beginning

A Fülöp Szigetekre látogattunk el az idén, Új Év után. Három napot Manilában töltöttünk, a menyem nővérénél, majd még délebbre repültünk egy nyaraló komplexumba, Cebu mellé, öt napra.

Menyem egy nagy, tehetős fülöp szigeti családból származik. A család Ausztráliába emigrált, amikor ő tinédzser volt, de azóta egypáran, így legidősebb nővére is, visszaköltözött. Menyem fiammal már többször járt Kanadában és Magyarországon is. Budapesten volt az esküvőjük. Szóval nekünk illett a Fülöp Szigetekre ellátogatni. Hongkongból kevesebb, mint két óra repülővel, déli irányban. Következésképpen, míg januárban HK-ban kellemes 18-20 fok van, Manilában trópusi 30.

Látogatásunk nagy szám volt, a Fülöp szigeti népek nagyon vendégszeretőek. Az egész rokonság kijött a reptérre minket üdvözölni, majd innen két fekete Hundai furgonnal behajtottunk a sógornőék házába, ami Manila jobb részében volt. Egy „gated community”-ban, azaz a negyed kerítéssel körül van véve, mint egy katonai támaszpont, elválasztva a várostól. Bemenésnél, az biztonsági személyzet a kocsit alaposan megvizsgálja, hasonlóan, mint anno kelet-nyugat Berlin között. Itt az megvizsgálandó, hogy fegyvert, bombát be ne vigyél és, hogy ha nem itt laksz, kit látogatsz?

Ezek utána egy jó módú negyedben találod magadat, alá Pasarét. A sógornőék földszintes háza, japán stílusban épült. Nagy, nyitott terek, csodás kis nyugodt udvar, bambusszal határolva. Mindketten dolgoznak, valami ausztrál céget képviselnek, ausztrál fizetéssel, ami itt nagyon nagy pénz. Ketten vannak, van egy 5 éves kisleány. A személyzetük 3 szobalány, egy sofőr, aki kertészkedik is és grillezni is tud. Az első szobaleány a gyerek után néz, a második takarít, a harmadik a szakács. Kb. száz dolcsit kapnak ezek havonta, ami itt az átlag fizetés. A sofőr kivételével, a házban laknak és kapnak élelmet is. Ez az „upstairs-downstairs”, az urak és a szolgák világa, még mindig virágzik itt a Fülöp Szigeteken, ahol az emberek 80%-a napi két dollárból él.

Manila maga másfél milliós, de az azt körülvevő külvárosokkal együtt, közel 23 millió ember él itt. Nagyon sűrűen. Ugyan egypár HÉV szerű helybeli vonatot látni, nem láttam se városi buszt se villamos járatot. A helybéliek, és ez igaz az egész Fülöp szigetekre, kis furgonok segítségével jutnak el céljukhoz. Ezeket „Jeepney”-nek hívják, mert a kezdetük az amerikaiak által hátrahagyott jeepek voltak. Ez a fő közlekedési eszköz. A furgonok kis magán vállalkozások, sokszor rikító színekkel vannak befestve. Jobbára csak a helybéliek tudják a menetirányt. Gyakran tömve vannak kuncsaftokkal, ott inted le, ahol tudod, és ott áll meg ahol akarod. Mindez fillérekért, a díjat a bent ülők, kézről kézre adják előre a vezető tulajhoz. Turistának minden, csak nem való.

Városnézések közben, amit a fekete légkondicionált Hundai -al tettünk, csupán bepillantás lehetett nyerni arról, hogy hogyan él a „80%”. Látod, hogy az utakat szegélyező boltok egyre szegényesebbek lesznek. De amikor a mellékutcákba pillantasz be, utcáknak ugyan nem lehet ezeket nevezni, mert 3-4 méter szélesek maximum, és csak motorbiciklivel vagy gyalog járhatóak, bádog viskókat látsz, megszámlálhatatlan mennyiségben. Nem is tudom, mi történne, ha egy ilyen sikátorba csak úgy besétálnál. Az ehhez kellő merészség szerintem ahhoz hasonlítható, mintha egy szafarin hirtelen elhatároznád, hogy most leszállsz a jeepedről, és innentől kezdve egyedül és gyalog mész tovább a vadonban. Menthetetlenül eltévedhetsz, tetejébe találkozhatsz egy éhes oroszlánnal?

Ezekben a negyedekben sokszor nincsen ivóvíz, nincsen csatornázás, a jóisten tudja, hol mosakodnak. Mondták, hogy üríteni sokszor a közeli patakokhoz, folyókhoz mennek. Láttam is egy párat, nyílt szennycsatornának néznek ki, tele legyekkel a trópusi melegben. Na, van képed most róla, menjünk vissza az úri osztályhoz.

