beginning

Pár évvel ezelőtt egy barátommal bejártam a 760 kilométer hosszú Camino Santiagót. Utazás a kedvenc hobbim, ez az út, az egyik legtanulságosabbak és legélvezetesebb utjaim közé tartozik. És mellesleg az egyik legolcsóbbak közé is.

A baszk falu, a kezdetnél, St. Jean Pied de Pont:

A Camino Santiago egy, a középkorból megmaradt gyalog ösvény hálózat. Ezek mind a spanyolországi (Galícia tartományban levő) Santiago Compostela városba vezetnek. A város, ma 100 ezer lakossal rendelkezik, és Portugáliához és az Atlanti óceánhoz közel fekszik. Legenda szerint 813-ban egy pásztor itt találta meg Szent Jakab apostol maradványait. Erre a helyre, tiszteletből egy katedrálist építettek, ami 1211-ben készült el. Santiago a középkortól kezdve egy zarándokhely volt.

Első nap, a Pyreneusokban:

A sok hozzávezető út közül manapság a legnépszerűbb a “Francia Camino”, ami a Pireneusok (északi) francia oldaláról indul, egy St. Jean Pied de Pont nevezetű bájos baszk városkából. Attól függően, hogy mennyit gyalogolsz naponta, a teljes út legalább egy hónapot fog igénybe venni. Az ösvény Spanyolországnak a turisták által kevésbé látogatott részén vezet át. Nagyobb városok az úton (a célvárost nem számítva): Pamplona, (ez a legismertebb, a bikák futtatása miatt), Burgos és León.

Roncesvalles falu, várni kell a birkákra:

A zarándokút, az utóbbi időkben egyre népszerűbb. Az oka az, hogy ugyan vannak, akik még mindig vallási okok miatt teszik meg, a többség „sportból” csinálja. Ide tartozom én is, a fizikai teljesítmény (hééé én is megcsináltam!!!!) vonzott és a velejáró terápia, mert a mai zaklatott élettől merően eltérő körülmények közepébe kerültem, egy hónapra.

Híd, reggel, spanyol kisváros, Pamplona előtt:

Kezdem ott, hogy a táj isteni: májusban, amikor én jártam, a távoli hegyek még havasok voltak, a völgyek zöldek. Erdők/mezők, középkori faluk, szőlők és termőföldek között jártam. Sokszor a modern élet minden jele eltűnt és csupán a magasban húzó repülőgépek fehér csíkja emlékeztetett nagy néha arra, hogy a 21. században vagyok, nem a 15.-ben.

Megyek az utamon:

A gyalogút egész évben nyitva van, de ajánlatos április és november között menni. Becslésem szerint a nyári csúcsforgalomban kb. 300-an bandukolnak egy napi „szakaszon”, tehát  kb. 10 ezren vannak az úton. Mivel az olcsóbb szállás fogy el először, tavasszal és ősszel, amikor kevesebben zarándokolnak, az olcsó szállás tovább (későbbig) áll rendelkezésre.

Valahol félúton, Len (jobbra) és én:

Nem leszel egyedül, még ha egyedül is vágsz útnak. A világ minden tájáról jött gyalogosokkal fogsz megismerkedni, ebéd/vacsoraidőben, útközben, avagy este a helybeli kocsmákban. Van szálás bőven, kezdve a katolikus egyház által szolgáltatott sokszor teljesen ingyenes menhelyektől a legnépszerűbb (és rendkívül olcsó) állami turista szállókig. Itt nagy termekben, emeletes ágyakon (co-ed stílusban) alszol.

Egy katolikus ingyenes menhelyen, társam Len, balra hátul:

Vannak bérelhető szobák, kis szállodák, amit akarsz. Rezervációra a tömegszállásokon nincsen szükség, ha beteltek, minden városkában/faluban vannak önkéntesek, akiknek az a dolga, hogy mindenkinek ágyat találjanak. Az út mellet rengeteg reggeliző/kávézó/kocsma/étterem található, szóval eledelt nem kell magaddal vinni.

Burgos, Katedrális:

OK. Térjünk a lényegre, hogyan tervezzél?

Rengeteg internetes hely van, ami tájékoztat mit ajánlatos magaddal vinni. Én itt nem részletezem. Nagyon fontos hogy a hátizsákod súlya a minimális legyen, mert a túlsúly miatt szenvedni fogsz. Egy jól bejárt gyalogló bakancs is lényeges. Egy térkép az útról és egy leírás, az jó, ha van.

