy liga. Innentől kezdve nem sokára a Harlemben jársz. Harlem főutcája a 125. utca. Nem is olyan régen ez a része a városnak nem egy jó negyednek számított. Mára mind ez megváltozott. A volt elnök, Bill Clinton, ebben a negyedben él és az ingatlan árak felmenőben vannak. A negyed határozottan divatos lett. Biztonságosan tudsz sétálni egészen a sziget északi végéig. Ugyan errefelé már nincsen sok látnivaló, szóval tovább menni nem igen érdemes. Harlem klubjai és bárjai, és ahol élet van, az innen keletre található. Mivel elfáradtunk itt kell befejezni a sétánkat. Egy blues bárban, sör mellett, fűszerezett rántott csirke szárnyat rágcsálván. Ma nem diétázunk!

PS.

Megkésve, kattints ide, egy ízelítő videó a Zabárról, 3 perc.

Nyugi, nem politikáról írok, a kajáról. A belsőségekről. Tudod, máj, vese, vér, tüdő… Én szeretem ezeket. 

Szóval az úgy kezdődött, hogy még nagyon kicsi voltam, de már a nagyok asztalánál ülhettem. A tyúklevesnél a nagyok kérdezték, ki akarja a pipi fejéből az agyat (két bab nagyságú dolog) megenni? És én jelentkeztem. Nekem adták, mert én egyetlen gyerek voltam és akkoriban válogatós…. Fogpiszkálóval ettem, nagyon ízlett. 

Még zsenge gyermek voltam de emlékszem arra is, hogy telente egyszer kaptunk falun készített disznótorost, véres és májas hurkát, kocsonyát. Valaki hozta fel vonattal Bőnyrétalapról. Osztán a későbbiekben, az átkosban, lehetett mirelit resztelt májat, szalontüdőt és vese velőt venni a Közértben… ezek mind kedvenceim lettek. És mondja ezután valaki, hogy nem mondok jót néha arról a korról!

Éttermekben, nagy ritkán ha mentünk, ilyesmit rendeltem, mert azt tanácsolta bölcs anyukám: "Fiam azt rendelj amit otthon nem kapsz!" 

Később diák éveimben Lengyelben autóstoppoztam, és bemutattak a flacskinak. Magyarul pacal leves. Majorannás. Életre szóló szerelem lett az eredménye. 

Telt múlt az idő. Franciában utaztunk. Sokszor volt a “ris de veau” az étlapon. Hiányos volt a francia tudásom, gondoltam rizses borjú…. unalmasnak hangzott.  Csak az út végén rendeltem, egyszer. Uraim és hölgyeim nem rizses hús, hanem borjú bríz!!! Nagyon finom! Hogy mijaz a bríz? Olyasmi mint a velő, de nem olyan gejl. Valami mirigy. Magyarországon nem divatos. Még a Nagycsarnokban sem árulták amikor megkérdeztem. Én nagyon jó kaját tudok brizből készíteni. De nem dicsekedem. Étteremben ha kínálják, muszáj rendelni! 

Nyers bríz:

Hogy a franciáknál maradjak, van egy pacal ételük amit úgy hívnak hogy “Tripe a la mode de Caen”. Pacal caeni módra. Isteni. No de ehetsz pacalt mozgóárustól Firenzében, császárzsemlébe adják, egy nagy kondérból. A pacalból készített ételek sokfajták, világszerte népszerűek. 

Salzburgban egyszer este érkeztünk. Az éttermek már be voltak csukva. Szóval egy divatos bor bárba mentünk, tele volt emberekkel. Csak a magas bár széken kaptunk (némi szerencsével) helyet.  Kérdezzük van valami kaja? Mondja csak Beuschel van. Kérdem mi az? Mondja, mi nem fogjuk szeretni...amerikaiaknak nézett...”tüdő van benne és szív”. Mondom neki téved, csak hozza! Isteni volt.  

Szalon tüdő, gombóccal:

Itt elájulnának ha csirkefejet találnának a levesben. Oh my! No! 
Észak Amerikában, nagyon ritkán vannak belsőségek az étlapon. OK New York az kivétel. De másutt? Ha volt is, ma már nincsen. De Pesten is hol kapsz vesét? Sehol. Szalon tüdőt is csak egypár helyen, áldja meg őket az Isten. OK, pacal gyakran van, de vese velővel? 