Elhatározódott, hogy tiszteletünkre este, nagy grillezés lesz. Nosza, a három férfi, a házi úr, a fiam és én, beültünk a sofőrös Hundai-ba, és kimentünk, a kerítésen kívül, 5 percre levő, vásárló központba. A grillezendőket megvásárolni. A vásárló központ, nagyon flancos és légkondicionált. Tele volt „jobb” emberekkel, és gyerekeikkel. A bejáratnál, megint csak őrök mérnek végig. Ha nem ide tartozol (pofára és öltözékre megy), ide be nem lépsz.

Elmentünk az élelmiszer áruházba, ami az alagsorban volt. Volt ott minden. A háziúr elkezdett húst, halat, bort vásárolni, mint egy részeg tengerész. Meg is említettem, nekem túl nagy mennyiségnek tűnt. Mondta ne aggódjak, ha nem esszük meg, a személyzet megeszi vagy hazaviszik. A vásárlás befejeztével, a dobozokba tett élelmiszert, az áruház alkalmazottja vitte fel a Hundai-hoz, mikőzben mi kényelmesen megnéztük a vásárló központ más nevezetességeit.

Este volt nagy vacsora, parázson sült marha, disznó, bárány és rák. Kérdeztek a magyar ételekről, ugyan már jártak MO-n, az esküvőn. Megígértem, hogy utolsó nap készítek egy gulyást. Nejem meg egy almás pitét készített. Mindkettő nagy siker volt.

OK, most már gondolom, kérdezed, jó jó, de mit láttatok Manilából? Elmentünk a régi negyedbe, amit anno a spanyolok építettek. Szép restaurált korabeli épületek, macskaköves utcák. Van itt két gyönyörű templom, szombat lévén, esküvők zajlottak, egyik a másik után. A templomok előtt koldusok.

Elmentünk egy múzeumba is, ahol a Fülöp Szigetek történelme volt bemutatva, vagy hatvan életképben. A Fülöp Szigeteket a spanyolok fedezték fel, 1571-ben, ugyan előtte még a kínaiak és a brunei szultán is próbálkozott itt, több kevesebb sikerrel. Az 1700-as évek közepétől az angolok jelentek meg és a spanyolokra nehéz idők jártak. A tehertől megszabadulandó, 1898-ban, a spanyolok eladták gyarmatukat (Guam és Puerto Ricoval együtt) 20 millió dollárért, Treaty of Paris, az amerikaiaknak. Ekkor lett Kuba független.

Na, ezek után a második világháborúban a japánok rohanták le, míg aztán, véres csatákban, mint tudjuk, a japánokat az amerikaiak végül is leverték. Ennyi a történelmük egy dióhéjban, legalábbis ami bennem maradt.

A városban van egy nagy amerikai katonai temető. Ezt is megnéztük. Az összes elesett katona, vagy 10 ezer, neve fel van vésve egy emlékműre. A csend, a keresztek, nagyon szép látvány.

PS

Itt van egy youtube video, 4 perc, Maniláról:

https://www.youtube.com/watch?v=7HfR7iiyNs8

Az idén családi összejövetlen voltam Karácsonykor, Hongkongban. A kisebbik fiamnál. Azon a manapság ritka alkalmak egyike volt ez, amikor mindkét fiam egy fedő alatt volt. Idősebb fiam, aki San Franciskóban él mint legényember, végül is rászánta magát, hogy öccsét meglátogatja.

Ha Karácsony közelében utazol, készülj kb. 50%-al többet fizetni a repülőjegyre, mint máskor. Na, mindegy. Volt pezsgő, halevés szenteste, unokáink nyüzsögtek a karácsonyfánál, és bontogatták az ajándékaikat. Bele is fáradtak, egypárat másnap reggelre kellett hagyni. Mi felnőttek, vacsora után, jobbfajta konyakokat és viszkiket bontogattunk/kóstolgattunk.

A következő nap, 25.-e, a Karácsony napja. Ugyan ez ünnep Hongkongban, de mivel a kínaiak többsége nem keresztény, a boltok nyitva vannak. Míg ilyenkor az észak amerikai és az európai városokban csend uralkodik, itt éppen az ellenkezője. A helybéliek, kedvenc foglakozásukat űzik, pénzüket költik. Jézus születése helyett, az aranyborjút ünneplik.

Lementünk a városba, ezúttal egy, a Causeway Bay (Times Square vásárló központ) negyedbe. Ebédre, egy mongol, grill étterembe. Az étterem, csupán Hongkongban tapasztalsz ilyet, egy magas épület 10. emeletén volt. Minden asztalba egy gázgrill volt beépítve, elszívó berendezéssel együtt, és magad grillezted az előre előkészített finom nyers húsokat/zöldségeket, avagy, ha nem akartad, pincéri segítséggel. Ez a mongol cousine nem rossz.