A gyaloglók az út kezdetnél, a helybeli turista irodában, kapnak egy “zarándok útlevelet”. Ez fontos, és minden szálásnál ebbe egy pecsétet kérjél…de ezt az útlevelet sok helyen mutatni is kell, mert az olcsó szálás a zarándokolóknak van fenntartva, és nem más turistáknak. Az út végén, Santiagóban, a pecsételt útleveleddel bizonyítod, hogy te az utat megjártad, és akkor egy bizonyítványt kapsz erről.

Burgosban, (jobbról) Márkus, a svéd, Len, a társam, és én:

A Camino vakáció nem drága. Napi 35 euró elég. A szálás kb. 10 euró lesz, a vacsorád mondjuk 10, és a többi marad a reggelire, az ebédre, a kávéra és a napvégi borra vagy sörre.

Eduardo, (jobbra), az olasz és én, falatozunk:

Legtöbben az egész távolságot megteszik, de sokan, mint én is, rájönnek, hogy az idő (én esetemben 30 nap) amit rászántak nem lesz elég. Ilyenkor szabad “csalni”. Például én a Burgos-León távolságot, (kb. 120km), buszon tettem. Vannak olyanok, akik csak egy részét gyalogolják, és vannak túrázók, akik csoportosan, vezetővel jönnek csak egy hétre, és a cuccukat egy mini busz viszi…. ami nagy előny. És láttam olyanokat is, akiket a párjuk kocsival követett, és este a megbeszélt helyen találkoztak. Ezek megint csak nem cipeltek hátizsákot. Talán váltogatva vezettek és gyalogoltak? De megcsinálhatod az utat terep biciklivel, avagy lóháton is (!)… az utóbbit ritkán látni és csupán a cél közelében.

Indulunk, kora reggel, egy kis faluban:

A napi rutin egyszerű. Más dolgod sincs, csak gyalogolni, egész nap. Ha ezt nem élvezed, ide ne gyere. 
Az első nap, az átkelés a Pireneusokon a legnehezebb. Ezt a szakaszt “Rue Napóleon”-nak is hívják. Állítólag ő itt egyszer átkelt seregével és meglepte a spanyolokat. Itt két gyalogút áll rendelkezésedre, az egyik az országutat követi és “csak” 300 m az emelkedő, a másiknál 900 m. Az utóbbi “látványosabb” (értsd fárasztóbb), a hossza 26 km. Mindenki a másodikat ajánlja, mi is arra mentünk, és feleúton halálra fáradtan, már késő volt meggondolni.

Ha a sztrádán utazol, ott fent, nem tapasztalsz sokat:

Egy kanadai kollégámmal voltam, Lennel. Sokszor nem együtt mentünk, a saját lendületeddel a leggazdaságosabb gyalogolni, és sokszor csak este találkoztunk. Az első nap reggel 7-kor indultunk, elbandukolván a francia/baszk falucska péksége mellett, ami már jó pár órája működött. Az ösvény rögvest felfelé megy, hamarosan úgy érzed ennek sosem lesz vége. Azt mondták kb. 8 óra alatt illik átjutni a másik oldalra, egy Roncesvalles nevű spanyol/baszk faluba. Nos, nekem 10 és fél órába tellett, barátomnak, Len -nek, 12 órába. Persze Lent nem segítette az, hogy minden második kocsmánál megállt és a helybeli sört kóstálgatta. Én ezt mindig a nap végére hagytam, mert az alkohol lecsökkenti az erődet. Mondtam is neki, de persze hiába, ezt a szokását az út végéig megtartotta.

Gólyafészkek az út mentén:

 
Az első éjszakáddal Roncesvalles-ben elkezdődik az eljövendő egy hónap rutinja: Halál fáradtan megérkezel, bejelentkezel, kiválasztod az ágyadat a szobádban, ráteszed a cuccodat foglalóként. Eltántorogsz a zuhanyzóba. Felfrissülsz, és kimosod a szennyesedet is, lábaddal taposván, zuhanyzás közben. Ha korán van, még szundizhatsz egyet, majd elmensz a helyi kocsmába. Rendelsz jó vörös bort (egy pohár egy euró), vagy sört. Fizetsz egy eurót a komputer használatáért, leveleidet, facebookot leellenőrzöd. Írsz az otthoniaknak időnként, hogy még élsz.

Zöld hegyi legelők:

Úgy hat óra fele egypár vándor ismerőssel el mégy egy étterembe és a “zarándok menüt” eszed. Ez mindig jó, egyszerű, de friss, három fogás (általában 3 választás minden fogásnál). Ez időben a spanyolok még nem vacsoráznak, csak iszogatnak és kis finom ínyenc falatokat rendelnek, amiket “tapas”-nak hívnak. Ezt is ehetsz. Nagyszerűek és nem drágák. Majd csevegsz másokkal és legkésőbb 10-kor ágyba mész.