Az angol szó a belsőségre “offal”. Nem bizalom gerjesztő szó. Ezek itt élelemben gazdag országok.  A belsőségeket a kutyákhoz dobták. Kanadában sokan még a májat se szeretik. A többivel a világ végére kergetheted őket. Tisztelet a kivételnek. Amikor kijöttünk, a borjú máj fillérekbe került. Persze megdrágult azóta, de még ma sem vészes. Tüdőt és velőt nem árulnak. A pacal, a bríz (itt sweetbread-nek hívják) az van, az utóbbi drága. Libamáj az persze méregdrága. Hallom sokja Magyarországból származik. 

Pacal leves:

Befejezem egy történettel. Torontóban régen volt egy zsidó étterem, már bezárt. A College és Spadina kereszteződéséhez közel. Bagel volt a neve. Anno mint fiatal mérnök, ha arra volt dolgom, ebédre gyakran beugrottam. Mikor először beültem látom, hogy van szalon tüdő. Rendeltem rögvest. A nagydarab pincérnő odaállt hozzám és végig nézett. Tudod fiam mit rendeltél, kérdezte? Mondom bizony tudom. Ez nem volt neki elég, faggatott honnan való vagyok? Mondtam. No akkor megnyugodott és hozta. Én meg ettem. Könnyes szemmel.

Nem, nem a túlvilágról írok. De valamiről, ami közel áll ahhoz. 

A posztom címe, egy sí lejtő neve.  Seventh Heaven. A Vancouvertől kb. 120 kilométerre létesített Whistler-Blackcombe sí övezetben található. A komplexum a 2010-es téli Olimpia színhelye volt.

Ez a lejtő az én kedvencem, a sok közül.

Illően, ha itt síelek, persze nem minden évben, mert messze van onnan ahol lakom, a mennyországban érzem magamat. A széles lejtő délre néz, a fák vonalán feljebb van. Egy naaaaagy, tágas lejtő, számomra kellő meredekség, ami az elejétől a végéig nem változik. A hó csodásan simára munkálva. 590 méter a szintkülönbség a lift aljáig, a lejtő hossza kb. két kilométer.

A kezdeténél, lenézel a semmibe, a magasról messzire látni. Ha süt a nap, minden csillog-villog, még a levegőben levő nedvesség okozta kristályok is...aztán induljunk neki. Eltart vagy 15 percig, amíg én a végére érek, mostanában egypárszor kell, hogy leálljak, kissé pihegni.

A nagy sebességű 4 üléses Doppelmayr lift 5,8 perc alatt újra felvisz a lejtő kezdetére. Általában nincsenek nagy sorok, mert a több száz lejtővel rendelkező sí hely egy kijjebb eső lejtője. Három liften is kell jönni, ahhoz, hogy ide felérjél.

Lesiklás közben érzed a szelet az arcodon. Olyan gyorsan mész, ami neked dukál, érzésed, hogy kissé merész vagy. Ilyen érzést (autó/motor versenyzésen és hegyi biciklizésen kívül) más sport nem ad.

Uraim és hölgyeim nálam a sízés esetében komoly függőségről beszélünk.

A mai világban, mármint az elsőben, szerintem a tendencia az, hogy egyre kevesebben vallásosak. A mi családunk is ide tartozik. Ugyanakkor a harmadik világban a vallás még mindig döntő szerepet játszik. Úgy mint ahogyan Európában 500 évvel ezelőtt. Emberek ölik egymást, csak azért mert mást hisznek.

Szerintem a vallások sokat segítettek az emberiség fejlődésében. A becsületes életmódot, a mások (elesettek) segítését hirdették. Kezdetben csak a papoknak volt ideje a tudás ápolására, fejlesztésére és terjesztésére. Minden vallás jobbára tartalmazza azt amit a tíz parancsolat, és logikus, hasznos dolgokat tanít. Csupán amikor azt hisszük hogy a mi vallásunk különb mint a másoké, avagy ami még rosszabb, meg akarjuk a másikat téríteni a mi igazunkra, akkor jönnek a problémák.