Már kora délután volt, amikor ebéd után lementünk a vásárlókkal teli utcákba, nyüzsögni. Idősb fiam egy órát akart venni magának, fellelkesedve a Hongkongban található nagy választékon és azon, hogy nincsen adó (VAT).

Először egy használt, minőségi órákat áruló boltba mentünk. Gyönyörű Omegák, stb., és főleg Rolexek nagy választéka volt a vitrinekben, az üveg alatt. Nagyszerűen felújítva és karbantartva. De hamarosan fiam elhatározta, hogy mégis új órát vesz, úgyhogy ettől kezdve, az azokat áruló boltokat kezdtük látogatni. Ilyenekből, csak ebben a negyedben, volt egy tucatnyi.

Bevallom, én is kedvelem a márkás órákat. Régebben volt egy Longines-em, de idővel az aranyozás lekopott róla. Most egy Tissot órám van, ami nem nagy szám a márkás órák között. Élveztem az óra keresést.

Órákról beszélünk, amik 2000 dollártól felfelé voltak árazva…nos, a csillagokig. Kisebbik fiam, aki Hongkongban él, nagy szakértőnek bizonyult. Ő is és felesége is, jobb órát viselnek. Mondta, ebben az ár kategóriában, legalább is itt HK-ban, alkudozni szokás.

Idősb fiamnak végül is egy IWC Schaffhausen óra tetszett meg. Az alkudozás elkezdődött, igen komolyan. A segítség az okos telefonunkról jött, ahol meg googeleztük az ilyen órák legalacsonyabb árát, míg az eladó, egy rafinált kínai hölgy, csak hajtogatta, hogy az internetes órák nem megbízhatóak, ők pedig garantálják, stb.

Végül is fiam elért egy 15% árengedményt, ami a 0% HK-i adóval, kedvező árnak tűnt. A fém óraszíj be lett állítva, garancia papírok, kitöltve, a svájci óragyártás egy újabb áldozatot ejtett, azon a karácsonyi délutánon.

Az alábbi fordítás egy közgazdasági nézet, szerzője Claire Cain Miller, ami a New York Times 2016 Január 17-i vasárnapi kiadásában jelent meg, az Upshot sorozatban.

Amikor a komikus Ricky Gervais viccesen kijelentette, hogy az ő fizetése, az Arany Glóbusz kommentározásáért, annyi, mint a másik kettőé, Tina Feyé és Amy Pohleré együtt, ez a durva humor valószínűleg nagyon sok munkahelyen rezonált.

Fél évszázaddal azután, hogy Kennedy elnök aláírta az Egyenlő Fizetések Törvényét, a nemek közti fizetés különbség nem szűnt meg. A Statisztikai Hivatal szerint, a nők 79 centet keresnek, minden férfi dollárhoz képest.

A statisztika a teljes állásban levők átlagfizetésén alapszik, nem csak ugyanazon munkára, amit férfiak és nők végeznek, de más adatok azt mutatják, hogy a különbség sok foglakozásnál fennáll. Claudia Goldin, harvardi közgazdász szerint az orvosnők 71%-át keresik annak, amit a férfiak, míg a szakácsok a 87%-át.

A különbség semmi közgazdászatilag mérhető fogalommal nem magyarázható – ide tartozna a dolgozók képzettsége és gyakorlata, a választott terület, a munkaidő, vagy az az idő, amit nem dolgoznak. Így azok a tényezők maradnak, amiket nehéz számokkal kifejezni, mint a diszkrimináció vagy a nők elképzelése arról, hogy mi a lehetőség számukra.

Nos, mit lehetne csinálni a különbség megszüntetése érdekében? Akadnak kutatói és politikusi ötletek, mint ahogy vállalatoknak is van, ahol már próbálkoztak a saját körökben a problémával megbirkózni.

Hozzuk nyilvánosságra a fizetéseket. Amikor az alkalmazók a fizetési adatokat nyílttá teszik, a fizetéskülönbség összezsugorodik.

Jake Rosenfeld, egy szociológus a Washington Egyetemen, azt találta, hogy a fizetések átvilágíthatósága azokat felemeli, részben azért mert az alkalmazottaknak adatokat szolgál a fizetésük megtárgyalására. „A nemek közti fizetéskülönbség tudata elég arra, hogy a helyzet változzon” - mondta.

Ez így volt igaz az állami állásoknál, ahol a fizetéseket gyakran nyilvánosságra hozzák. Alexandre Mas, közgazdász Princetonon, tanulmányozta a 2010-ben meghozott kaliforniai törvény kihatását, ami a városok alkalmazottainak fizetését hozta nyilvánosságra. Fizetéscsökkenés lett az eredménye, de csupán a férfiaknál.