Kis települések, jó lesz egy kávé:

Reggel sajnálatos módon igen korán fogsz ébredni. A túrázók, különösen megfigyeltem a koreaiak, kora kelőek. Nem vicc, már 4-kor a sötétben zseblámpájukkal cuccukat rendezgetik, lehetetlen aludni. Hiába mordulnak rájuk. Szóval ettől kezdve nem igen aludsz és jóval reggel hat előtt már mindenki megunja, fel is gyújtják a villanyt…. menni kell. Én még olyan álmos voltam, hogy csak a fogamat mostam meg, nyicsta reggeli, csipásan indultam. Még sokszor sötét is volt.

Kisétálsz a városkából, ül a köd a mezőkön, jön fel a nap. Eloszlanak a gyaloglók, nemsokára egyedül leszel. Gyönyörű.

Kora reggel:

Úgy kilenc fele egy út menti kávézóban jó kapucsínót iszol egy friss zsemlével, majd tovább. Eleinte gyorsabban haladtam, mint társam, aki pedig valamivel fiatalabb volt, főleg felmenet lejtőkre. Az út végére persze jó erőbe került és együtt mentünk. Van emelkedő bőven. Ez a része Spanyolországnak hegyes, említettem, hogy még havat is látsz a csúcsokon. Én mindig kb. 3 órát mentem, lassan, megállás nélkül. Zsebemben volt szárított gyümölcs és mandula/dió keverék azt majszoltam, és a vizes flaskóm is a nyakamban lógott, így az iváshoz sem kellett leállnom. Menetközben “töltöttem” magam, mint valami amerikai bombázó. Ezután megpihentem, ha kellett bevártam társamat, majd tovább ballagtunk. Úgy délután 3-4 fele kerestünk szálást, ekkor még az olcsók nem telltek meg.

Tipikus tájkép:

Röviden az időjárásról. Ugye ti is tudjátok…. “napos Spanyolország” van a hirdetésekben…nos, az mind hazugság. Az első nap után, ami szép napos volt, 20 nap esős, hideg idő köszöntött be! Nem azt mondom, hogy végig esett, de délre mindennap beborult, csepegni kezdett, sokszor ólmos eső is, vagy dara, és a hőmérséklet lecsúszott +5 fokra. Ez északi széllel párosulva nagyon hidegnek tűnt, még a Kanadából jövőeknek is! Ilyen időben OK gyalogolni, de a kezed elbénul, pl. ha le akarod húzni a zipzárad a slicceden, rájössz, hogy nehezen megy, mert nem érzed az ujjaidat! Persze az internetes lista ajánlotta, hogy hozzak kesztyűt, de ezt nem vettem figyelembe, jól megbántam. Még szerencse, hogy hoztam egy gyapjú szvettert és az anorákomnak nagy zsebei voltak, ott tartottam a kezemet gyaloglás közben. Fontos volt az is, hogy ott ahol éjszakázunk, legyen pokróc és fűtés, mert persze hálózsákot sem hoztam (az is rajta volt a listán). A gyalog ösvény, mondanom sem kell, sárossá vált, és extra energiába telt tovább jutni.

Egy útmenti presszó:

A gyalogló társakról: 

A kanadai: Említettem, Len-t, aki már nyugdíjas volt, ő valamikor kollégám volt. Ideális partnernek bizonyult, sosem panaszkodott, élvezte az új emberekkel való találkozást és lassan az új ízeket is, ugyan ehhez bátorítás kellett. Életében nem járt Kanadán és az US-en kívül, sehol. Eleinte gyanakodott az új ételektől, pl. mindig sült csirkét rendelt. A sajtok közül is a háromszögletű ömlesztettet választotta. Én meg pont az ellenkezője voltam. Rendeltem az egzotikust, kemencében sült nyulat, paprikás pacalt, kondérban főtt polipot… és a sajt boltokban, hát a helybeli isteni sajtokat vettem. Csak nézte, egy idő múlva megkérdezte, megkóstolhatja-e? Az út végére úgy evett, gusztussal mindent, mint én. 

Az olasz: Eduárd Bergamo -ból való volt. Nyugdíjas (volt építész technikus) nálam valamivel fiatalabb, kistermetű ember. Bergamo közel van a hegyekhez, így Eduárd gyakorlott gyalog túrázó volt. Már az első napon indulásnál találkoztunk, elhúzott mellettünk, de az az után következő napokban sokszor együtt jártunk. Az én keserves olaszommal kommunikáltunk, angolul nem tudott. Mindig megkínált kajával, amit magával hozott, jó csokoládé vagy narancs. A felnőtt leányáról is mesélt. Sok olasz papot ismert, akik ellátták katolikus ingyenes zarándok menhelyek címeivel, így sokszor ilyen helyen aludtunk. Én ezek hol létéről nem tudtam. Néha illett misére menni este, de Len és én udvariasan nemet mondtunk, kivéve egyszer. Ez alkalommal bementünk velük a kisváros zárdájába, ahol Eduárd barátja misézett. Érdekes élmény volt, a középkorban sötét kőből épült zárda, üres kápolna, de hátul az apácák ültek. Sokuk manapság Afrikából való, mert a spanyol utánpótlás bizony elenyésző.