 Vallásosan lettem nevelve. Anyám mélyen hívő katolikus volt. Tragédiája az volt, hogy válása után a katolikus egyház nem fogadta be. Akkoriban házasságot csak a pápa oldhatta fel. Elválni, újra házasodni, halálos bűn volt. Mindez azt jelentette hogy anyám nem gyónhatott és nem áldozhatott. Persze ha elment volna, senki sem tudta volna, de ő nem tett ilyet, ez maga bűn lett volna. Ehelyett egy barát katolikus paphoz járt, aki volt annyira felvilágosult (és bátor), hogy nála anyám gyónhatott és áldozhatott. Emlékszem a Labanc úton lakott egy szép kertes házban. Anyámmal kb. egyszer minden két hónapban oda elmentünk. Én a nappaliban a pap modell hajóit csodáltam, anyám gyónt/áldozott. Mindez később megváltozott, a katolikus egyház megenyhült, és anyám a 60-as években, korai halála előtt, már áldozhatott a templomban a többiekkel, nagy örömére.

Apám evangélikus családból származott. Anyám kedvéért mindig katolikus templomba járt. Anyám előző válása miatt evangélikus templomban kellett megesküdniük. Én is evangélikus templomban lettem keresztelve, a várban a Bécsi kapuval szemben. Kereszt levelemben evangélikus vagyok. De mindig katolikusként neveltek. Még emlékszem 49-ben amikor elsőbe jártam, volt katekizmus. Talán egy évig, aztán a komcsik ennek végét vetették. Volt első áldozásom.  Vasárnap jártunk templomba, ünnepek alkalmával részt vettünk a körmenetekben is.

Néha kellett mennem gyónni és áldozni. Ezt nem szerettem. Főleg a 7. parancsolattal voltak problémák. Aszongya ne paráználkodj! Ha játszottál magaddal, (nem beszélve ritkábban mással: papás mamást vagy doktort), azt meg kellet gyónni mert az bűn volt! Szóval volt egy listád: hazudtál, torkoskodtál, paráználkodtál. Az utolsó bevallása volt kényes. Mással vagy magaddal? Jött a kérdés a sötétből a rács mögül. Ajjaj! Magammal atyám…mondtam. De ez nem volt mindig elég. Hányszor…kérdezték sokszor! Hah gondoltam. “Néha” mondtam. Sokaknak ez se volt elég. Szóval ott voltam gyónás közben és mit mondjak??? Hogy naponta??? Ezt nem mertem, szóval hazudtam. És tessék máris oda csúsztam le, hogy gyónás közben is hazudtam! Az Úr Isten ezt tudja, gondoltam. Gáz. Pokolba fogok kerülni… Na végre vége lett gyónásnak, adtak penitenciát. Mondjuk 3 miatyánkot és 3 üdvözlégyet…néha ha sok volt a bűnöm egypár hiszekegyet is…az egész egy tortúrának tűnt!

Anyám ötlete volt hogy a Pannonhalmi Bencés Kollégiumba fog beíratni. Ehhez az kellett hogy a templomunkban, a Pasaréti Ferences Plébániában, engem ajánljanak. Ehhez meg az kellet, hogy egyszer egy héten, reggel iskola előtt, ministrálni menjek. Utáltam, és a ministráns szöveget, akkoriban latin volt, sosem tanultam meg. De lett ajánló és fel is vettek.

Pannonhalmán a tanárok bencés szerzetesek voltak. Legtöbbje nagyon tanult és utazott ember, plusz nagyszerű tanár volt. Bentlakásos gimnázium volt, mint ma is, nagyon magas oktatási nívóval. Nem mintha engemet az érdekelt volna akkoriban. Pannonhalmán voltak hittan órák. Vasárnap kellett misére menni, voltak húsvét előtt lelkigyakorlatok és a litániákra is jártunk. De nem kellett ministrálni, ugyan jó néven vették. Egyszer kiderült hogy osztályunkban a 40 közül egy másik diák és én nem tudjuk a  ministrációt. Ránk dördültek. Emlékszem egy nap alatt bemagoltam és “levizsgáztam”. De utána prompt elfelejtettem. Csak a “dominus vobiscum…et cum spiritu tuo”-ra emlékszem.

 A kollégiumban kemény volt az élet. A hálótermekben kb. 20-an aludtunk. Este tízkor villany oltás, reggel hatkor ébresztő. Nyicsta meleg víz, a fűtés pocsék volt. Egyszer egy héten volt meleg zuhany, egyszer egy hónapban kád fürdés. A koszt hihetetlen pocsék volt, és nem sok. A vidékiek néha kaptak kaja csomagot otthonról, de mi városiak nem. 