A nőket tárgyalásra ösztönözte, miután látták, hogy alacsonyabb a fizetésük, - magyarázta Mas, avagy a városok kiegyenlítették a fizetéseket, a pereskedéseket elkerülendő.

Néhány európai ország megkívánja, hogy a nagyvállalatok a fizetéseket, nemek szerint, nyilvánosságra hozza. Obama elnök 2014 óta megköveteli, hogy a kormánytól munkát kapott vállalatok ezt az információt megadják a Munkaügyi Minisztériumnak. Vannak amerikai vállalatok is akik a fizetéseket szintén ilyen vizsgálat alá vetik, ugyan a legtöbbjük nem hozza nyilvánosságra az eredményt.

Marc Benoit, a Salesforce.com vezérigazgatója a múlt évben úgy nyilatkozott, hogy egy ilyen vizsgálat eredményeként vállalata 3 millió dollárt fordított a nők fizetésére, azért, hogy azokat a férfiakéval egyenlővé tegye. Kimberley Clark és Price Watehouse Coopers bejelentette, hogy vizsgálataik segítették az igazgatókat annak kivizsgálásában, hogy miért van kevesebb nő vezető állásban.

Okíts hogyan….vagy tiltsd be a fizetések megtárgyalását. A Férfiaknak többet fizetnek, részben azért mert többet kérnek.

A Carnegie Mellon Egyetem doktorandusz hallgatói által végzett tanulmány szerint, állásajánlatoknál a férfiaknak 51.5%-a több pénzt kért, míg a nőknek csak 12.5%-a, mondta Linda Babcock, aki közgazdász az egyetemnél. Más kutatásoknál azt találta, hogy amikor a nők fizetésemelést kérnek, átlagosan 30%-al alacsonyabbat kérnek, mint a férfiak.

Mivel a kezdő fizetések határozzák meg a fizetés emelések alapját a jövőbeli emelésekre, és így a jövő fizetéseit, Ms Babcock szerint, azok a nők, akik nem alkudnak, karrierjük során becslések szerint 750 ezer dollárt vesztenek a közép-fizetések kategóriájában, és 2 milliót a nagyfizetésű állások kategóriájában.

De a kutatása azt is kimutatta, hogy ha a nők alkudozni akarnak, azért büntetve lesznek, míg a férfiak jutalmazva lesznek ugyanazon viselkedésért. (Ahogyan azt Jennifer Lawrence színésznő leírta a Lenny-ben. A Sony hacking nyilvánosságra hozta, hogy neki kevesebbet fizettek, mint a férfi szereplőknek, azért mert nem harcolt többért, mert nem akart „nehéznek” avagy „romlottnak” tűnni.)

Az egyik megoldás az lenne, hogy a nőket kioktatnák a tárgyalások mikéntjére. Egy másik (orvoslat) az, hogy akik a fizetéseket a vállalatoknál megszabják, tudatában lennének ennek a jelenségnek és támogatnák a nőket a tárgyalások alatt.

Még egy másik lehetőség az lenne, hogy teljesen betiltanánk a fizetések tárgyalását. Ez az, amit Ellen Pao tett, amikor a Reddit vezérigazgatója volt. A vállalat meghatározott fizetés skálát létesített, ami a pozícióra és a gyakorlatra volt alapozva és az állásokért folyamodóknak, a továbbiakban csak nem tárgyalható ajánlatotokat adott.

„A vállalat felelősségévé tettük, hogy egy becsületes ajánlatott adjanak, nem a kérelmezőévé, hogy egy ilyenben velünk megegyezzenek” - jelentette ki Ms. Pao a Hollywood Riporter lapnak.

Ne vedd figyelembe az elmúlt fizetéseket. Amennyiben a nők milliókat veszítenek karrierjük során, mert az ajánlatok, amiket kapnak olyan fizetésen alapulnak, ami már eleve alacsony, e folyamat megállításának egyik módja az, hogy ezeket nem vesszük figyelembe.

A Google azt mondta, hogy így cselekszik, és úgy szabja meg a fizetést, amennyit neki az az állás megér.

A szövetségi kormány Személyzeti Hivatalának alkalmazó ügynökei augusztustól nem vehetik figyelembe az korábbi fizetéseket, amikor az újakat meghatározzák. A helyettes igazgató, Beth Cobert elmagyarázta, hogy az eddigi gyakorlat különösen azokat a nőket sújtotta akik (fizetés nélküli) szabadságot vettek ki gyermekeik nevelése céljából. A nők úgyszintén gyakrabban dolgoztak alacsony fizetésű állami, vagy non profit szektorokban.