Len, Santiágohoz közel:

A svéd: Márkus egyszerű, erős, nagydarab, középkorú, elvált ember volt  Stockholm közeléből. Egy este egy üveg jó fajta Riója vörössel az asztalunkhoz ült. Megkóstoltuk, megdicsértük a bort. Beszélt angolul, mint majdnem minden skandináv. Foglalkozása műbútorasztalos…éreztem rendkívül jó szakember lehetett. Jó tudni, hogy ilyen foglalkozás van még, és nem minden IKEA.

Mondtam is neki. Talán ezért is, de megkedvelt. Egy leánya él Londonban. Mivel egyedül volt velünk tartott egy jó pár napig, aztán elváltunk, mert nagyobb “motorral” rendelkezett, gyorsabban haladt…. 

Az írek: Ők négyen voltak, két férfi, két nő, nem házasok, talán kollégák, avagy csak itt a Camino-n találkoztak. Jó kedélyű emberek voltak, érdeklődőek, a piálásban mindig benne voltak. És türelmesek voltak, mikor én a helybeli “legjobb” kocsmát akartam megkeresni, és nem az elsőbe rögtön beülni.

Előny a teheneknek:

A szlovén: Csak rövid ideig voltunk együtt. Az olasz és én mentünk kettesben egy töltésen, a lenti gyalogút túl sáros volt. Egy testes hölgy, nagy hátizsákkal a hátán, jött nem messze mögöttünk. Említettem is az olasznak, mondtam ilyen nagydarab nő, dicséretére szól, hogy itt jár. Na, a töltésnek vége lett, le kellett ereszkedni, vissza a sáros gyalogútra, egy rövid csúszós meredeken. Ez egy trükkös szakasz volt. Az olasz és én egymásra néztünk. Megvártuk a hölgyet és hátizsákjával lesegítettük az útra. Nagyon megköszönte. Elmesélte, hogy vakáción van. Szlovéniából való és ott, mint masszőz dolgozik egy wellness hotelben. Ezzel meg is értettük nagy méretét és erejét…ha ez neked masszázst ad, akkor azt te megérzed. 

Az ausztrálok: Két férfi volt, tökéletesen (két síbottal) felszerelve. Kisportolt, izmos emberek, kétszer olyan sebességgel mentek, mint jómagam. Kapucsínó közben mesélték, hogy fél évre jöttek Európába, a Camino-n csak egy hetet töltenek, aztán mennek felfedezni Európát. 

Santiago, spanyol kisiskolások a katedrális előtt:

A koreaiak: Már említettem, ezek nagyon korán kelnek. Meglepően sokan voltak, szerintem mind katolikusok, általában csoportosan, de nem mindig. Sokan a családjukkal jöttek, kell, hogy Dél Koreában a Camino-nak nagy híre legyen, legalábbis a katolikusok között. 

Hogyan is fejezzem be?
Ha ilyen útra vállalkozol, megtanulod megbecsülni egy, egyébként nem sokat emlegetett testrészedet, a lábaidat. A bakancsodnak jónak kell lenni. A harisnyádnak szintúgy. A gatyádnak sem szabad dörzsölnie a combodat. Minden este ellenőrizd, hogy van-e vörös folt a lábadon, a hólyagzás előjele. Ha igen, rögtön kezelni kell. Az utolsó dolog, amit akarsz, hogy fájdalmas sebeid legyenek, ami zavarna a gyaloglásban. Este találsz társaid között “szakértőket”, hallgass rájuk, vegyed a kenőcsöket/tapaszokat, amit ajánlanak, sokszor ingyen is adják. Még a segged is begyulladhat, mert a sok gyaloglásban a “felek dörgölődnek”. Len is és én is egy alkalommal megmutattuk fenekűnket egy spanyol kisvárosi patikusnőnek, mert fájt. Mondta nem az első, amit lát. Adott spéci bébi kencét, amitől meggyógyultunk.

A végcél, a Katedrális Santiago-ban:

Úgyszintén csak annyit menjél egy nap, ami nem túl sok. Mi eredetileg naponta 40 km akartunk menni, de ezt felejtsd el. Napi átlag 25 lett belőle.

PS

Bővebb információt magyarul itt találsz:  http://www.szentjakabut.hu/hu/