Amennyire szakmailag a bencés tanárok nagyszerűek voltak, annyira nem értettek a fiatal fiúk serdülési/kamaszodási problémáihoz. Minden szexi dolog be volt tiltva. Nem tarthattad a fiókodban a Színház és Muzsikából a színésznők merészebb képeit. A hétvégi filmekből kivágták azokat a jeleneteket, amik valami lábat vagy neadjisten mellet mutattak. Ha merészebb könyvet mertél olvasni, elvették és meg is bűntettek. Nekem ez nagyon nem tetszett.

Gondolom (remélem) manapság ez megváltozott. A második osztály végére nekem betellett a pohár. Könyörögtem szüleimnek vegyenek ki. Apám végre mellém állt és rávette anyámat hogy egyezzen bele. Mondtuk anyámnak így könnyebben fognak az egyetemre felvenni. Aki a bencéseknél vagy a piaristáknál érettségizett, nagy hátránnyal indult. Ez az érv végül is meggyőzte. 

Így kerültem vissza harmadikban Budapestre, a budai Rákóczi Ferenc Gimnáziumba.  Ez, bár jó gimnázium volt, könnyűnek tűnt Pannonhalma után. Így vége is lett katolikus oktatásomnak. Bár még jártam templomba, a Pasarétibe, főleg hátul álltam és a lányokat néztem. A mise utáni gyülekezés és társaság vonzott főleg. 

Itt Kanadában eleinte jártunk templomba, a prédikáción a jó angolt tanulandó. De ez lassan elmaradt. A gyerekek meg lettek keresztelve, de vallásos oktatásban nem vettek részt. Következésképpen ijesztően keveset tudnak vallásomról, néha még magam is szégyenkezem. Az vezérelt minket hogy amiben mi sem veszünk részt azt rájuk sem kényszerítjük. Ez van, nem vagyok különösebben büszke.

Nem régen láttam egy dokumentumfilmet a Húsvét Szigetekről, jobban mondva arról, hogy hogyan is szállíthatták ezeket a nagy szobrokat ott a kőbányából a tenger parti helyükre.

Szigetek mindig is kis romantikát idéznek fel bennem. Gondolj csak a Margit Szigetre, a Hajógyári szigetre és a Szentendrei szigetre, amik mellett a hajó Tahiba menőben elmegy. A mi  kis országunknak is van egypár szigetje. Európa rendelkezik egy jó csomóval és a világ számtalannal.

Szóval következzen egy kis sziget pornó. Azon szigetek listája, nem fontossági sorrendben, ahová el szeretnék jutni, ugyan valószínűleg nem fogok: Madagaszkár, Sri Lanka, Tahiti, Zanzibár, Galápagos, a Húsvét szigetek, Faroe sziget és Izland. Na, legyen ennyi elég.

Persze jómagam is jártam egypár szigeten, amikre kellemesen emlékszem vissza. A Mt. St. Michel, a Cité, a szigetek a Gárda tóban és Capri, Kuba, Martha’s Vineyard, Nantucket, Bock sziget Massachuset államban, Alcatraz Kaliforniában és Tasmania tartozik ide. Végül Vancouver Sziget British Columbia, Prince Edward szigete és persze New Foundland, az utóbbi kettő provinciák itt Kanadában ahol jártam. Hong Kong és Manhattan is szigetek. Most az év elején a Fülöp szigeteken jártam, az ezerből kettőt láttam.

Befejezésül bemutatok két, már jóval régebben régebben látogatott szigetet, kissé részletesebben:

1/ Hiddensee, Német ország.

Itt kelet német barangolásaim alatt jártam, 1966-ban. Nyáron, egyedül. Rostockban élő barátom ajánlotta nagyon melegen. A sziget a nagyobb Rügen szigethez van egész közel. Rügen maga pedig Stralsund városhoz van közel. Először Rügenbe kell elmenni hajóval, majd onnan kis komppal át lehet menni Hiddensee-be.

Ha jól emlékszem, már akkor is természetvédelmi terület volt, gépjármű csak a hatóságok kezében és (talán) a helybélieknek volt megengedve. A sziget 17 km hosszú és min 250 méter max 2.5 km méter széles, a Baltik tengerben. Svédország északra, nincsen messze. A tengeri klíma gyönyörű füves mezőket és jóddal teli levegőt eredményez. Építkezni nemigen szabad. Régi paraszt házakkal találkozol és egypár fogadóval. Én egy parasztház padlásán aludtam fillérekért és a napot sétálással töltöttem. Na meg a változó tengerpart, az ott élő madarak és a hullámok bámulásával. Magyarul, semmit tevéssel.

2/ Grand Manan sziget, New Brunswick megye, Kanada.