„Ha nem kérdezősködsz a korábbi fizetésről, amikor embereket veszel fel, az le fogja csökkenteni a múlt diszkriminációjának a hatását”.- mondta Ms. Babcock. „Azt gondolom, hogy ez a gyakorlat a leghatásosabb, amit a vállalat megtehet.”

Könnyíts meg az anyák dolgát. A kutatás azt mutatja, hogy az iskola el végeztével, az első állásnál, a fizetések még alig különböznek. A nemek közti különbség kiszélesedik egy pár év múlva, amikor a nők elkezdenek gyerekeket szülni.

Olykor a fizetésük lemarad, mert megszakítják munkájukat akkor, amikor a gyerekeik még nagyon fiatalok. Kevesebb órát dolgoznak, avagy több időt töltenek távol munkahelyüktől, mint a férfiak, a gyerekeik okozta krízisek miatt. Van olyan, hogy az alkalmazó ezt előre sejti, még akkor is, ha ez be nem következik.

Azok az intézkedések, amik elősegítik a nőket a munkájuk megtartásában, mint például az „affordable child care”, a fizetett beteg szabadság és a gyermek szabadság, közgazdászok szerint azt eredményezik, hogy az anyák gyakrabban jönnek vissza dolgozni, több órát képesek dolgozni, és magasabb lesz a fizetésük.

„Ha egy pénztáros teherbe esik, ott ahol nincsen gyerekszabadság, ott fel kell mondania és később újra az állásért kell folyamodnia, ami nem ugyanaz, mint egy állás megpályázása - mondta Philip Cohen, aki szociológus a Maryland Egyetemen. „Amit a rendelkezések el tudnának érni az az, hogy a nők a karrierjüknél maradhatnának.”

Létesíts több flexibilis munkahelyet. Harvard Ms Golddin-ja úgy találta, hogy a fizetés különbség azoknál a foglalkozásoknál a legnagyobb ahol a legkevesebb a rugalmasság a munka helyében és annak idejében, mint például a pénzügyi és az egészségügyi szektorokban. A különbség kisebb, amikor az emberek saját maguk szabhatják meg munkaidejüket, mint például a legtöbb IT munkában és ott ahol az emberek könnyen helyettesíthetik egymást, mint ahogy a gyógyszerészeknél szokásos. Ennek eredményeként a nők nincsenek annyira megbüntetve, azért mert kevesebb időt dolgoztak.

A vállalatoknak meg kellene fontolni a jelenlét és a túlóra fontosságát, és meg kellene változtatniuk, ahogyan jelenleg működnek. A gyógyszertárakban az elektronikus egészségügyi adattár megkönnyítette azt, hogy a más és más patikus könnyen szolgálhat ki ugyanazt a klienst.

Változtasd meg a törvényt. A szövetségi törvények az előbb említettek egyikét sem követelik meg, ezért a törvényhozók más taktikával próbálkoznak.

A legerősebb egyenlő bér törvényt ebben a hónapban iktatták be, Kaliforniában. Ez kimondja, hogy férfiak és nők ugyanúgy kell, hogy fizetve legyenek, hasonló munkakörben, nem pedig pontosan ugyanabban a munkakörben, ugyanazon a munkahelyen, mint ahogy a lazábban fogalmazott szövetségi Egyenlő Fizetések Törvénye követeli meg. A kaliforniai törvény úgyszintén megtiltja azt, hogy megbüntessék azokat az alkalmazottakat, akik a fizetésüket vitatni akarják.

A javasolt szövetségi Igazságos Fizetés Törvény megkövetelné a vállalatoktól, hogy a fizetéseket jelentsék, anyagi támogatást adna fizetés megtárgyalás-gyakorlatokra és megkönnyítené a „class action” perek indítását, de ez a törvény fent akadt a Kongresszusban.

PS

Köszönet barátomnak, aki a fordításom magyarságát átfésülte.

Az eredeti cikk itt található.

Az árnyékban feküdtem egyedül. A nyugágyon. Egy nádtetős ernyő tákolmány alatt. A hőség miatt másutt nem lehetett kibírni. Ebéd után volt, januári, rekkenő, trópusi meleg.

A Fülöp Szigeteken voltunk fiam családjával, unokáinkkal, öt napra, egy szálloda komplexumban. Cebu városához közel, egy óra repülővel, délre Manilától. A Mactan szigetén. Akár hiszed akár nem, a portugál felfedező, Ferdinánd Magellán, itt, egy köpésnyire a hotelunktól, halt meg, egy, a bennszülöttekkel vívott csatában. 1521 áprilisában. Építettek neki egy emlékművet, meg is néztük.

Nejem gyomrát a svédasztalos reggelik kissé megviselték, úgyhogy visszavonult a szobánkba. Fiamék a gyerekekkel a medencék körül nyüzsögtek. Én meg csak néztem a homokos tengerpartot. Nyugalom vett körül. Kék ég, tökéletes víz hőmérséklet. Bemenjek, ne menjek be?