A hetvenes évek végén egy nyaralás alkalmával jártunk itt. A sziget az Atlanti óceánhoz tartozó Fundy öbölben található, ami két kanadai megyét választ el: New Brunswick-ot és Nova Skócia-t. A Black Harbor nevezetű faluból (NB), mégy egy komppal. Kb. egy óra az út. Az úton majdnem biztos látsz bálnákat és delfineket. Ebben az öbölben van a legmagasabb apály dagály különbség, néha 16 méterről beszélünk!

A kevés turista általában csak egy napra látogat, és este visszamegy. Mi a kocsinkat is vittük (négy biciklivel is megtűzdelve). Gyerekestől három napra jöttünk. Ahogy a komp a szigetet közelíti, a zord nyugati oldalát látod, ami egy folyamatos 100m magas fekete sziklafal, és mint egy hatalmas bálna emelkedik ki a tengerből. Később, ahogy közelebb érsz a falon egy megtörést látsz, ahol egy kis öböl mutatkozik. Az út végén a hajó megkerüli a sziget északi csücskét és a kellemesebb lankás, addig nem látott keleti oldalán köt ki.

A sziget mérete, kb. 34 km hosszú és max. 18 km széles. Van egy út a sziget hosszában, egypár fogadó és néhány kiadó szoba. A lakosság nem több mint 2500. Az első telepesek 1750-ben jöttek. Halászatból élnek. A szigetlakók nagyon hasonlítanak egymásra, a múltban sok összeházasodás kellet hogy legyen. Ide senki sem jön letelepedni, innen a fiatalok jobbára elmennek.

Sétáltunk és bicikliztünk. Van áfonya, egypár világító torony, senki sem látogatta romantikus tengerpart. A levegő isteni, a víz hideg. Találkoztunk egy magányos japánnal, akinek a feladata a Japánba irányuló hal szállítmányok ellenőrzése volt. Hogy a halak a japán szabványoknak megfelelően legyenek mindvégig kezelve. Egy évig kellett a szigeten tartózkodnia.

Elmentünk egy kis úton a sziget nyugati, zord részébe, az érkezéskor látható kis öbölbe is. Itt a kristály tiszta vízből tengeri hínárt gyűjtenek a helybéliek, és a szűkös homokos parton teregetik ki, hogy a csomagolás előtt kiszárítsák. Ez a világ sok helyén keresett eledel, magas jód tartalommal.

PS

Videó Hiddenseeről:

http://www.youtube.com/watch?v=bBC9RFRa4us

Videó Grand Mananról:

https://www.youtube.com/watch?v=K3zd71I43go

A képen, ami az avatarom, éppen síelni indulunk. A Svábhegyre az ötvenes években. A Perfekta bakelit kamerámmal készült. Barátom készítette.

Budai gyerek voltam, és mi Budán, legalább is sokan közülünk, szerettünk szánkózni, síelni. Persze ott volt a Svábhegy nem messze. Oda síelni mentünk. A Normafához, az Egyetemire és a Harang Völgybe. A Csőn sosem mertem lejönni. Ez az Egyetemit köti össze a Harang Völggyel. Egy rövid, de keskeny és meredek rész, a Mátyás Király útnál kezdődött. Ki tudja meg van-e, vagy ezt is beépítették?

A Gugger hegy még közelebb volt. Ott szánkóztunk. A Csacsi Réten. Veszélyes volt, mert jeges tudott lenni és a pálya (egy meredek utca) végénél egy vízpumpa volt, amit illett kikerülni.

Persze korcsolyáztam is. A Városmajorban és a sulink udvarán, amit a pedellus, Imre bácsi, ha hideg volt, hát felöntött. Kurblis korival. A Műjégre, a Ligetbe csak ritkán mentem. Ott sok „menő” volt, akiknek volt rendes cipős korcsolyájuk. És a belépés drága volt, 7 forint!

Telente gyerekkoromban, (50-es évek) még hosszú szénszünetek is voltak. Mindez kézre játszott.

Anyám szó szerint gyakran kitessékelt a lakásból, régi, háború előtti síléceket adván és mondta: menjetek már fel a hegyre síelni! Jót fog tenni a friss levegő! Már amikor volt hó. Mentünk, gyerekek egymagunk, a villamossal a Fogashoz. Avval a végállomásig.

Ha sok volt a hó nemsokára fel lehetett kötni a síléceket. Elmentünk az Úttörő Vasút mellett a Kis Normáig, ami a kedvenc lejtőnk volt. Amolyan kezdő. A Nagy Norma nekem akkoriban túl nehéz volt.

A Kis Normának volt egy folytatása is, az már nehezebb és jegesebb volt. Ezekben az időkben sí felvonó nem létezett. Regélték, hogy a Kékesen volt egy, de hát oda télen sosem jutottam el. Lesiklás után gyalog mentünk fel a lejtő kezdetére, síléceinkel a vállunkon. Jó testedzés volt.

Síelésből kimerülve a Zugligeti villamos (81-es, később 58-as) végállomásához jöttünk le, a Harangvölgyön keresztül. Néha előtte még elmentünk az Anna kápolnához is, és onnan le a Disznófőn keresztül. Avagy, ritkán, a Farkastorkon a Farkasréti villamoshoz.

A sílécünk a maiakhoz összehasonlítva nagyon primitív volt. Szüleink háború előtti léceit használtuk. Túl nagy volt, nem volt jó kantnija (éle), így a jégen nem ért semmit. A kötés szíj és rúgó kombináció volt. Sícipőnk se volt, csak normál bakancs, és így tovább. A mai lécekkel ezekhez képest álom sízni.

Családunkban az unokabátyám és később unokanővérem magyar sí bajnokok voltak. Az Előrében síeltek, a Disznófőnél volt a klubház. A Kékesre is vitték őket! Úgy tűnt mindenkinek nagyszerűen síelnek, ők kaptak menő felszerelést. De nem tudtak normális lejtőn gyakorolni. Híre volt, hogy a magyar csapat, nem mert a Hahnenkamm-on lejönni, amikor egyszer arra a versenyre (Kitzbühelbe) kivitték őket.

Szóval itt voltam a hongkongi reptéren. Már átmentem a hercehurcán, bejelentkeztem, megvizsgáltak többször is.

Fárasztó nap, tudtam előre. Kb. 11 kor beültem a taxiba, búcsút mondva nejemnek, aki még egy hétig maradt, fiam kérésére, mert nem volt egy hétig szobaleány, nem volt ki vigyázzon az unokáinkra. Kifizette az jegy megváltoztatásának költségeit.

A taxival fél óra a belvárosban levő IFC centerig, ahonnan a reptéri gyorsvasút indul. Itt be lehet a repülődre jelentkezni, leadhatod a csomagodat. Fél óra az ultramodern nagysebességű vonattal a repülőtér, 12 US dollár. Amikor a vonat a föld alól kijön, a kikötő mellet vágtat, ezernyi konténer és daru mellett.

Egy szó, mint száz, kb. egy óra volt mire mindezen keresztülmentem. Megéheztem, és volt 2 óra a gépem indulásáig. Felmentem az indulás csarnok, (egyike a sokak közül) fél emeletére ahol az éttermek voltak, a lenti sok luxus vámmentes üzletek közül.

Volt választék, kínai, olasz, steak ház, pizza. Nos, legyen a kínai. Mivel egyedül voltam, gondoltam megyek a bárhoz enni, de már jött a pincérnő, leültetett. Adta az étlapot, volt választék bőven.

Nagyon szeretem a kínai előételeket, úgyhogy rendeltem azokból hármat. Ezek a nokedlihez hasonló, gőzölt, néha olajban sütött finomságok. Isteniek.

Körülnéztem. Mellettem egy idősebb kínai (vagy japán) pár, amott, egyedül, mint én, egy amerikai egyetemistának kinéző valaki, itt meg 2 fiatal kínai nő, az étlapot tanulmányozta. A nagy ablakokon látni lehetett a várakozó gépeket, a szolgálati személyzet sürgés-forgását.

Szemben velem a konyhába láttam, minden rendelés frissen készül. Várni kell.

Megérkezett a rendelésem. Kis bambusz fedeles kosárkákban, amiben gőzölik…nem csalódtam, nagyszerűek voltak. Minden kosárkában, 4 finomság, összesen 12, több, mint amit normálisan eszem, de egyszer élünk…mind megettem.

Az ízeik, az összeállítás utánozhatatlan. Egyiknek amolyan káposztás palacsintaszerű burka volt, a másikban finoman ízesített fejtett bab. A rafinéria, a fűszerezés, megfizethetetlen. Kis tálakon szószokkal jönnek, némelyik csípős, vigyázat.

Elég az hozzá, jól laktam. Goodbye Hongkong.