A lifeguard mellettem ült az árnyékban. Nem a magas székében, ahol ülnie kellett volna. Ugyan volt ott is napernyő, ott melegebb volt. Innen lentről is jól látott mindent. Néha rásípolt egypár kínai turistára, akik a bójákon kívülre mentek sorkelezni, mentő mellény nélkül.

„Hány éves vagy uram?” - szólított meg, nagy közvetlenséggel. A kérdés meglepett, mert a személyzet itt nemigen beszél hozzád a szokásos udvariasságokon kívül: „How are you sir?” „Beautiful day sir!”. Megmondtam a koromat…..jó, kerekítettem. Megdicsért milyen jó formában vagyok, koromra tekintve. A Fülöp Szigeteken, harmadik világ, az átlag életkor férfiaknak, 65 év. Elbeszélgettünk a jó étkezés fontosságáról, mondta a zsíros étel, mint az itteni koszt, nem egészséges.

Izmos fekete férfi volt, nem a tipikus Fülöp szigeti típus. Azok, ázsiaiabbak, törékenyebb felépítésűek. Bemutatkozott, neve Jonatán. Jonatán szeretett beszélni. Ő, mondta, negyven éves, pár éve nős. Két kislánya, a mi unokáinknak (szintén lányok) megfelelő korban volt.

Megtudtam, édesapja egy amerikai katona volt, akit sohasem látott. (Íme, bizonyíték, testalkatára). Mondta, kissé szomorkásan, de belenyugodva, apjával talán nem fog találkozni. Hogyan is tudná megkeresni? Ő itt Cebu-ban éli életét, apja meg messze, valahol az USA-ban.

Jonatán jól beszélt angolul, ami egy ritkaság. Dacára hogy a Fülöp Szigeteken angol a hivatalos nyelv, (azért, hogy a sok szigeten beszélt nyelv és dialógus között legyen egy közös), a legtöbb egyszerű ember alig beszéli, mert az iskolázottságuk igen hiányos.

Érdekelte Kanada, (ahol én élek), a foglakozásom. Mondtam, hogy Európából, Magyarországról származom. Arról még nem hallott. A szálloda jómódú kínai, koreai, japán és orosz családokkal volt tele. Elvétve, európait is láttál. Ajánlotta, hogy vegyek egy túrát a közeli, part menti barlangba. Mondtam, amolyan itteni Kék Barlang lehet, ami Capriban is van. Capriról még nem hallott. Mondtam milyen hideg van most Kanadában, beszéltem a hóról, és hogy lehet síelni, korcsolyázni.

Kérdeztem hogyan él? Naponta mopeddel jön ide dolgozni, egy órába telik. Felesége otthon van. Hétköznapokon a lányokkal elmegy az iskolába, az idősebb első elemibe jár. Az út másfél óra, a rozoga itteni buszokon. Az iskola mellett vár a kisebbik lánnyal, amíg 4-5 óra múlva a nagyobbik újra megjelenik, és utána együtt hazabuszoznak.

Az iskoláért, dacára hogy elemi, fizetni kell, mondta. Jonatán fizetése, napi 2-3 US dollár lehetett, ami a tipikus fizetés ilyen munkáért a Fülöp Szigeteken. A munkabérek a Fülöp Szigeteken köztudottan hihetetlen alacsonyak, így megérted miért mennek, iskolázott nők, szobalánynak Hongkongba, és az arab országokba, havi 500 dollárért. Az itt nagyon nagy pénz.

Mondta a lifeguard pozíció jó állás. A koszt a bérében benne foglaltatik, plusz, sokszor, még megmaradt ételt is vihet haza. De így is, az iskolára és az ahhoz szükséges dolgokra alig marad pénz. Tisztában volt mennyire fontos az iskolázottság. Ő csak 8 elemit végzett, leányainak jobbat akart.

Jót nevettem, amikor feleségéről beszélt. Mondta nagyon beszédes asszony. Kérdeztem, mit ért ezalatt? Hát mondta, amikor a munkájából fáradtan haza ér, az asszony nem szűnik meg fecsegni. És ha megkéri, hogy legyen csendben, visszafelesel! Hogyan, kérdeztem? „Azt mondja nekem”- mondta Jonatán, - „ha csöndet akarsz, menj a temetőbe!”

Beszélgettünk a szegénységről, amit én a városában és Manilában láttam, és hogy ezeknek mennyi gyereke van. 6 gyerek családonként az átlag. A Fülöp Szigetek szigorúan katolikus ország. Még válás sincs hivatalosan, és a fogamzás gátlás bűn, ezeket a szereket (pirula, óvszer) nem árulják. De Jonatán nem látott ebben semmi kivetni valót. Mondta, a sok gyerek áldás, hogy a Jó Isten és a Szűz Mária mindannyinkra ügyel, és ő úgy érzi, bajba senki emiatt nem kerülhet.

Mit is válaszolhattam erre? Csak bólogattam a nagy melegben.           

Elöljáróban kijelentem hogy írásom nem tárgyalja, hogy miért is alacsonyabb a munkabér Magyarországon, mint pl. a szomszédos Ausztriában? És miért magasabb, mint például Bangladesben? Egy ország gazdasági múltja, az ipar fejlettsége, az iskolázottság általános színvonala, az ország kormányzása mind tényezők a piac szabta bérek kialakulásában. Szerintem nem sziniszter globális « gyarmatosítók » összeesküvésének eredménye.

A multik aránylag új világjelenség. Hatásuk minden országban érezhető. A fejlett világban az ipar egyes ágainak (főleg a nagy tömegű gyártásnak) drasztikus csökkenését, sok esetben annak a végét jelentették. A fejlődő országokban új, addig nem létező munka alkalom nyílt, és egy lényeges kulturális változás indult el. Hogyan értékeljük ezt a folyamatot? Szerintem az eredmény az egész világ szempontjából pozitív, azaz én a « jók » táborába tartozom. Bőven akadnak, és nemcsak ezen a bloggon, akik ezt vitatják és a « rosszakhoz » csatlakoznak.  

Nem vitás hogy nem kell messzire menni hogy a "rosszra" példákat tudjunk felhozni. A ruhagyár összeomlása Bangladesben, az itt-ott még mindig felbukkanó gyerekmunka, a környezetvédelem gyakori semmibe vétele, és sorolhatnám, mind intő példa arra hogy a külföldön gyártás kötelezettséggel jár, és hogy végül is mindenütt a multi felelős, ha máshol nem a közvéleményben.  

Másrészről meg emlékszem amikor a Közgáz 101 tárgyban (Torontóban) tanultuk hogyan gazdagítja a kereskedelem az abban résztvevőket. Azt hiszem nem nehéz megérteni hogy az eredeti önellátó társadalmakban a kereskedés kezdete egy, az emberiség javára váló folyamatot indított el.  Lehet hogy a globalizmussal is így van…

A multik a munkaigényes gyártást olyan országokba igyekszenek áttelepíteni ahol a munkabér alacsonyabb, de mégis hasonló minőségű produktumot lesznek képesek ott előállítani. Mivel az így gyártott áruk, mondjuk egy autó, kevesebbe kerül, alacsonyabb áron mehet a piacra, így többen tudják megvenni. A vevőknek marad pénz mást is venni. És persze a multi (egy bizonyos számon felül) minden eladott terméken profitál, így ez nekik is jó. Itt van a hajtó erő.  

Az elhatározás hogy a gyárat hova telepítsék egy analízis eredménye. Minél messzebb annál drágább lehet a szállítás, nehezebb az igazgatás és ellenőrzés de esetleg annál olcsóbb a munkabér. A távoli ország munkaerejének iskolázottsága is számításba jön. Egyes termék gyártásához magasabb képzettség kell, máshoz kevesebb. A távoli országokban létező adók, politikai stabilitás, stb. szintén mind tényezők.    
Szóval eldöntetik hogy Hugó Boss ruhatermékéit többek között Romániában és Indonéziában, Mercedes egyes típusát Magyarországon és Brazíliában (is), Toyota autókat az USA-ban és Kanadában (is) gyártanak, mert az így a legkedvezőbb az anyavállalat számításai szerint.    

A fejlett világban az állam próbálja ezt a folyamatot lassítani, elkerülni a munkanélküliség növekedését. Ez nem könnyű feladat. Marad az, hogy előre látván a tendenciát a munkaerőt átképzi, és ha kell  a csapást minimalizálja segéllyel. Azt az ipart igyekszik meghonosítani, ami magasabb iskolázottságot igényel, pl. gyógyszerkutatás, vagy komputer programozás. Ezeket az iparagákat érdemes támogatnia. De persze az átalakulás sehol sem fájdalom vagy zökkenés mentes. És pénzébe kerül, ami adókból jön.  

A gyártmánnyal kapcsolatos kutatás, igazgatás vitathatatlanul legtöbbször az anyaországban történik, nem a gyártó országokban. Elismerten ezek jól fizetett és keresett állások. Beszéljünk arról a gyakori vádról, miszerint a multik kirabolják a gyártó országokat, “zsákkal viszik ki a pénzt”. A multik a gyáraikban dolgozóaknak munkáért fizetést adnak, plusz sok esetben biztosítást is fizetnek. Ezen felül fizetnek az állam szervezeteinek vállalati adót, helyi adót és sorolhatnám. Igaz hogy az elején néha egy időre ezen adókra könnyítéseket kaphattak, azért hogy odatelepüljenek, de mégis fizetést, biztosítást és adót fizetnek, pénzt ami azelőtt ott nem volt. Mi ez ha nem előny a gyártó ország részére? A gyártmányok eladása és az adók, stb. fizetése után persze marad profit. Ebből a vállalatok fizetnek nyereség részesedést, esetleg osztalékot a részvényeseknek. Költenek fejlesztésre, karbantartásra, jó esetben bővítésre is. Ha a cég sikeres lesz, az a részvénytulajdonosokat gazdagítja. Jobb cégeknél ezek egy része saját alkalmazottjaik. Ha egy részvényes a részvényét eladja (azaz pénzét kiveszi), valaki más azt a részvényt megveszi. Ez egy pénzcsere, ami nem érinti se a vállalatot se a gyártó országot. Ha persze a gyártás veszteséges, a részvények ára lemegy és magával viszi a multi értéket.   

Záróul, és tudom nem mondok ezzel semmi újat, minden országnak igyekezni kell, hogy saját iparcikke, vagy más, a világpiacon versenyképes áruja legyen, mert ez jobb mint mások termékeit gyártani. Támogatni kell a pénz otthoni befektetését és azokat akik vállalkozó szelleműek. De ettől függetlenül, a multik odatelepedése szerintem adott esetben nem rossz, hanem jó hír. Hasonlóan a turizmushoz, pénzt hoz be az országba. Itt az ideje ezt beismerni.   

 

A Cheung Kong Center lobbyjában vagyok. Hongkong centrumában. A Karácsony előtti napon. A fiamra várok, délután 4 óra előtt. 

Fiam egy banknak dolgozik. Normálisan este 8-ig, de ma az ünnepre és az ünnep előtti lassú tőzsde forgalomra való tekintettel, előbb tud végezni. Kocsival jött, én később busszal. Hazamenet veszünk halat, és a hozzávalókat. A fiam és én fogunk Szentestére vacsorát készíteni a családnak. A főzés szeretetét tőlem kapta.

A lobby óriási, és több emelet magas. Hatalmat és hidegséget sugároz. De ténylegesen hüvös van itt bent, a hőmérséklet nem lehet még 20 fok sem. Üveg és márvány mindenütt. Az érzésem az, hogy ez a mi korunk temploma.

1999-ben készült el, akkoriban a harmadik legmagasabb épület volt. Csupa üveg, a tradicionális new yorki üveg/acél bank épület stílusban épült. Lev A Daly és Cesar Pelli építészek alkotása. Az üvegbe optical fibre-t építettek be, ezek esténként, a többi hasonló épülettel együtt, csodás fényjátékokat produkálnak. Hongkong híres a felhőkarcolók esti fényjátékáról.

Velem szemben, a távolban, mint egy oltár, egy nagy, nevetségesen hosszú pult látható. Mögötte, (papok helyett), kifogástalanul öltözött portások, diszkrét biztonsági emberek. Rajtuk és rajtam kívül mások alig vannak. A csendet csak a halk nagysebességű liftek érkezése, annak csilingelése, töri meg. Fekete öltönybe/kosztűmbe öltözött embereket eresztenek ki magukból, akik átmennek a biztonsági ellenőrző ponton, vendégeiket üdvözölni, avagy talán egy kávéra mennek, a közeli vásárlóközpontok egyikébe. Nézem messziről a lifteket, 58-46. emeletre mennek ezek, a 30-37.-re azok, és így tovább.

Mivel gyanús itt csak így állni, mint én, és bámészkodni, odamegyek az egyik portáshoz. Mondom, fiamat várom, négyre illik itt lennie, halat fogunk főzni vacsorára. Ezzel megelégszik, nem mosolyog.

A 68 emelet, Hongkong belvárosában, a Bank of China és más bank épület mellett, nem a legmagasabb. A csillagászati magas iroda béreket csak a bankok tudják megfizetni.

A tulaj neve Li Ka Shing, Ázsia leggazdagabb embere. Vagyona 30 milliárd US dollár felett van. Pletyka szerint, Li úr szereti a teher liftet használni, az épület legmagasabb emeletén levő irodájából, mert így nem kell sehol sem megállnia, jöttében/mentében.

Talán az épület előtti fekete sofőrös Bentley rá várna? Vagy a földalatti garázsban tartja kocsiját (ahova később fiam Lexusához lementünk), mert volt itt hozzá illő kocsikban bőven választék! A Ferrarik, Teslák, Aston Martin, Rolls Royce-ok egyike lenne az övé? Mert én halandó, becsszóra, ilyen drága autókkal megszórt garázsban még életemben nem jártam…..